Az ember tragédiájának második színében Lucifer a természettel szövetkezve csábítja el a gyanútlan első emberpárt. Nagy szélrohamban, a lombok között rejtőzve jelenik meg, majd egy újabb szélrohamra előlép, aztán az Úr intő szavait azzal magyarázza Ádámnak, hogy csak a szél rázza a gallyakat, végül pedig az elemekhez folyamodik terve támogatásáért: Segítsetek, ti elemek, az embert nektek szerezni meg. Erre a szél elfojtja az Úr hangját, az ég beborul, és jöhet a bűnbeesés.
Napjaink politikus, de még újságíró Luciferjeiről is nehezen hihető, hogy szabadidejükben Madáchot tanulmányozva főznék ki csábításaik trükkjeit. Ám a tagadás szellemének észjárását örökölve azt mégis csak felismerték, hogy a természet a szokásosnál csikorgóbb télben, tikkasztóbb nyárban, a tavaszi zöldárban, a késő őszi szmogban kiválóan alkalmas az érzelmek felkorbácsolására, az ember, vagyis a választópolgár megkörnyékezésére, manipulálására, és végül, de nem utolsósorban szavazatának megszerzésére.
Jelenleg éppen a szokásosnál csikorgóbb telünk van. Erre az időszakra Luciferék a határidőnaplójukban korábban rendszerint az éhségmenetek szervezését jegyezték elő, amelyekkel azonban csúnyán felsültek, ezért más taktikákat kellett kieszelniük. Most éppen a hajléktalanok kulisszája mögé rejtőzve, a kemény fagyot szólítva segítségül szakadatlanul mondják a magukét az éter hullámain keresztül, a képernyőn, a nyomtatott papíron, az interneten, mindenütt, ahol csak lehet.
Mondják a magukét teli torokból a kormány sikertelen tűzifaakciójáról, az igazságtalan rezsicsökkentésről, a meghibásodott távhővezetékekről, a hasított fa és az orosz gáz egyre alacsonyabb fűtőértékéről, aminek ürügyén mellesleg még Putyinról is le lehet szedni a keresztvizet. És legfőképpen persze mondják a magukét a megfagyott hajléktalanok egyre növekvő számáról, amely ellenőrizhetetlen adataik szerint immár elérte a százat.
Az olyan szép kerek szám. Közben a bambát játszva úgy tesznek, mintha a kemény hideg Magyarország határain túl másutt kíméletesebb lenne, és nem követelne annyi emberéletet. Holott az idegen portákon olyan jól informált német sajtó Lengyelországban pillanatnyilag tizennégy, Lettországban tizenegy, Olaszországban hét halottról tud, Csehországból egy megfagyott prágai hajléktalanról tudósítanak, Romániából és Bulgáriából pedig megbízható források híján nem közölnek adatokat.
A Zeit-online jellemző módon a maga háza táján azzal intézi el a dolgot, hogy az újraegyesítés óta mintegy háromszáz hajléktalan fagyott halálra Németországban, ezzel a fortélyos szóválasztással egyrészt a volt NDK nyakába varrva a felelősséget, másrészt ködösítve és időbeli elosztásban szabadon lebegtetve a konkrét számokat.
Az elemi csapásokkal nem csak télen és nem csak a hajléktalanokkal példálózva lehet visszaélni. Ez a hálás téma tizenkét hónapos távlatokban és minden társadalmi réteg bevonásával egész éven keresztül úgy nyújtható, mint a rétestészta. Hiszen a víz időnként meg szokott áradni, a tűz néha pusztítani kezd, a föld kiszárad vagy víz alá kerül, a levegő egyre inkább szennyeződik, azonkívül az ember által létrehozott második természet is megteszi a magáét az ipari katasztrófák, a szmog, a tömeges közlekedési szerencsétlenségek formájában.
Luciferék ilyenkor alig leplezett kárörömmel mutogatják az elöntött vagy az aszálytól kirepedezett vetéseket, a leégett épületeket, a ködbe vesző városokat, az elfagyott gyümölcsfákat, a hatalmas közlekedési dugókat, és a lelkük mélyén bizonyára sajnálják, hogy a különben oly huzatos Kárpát-medence földrengés dolgában mennyire biztonságos hely.
Pedig milyen jó kis patáliát csaphatnának az olaszországihoz hasonló földrengéssorozat után! Milyen jó kis rágalomhadjáratot indíthatnának a házakból kilopott cement elsikkasztásáról, a telekspekulációról, a szakszerűtlen tervezésről!
Emlékezzünk csak rá, mit műveltek 2010 őszén az iszapkatasztrófa után! Politikai nyomással vádolták a miniszterelnököt, amiért a felelősök megnevezését kérte, és most, a másodfokú tárgyalás megkezdésekor ismét belefogtak a régi dalba. Aztán az iszapkatasztrófa devecseri károsultjainak épített korszerű lakópark sem tetszett nekik, hiszen Makovecz Imre tervei alapján készült.
És hogy az elemekkel kufárkodó luciferi logika nem veszélytelen, azt a 2014-es önkormányzati választások bizonyították: sikerült annyi Ádámot és Évát felhergelni, félrevezetni, hogy az újjáépítést tisztességgel elvégző Toldi Tamás polgármester szoros küzdelemben vereséget szenvedett jobbikos ellenfelétől. A devecseri önkormányzatban azóta fejetlenség és széthúzás uralkodik, megegyezés híján tavaly októberben például a Veszprém megyei kormányhivatalnak kellett alpolgármestert kineveznie.
Emlékezzünk csak rá, mit műveltek 2013. március 15-én! Abban az évben március idusán iszonyú hóvihar tombolt az egész országban, Luciferék pedig azon siránkoztak, hogy micsoda Ázsia ez, az autópályákon áll a forgalom, a közutak járhatatlanok, és ők maguk sem tudnak eljutni munkahelyükre, hogy objektíven és hitelesen tájékoztassák a lakosságot. A miniszterelnököt pedig azért kezdték ki, mert személyesen irányította a mentési munkálatokat.
Persze, ha otthon marad, az lett volna a baj. 2013, a babonák éve, a természeti csapások dolgában tényleg baljóslatúnak bizonyult. A márciusi hóvihart június elején árvíz követte, ennek elhárítása azonban olyan tökéletesen sikerült, hogy a tagadás szellemei sem találtak benne semmi kivetnivalót, a politikai Luciferek pedig, egymás kezéből kapkodva a homokzsákokat, egyenesen osztályrészt követeltek maguknak a mentési munkálatokból. Egy Duna menti nyaralóhelyen élő, balra szavazó ismerős házaspár érdeklődésemre kénytelen-kelletlen elismerte, hogy minden segítséget megkaptak. Igaz, közben mintha a fogukat húzták volna.
És azután eljött 2017 januárja. Luciferjeink, ha ismernék Madáchot, így fohászkodhatnának: Segítsetek, ti hidegek, az embert nekünk nyerni meg! De mivel nem ismerik, csak szánalmas praktikákra futja erejükből, amivel éppúgy kudarcra vannak ítélve, mint elődjeik. A magyar baloldal ugyanis már fénykorában is próbálkozott az elemek politikai szolgálatba állításával.
Rákosiék az embereket és dolgokat, beleértve a természetet, eleve eszméik alá rendelték. Ha aztán a tények ellentmondtak elképzeléseiknek, akkor csakis a valóság lehetett a hibás, vagyis az emberek, a dolgok, a természet. Így például, amikor megfelelő technikai és műszaki felkészültség, no meg pénz híján, a kedvezőtlen talajviszonyok miatt nem tudták megépíteni a budapesti metrót, a talajt kiáltották ki osztályellenségnek. Amikor a micsurini útmutatások után meghonosítandó magyar gyapot és gumipitypang nem akart teremni, az éghajlatot és a földet tették meg bűnbaknak. A természethez való viszonyában a baloldal tehát mára az egykori ellenséget szövetségessé fogadta.
És most politikai kapcsolatrendszerében is ugyanezzel a gondolattal kacérkodik. Hogy szövetségesévé fogadja eddigi legádázabb ellenségét, a Jobbikot. Ezt nevezik ők dialektikának, miszerint a dolgokat mindig fejlődésükben, mozgásukban, egymással és a környezetükkel való összefüggéseikben és ellentéteikben kell vizsgálni. Ezzel bármikor bármi megmagyarázható és igazolható.
Nem véletlen, hogy a furcsa szövetséget leginkább a dialektikán nevelkedett filozófusfélék támogatják.
A szerző író, műfordító