A német Bertelsmann alapítvány elemzést adott ki arról, hogy miként alakulnak majd az Európai Unió pénzügyei a brit kilépés után. A tanulmány következtetése: a brexit sokkoló hatással lesz az EU költségvetésére, és a később csatlakozott országok is rosszul járhatnak. De nézzük a tényeket! A brit kiválással az EU gazdasága hirtelen 17 százalékkal fog zsugorodni, mivel a brit gazdaság körülbelül az unió gazdaságának 17 százalékát teszi ki.
Ennek világgazdasági és világpolitikai következménye az EU súlyának további csökkenése a világgazdaságban és a politikai érdekérvényesítésben egyaránt. Kiesik továbbá egy 65 millió fős piac, ha nem sikerül olyan megállapodást kötni, amelynek értelmében megmarad az EU-tagországok és Nagy-Britannia között a szabadkereskedelem.
Ám a legnagyobb érvágás az EU-nak a költségvetési bevételek jelentős csökkenése lesz. Nagy-Britannia az egyik legnagyobb nettó befizető: az unió költségvetési bevételeinek körülbelül hét százaléka érkezik a britektől. Ez megközelítőleg tízmilliárd eurót jelenthet, aminek kiesését nem lesz könnyű más forrásokból pótolni.
A helyzetet bonyolítja, hogy ha 2019-ben megtörténik a kilépés, akkor a britek már valószínűleg a 2020. évi fizetési kötelezettségüket sem akarják majd teljes egészében teljesíteni, így akár a jelenlegi EU-s költségvetés átdolgozása is elkerülhetetlenné válhat. A 2020 utáni hétéves uniós költségvetést azonban nyilván teljesen új alapokra kell majd helyezni, hiszen körülbelül 70 milliárd euró fog hiányozni a bevételek közül.
Érdemes megemlíteni, hogy a britek már most is kevesebbet fizetnek, mert bár a brit gazdaság elég jól alkalmazkodik az új és eléggé bizonytalan helyzethez, a font azért gyengült.
Viszont a nem eurózóna-tagországok esetén az a szabály, hogy befizetési kötelezettségüket – ami a bruttó nemzeti jövedelmük (GNI) egy százaléka – nemzeti valutában teljesíthetik, mégpedig az előző év december 31-i árfolyamértéken. Ez pedig, a gyengülő font miatt, kisebb befizetési kötelezettséget jelent.
Természetesen az évi tízmilliárd euró kiesés becsült érték. Tényleges nagysága attól is függ, hogy milyen lesz a brit kiválás. Háromféle forgatókönyv képzelhető el: az úgynevezett puha, a félig kemény és a kemény kilépés. A puha kilépés utáni állapotot Norvégia helyzetéhez lehetne hasonlítani. Ez azt jelentené, hogy a britek részesei maradnának a szabadkereskedelmi és vámtarifarendszernek, de cserében elfogadnák a munkaerő szabad áramlása feltételt, valamint továbbra is befizetői maradnak a költségvetésnek.
A norvégok esetén a befizetés a GNI 0,25 százaléka, ami a britekre értelmezve hétmilliárd euró körüli befizetést jelenthetne. A második lehetőség a kompromisszum kötése: a „mindenből egy keveset megoldás”. Hozzáférés az uniós szabadpiachoz korlátozásokkal, és a britek számára lehetőség a szabad munkaerő-áramlás korlátozására.
A harmadik, a kemény megoldás teljes szakítást jelent az unió és a britek között. Kölcsönösen megszűnik az egymás piacaihoz való szabad hozzáférési lehetőség, az áruk és szolgáltatások mozgását a Kereskedelmi Világszervezet általános szabályai határozzák meg. A britek pedig kedvük szerint állapíthatják meg a bevándorlási, munkavállalási szabályaikat.
A Konzervatív Párton belül a miniszterelnök inkább a kemény kilépés híve, de vannak, akik inkább a puha változatot tartanák jó megoldásnak. Közéjük tartozik például Philip Hammond pénzügyminiszter is. Nehezíti a helyzetet, hogy az EU nem akar addig a kiválás konkrét módjáról tárgyalni, amíg három alapkérdésben nem születik megállapodás.
Ezek a brit munkavállalók helyzete az EU-ban és az uniós munkavállalók helyzete Nagy-Britanniában a brexit után, a britek „kiválási díja”, azaz mennyit fizetnek a kiváláskor „megváltásként”, illetve hogy mi lesz a határral Észak-Írország és az Ír Köztársaság között. Hiszen Észak-Írország Nagy-Britannia része, így vele együtt elhagyja a brexit után az EU-t, míg a független Ír Köztársaság az unió része marad. Ezért keletkezik a határprobléma.
Azonban a britek, elég logikus módon, ahhoz ragaszkodnának, hogy a tárgyalások párhuzamosan folyjanak: azaz tárgyaljanak a kezdetektől a későbbi gazdasági kapcsolatokról is. A helyzet, mint látható, elég kaotikus, és úgy tűnik, hogy az EU-nak a tízmilliárd euró kieső bevételi forrás pótlására nincsenek még jó megoldási javaslatai. Viszont az EU vezetése akár előnyére is változtathatja ezt a helyzetet. Miről lehet szó?
A kieső bevétel pótlása elképzelhető a jelenlegi befizetési kötelezettség növelésével. Vagyis a jelenlegi, az országok megtermelt GNI-értéke egy százalékát kitevő befizetési kötelezettséget fel lehetne emelni mondjuk 1,5 százalékra. Ez nyilvánvalóan nem érdeke a nagy GNI-vel rendelkező fejlett országoknak.
A másik lehetőség a támogatások csökkentése, ami pedig nem érdeke a később csatlakozott, szegényebb országoknak. Elképzelhető egy kombinált megoldás is, illetve felvetődött már olyan ötlet is, hogy az EU új adókat is kivethetne. Ez viszont valószínűleg senkinek nem lenne érdeke.
Viszont fel lehet használni a szűkebbé vált költségvetési forrást politikai zsarolásra is, aminek nyomai már meg is jelentek azzal, hogy egyes EU-s vezetők felvetették, a „rosszul viselkedő” kelet-európai országokat forráscsökkentéssel, sőt -megvonással lehetne büntetni. Ez természetesen jogtalan lenne. Ráadásul veszélyes vizekre kormányozná az EU-t, hiszen nehéz lenne objektíven mérni, hogy mely ország viselkedik rosszul, és miért. Másrészről fel lehetne használni az új helyzetet a kétsebességes Európa gyorsabb kialakítására, ami szintén a fejletteknek jelentene előnyt a kevésbé fejlettek kárára.
Végül egy érdekes szempont az is, hogy az EU gazdaságának szűkülésével matematikailag „gazdagabbnak” tűnnének majd a később csatlakozott országok, ami indokolttá is tehetné az EU-s kifizetések csökkentését.
A „matematikai ok” a következő: jelenleg a támogatást annak függvényében állapítják meg, hogy egy országban, illetve annak régióiban létrehozott egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) hogyan aránylik az EU-s átlaghoz. Márpedig a gazdag Nagy-Britannia kiválásával az egy főre jutó átlagos GDP a „maradék” EU-ban valószínűleg csökken. Így az alacsonyabb uniós átlagértékhez mérve, a szegényebb országok változatlan egy főre jutó GDP-értéke jobbnak fog tűnni, mint korábban. Annak ellenére, hogy ennek csak matematikai oka lenne, nem kizárt, hogy ez mégis hivatkozási alap lehetne a támogatások csökkentésére.
A következő EU-s költségvetés elkészítésekor várhatóan nagy harc fog kialakulni a „régi” és az „új” Európa képviselői között. A gazdag országok nyilvánvalóan a lehető legkisebb többletteherrel akarják megúszni a brexitet úgy, hogy közben akaratukat minél jobban rá tudják kényszeríteni a szegényebbekre.
Ezért a V4-ek szerepe jelentős mértékben felértékelődik. Ellen kell állniuk az egyre gyakoribb megosztási kísérleteknek is. Ma a V4-ek gazdasága bővül, az unió gazdasága pedig rosszul teljesít. Az EU-nak is elsősorban azzal kellene foglalkoznia, hogy miért marad le a világgazdaság erősödő szereplői, például Kína mögött lassan már minden területen.
Miért nincs elegendő innováció az EU-ban, és miért van még mindig 48 százalékos munkanélküliség a fiatalok körében Görögországban, 39 százalékos Spanyolországban és 34 százalékos Olaszországban?
Ha a V4-ek továbbra is összetartanak, és gazdaságaik is jól teljesítenek, akkor esélyük lesz arra, hogy az unió várható vitáiban, harcaiban érvényesíteni tudják nemzeti érdekeiket.
A szerző közgazdász, egyetemi tanár