Donald Trump elnök beiktatása óta kijelenthető, hogy az amerikai liberális elit még mindig hadiösvényen jár. Most éppen azért küzd, hogy valamilyen módon megtalálják a módját annak, hogy utólagosan delegitimálhassák az elnököt és kormányát azzal, hogy rábizonyítják a republikánusokra: az elnöki stáb néhány tagja még a választási kampány idején együttműködött az orosz titkosszolgálattal, hogy ellehetetlenítsék a demokrata jelölt, Hillary Clinton esélyeit.
Erre természetesen nincs bizonyítékuk, csak a CNN hamis híreket (fake news) tényként tálaló hatalmas apparátusa. Megjegyzendő, hogy a csatorna valódi neve sokak szerint Clinton News Network.
A permanens üldözési mániájukban minden bokor mögött orosz kémeket és hackereket vizionáló liberálisokat is meglepte viszont az elnök főtanácsadójának, Stephen Kevin Bannonnak az erősödő jelenléte, aki – habár általában kerüli a nyilvános szerepléseket – most buldózer módjára rontott rá az eddig intellektuális fölényében fürdőző baloldali médiára és a demokrata politikusokra.
Bannon személyében kaptak egy olyan ellenfelet, aki állításuk szerint Leninhez hasonlította magát, no nem politikai, hanem az állam szétzúzásában játszott szerepénél fogva, és akit Amerika második leghatalmasabb emberének is neveznek. Bannon még a kampány alatt elnyerte a „nagy manipulátor” titulust.
Bannon a The Hollywood Reporter újságnak adott interjúban rémisztette halálra a demokrata szekértábort azzal, hogy olyan kijelentést tett, mint például „A sötétség jó. Dick Cheney. Darth Vader. Sátán. Ez ám a hatalom!”
Ezek a kétségtelenül nehezen értelmezhető mondatok okoztak teljes zűrzavart a liberális berkekben, részben azért, mert ők még nem tanulták meg azt a nyelvet, amely – mint ahogy egy korábbi írásban erre utaltunk – az új paradigmaváltás formabontó politikai diskurzusa. A liberális értelmiségiek kitűnően ismerik a posztmodern nyelvfilozófiát, de azt ők sem gondolták volna, hogy ezt az egykor divatos filozófiai nyelvet kőkemény politikai hatalomépítésre használja fel majd valaki, jelen esetben Stephen Bannon.
A republikánusoknak utoljára Henry Kissinger személyében volt olyan briliáns tanácsadó-politikusuk, mint amilyen most Bannon. Kissinger legfőbb tanácsadóból egészen a külügyminiszteri tisztig vitte, és az ő zsenialitásának volt köszönhető az izraeli–palesztin konfliktus időleges rendezése az 1973-ban lezajlott háború után.
Bannont most azért is támadja a liberális sajtó, mert dicsérni merte azt a Joseph McCarthy szenátort, aki az ötvenes évek elején boszorkányhadjáratot indított azon amerikaiak ellen, akiket kommunistaszimpátiával vádoltak. Közéjük tartozott a Rosenberg házaspár is, akiket az atomtitok szovjet kézre játszásával vádoltak, és akiket a liberális és kommunista világ tiltakozása ellenére kivégeztek. Évekkel később vált csak bizonyossá, hogy Rosenbergék valóban szovjet kémek voltak, de az amerikai baloldal a mai napig ártatlannak tartja őket. McCarthyt dicsérni ma is bűn az utóbbiak szemében.
Bannon Amerika elit egyetemein diplomázott, többek között a Harvardon is, majd évekig tengerésztisztként szolgált az amerikai hadiflottánál. Leszerelése után az üzleti élet felé fordult és befektető bankárként dolgozott az egyik elit banknál, a Goldman Sachsnál, de ez nem elégítette ki. Hollywoodot is megjárta, volt producer, író és filmrendező is, olyan elismert dokumentumfilmeket forgatva, mint a Szemben az ördöggel (In the Face of Evil), amely Ronald Reagan életéről szól vagy a 2011-ben készült Undefeated, amely a volt alaszkai kormányzó és alelnökjelölt Sarah Palinnek állított emléket.
2016-ban lett Donald Trump kampányfőnöke, és óriási szerepe volt az elnök megválasztásában. És mintha a sötétségről szóló mondata nem lett volna elég riasztó ellenfelei számára, most azzal rukkolt elő, hogy Thomas Cromwellhez, VIII. Henrik angol király főtanácsadójához hasonlította magát, akinek oroszlánszerepe volt az egyházszakadásban a király és a római pápa között. Ez már túl sok volt a liberális elitnek.
Azonnal ördögöt kiáltottak, és Bannont anarchista, populista, hitszegő és aljas emberként aposztrofálják. Félnek tőle, szándékait képtelenek kiismerni, és azért gyűlölik különösen, mert neki tulajdonítják a kampány során azt a húzást, amikor felvonultatták a Hillary férje, Bill Clinton múltjában intim szerepet vállaló hölgyeket.
És hogy „méltó” legyen az ellene felhozott vádakra, Bannon a napokban jelentette ki, harcba száll a bürokrata államapparátus teljes lebontásáért, a szövetségi rendszer teljes megújításáért, amely nemzetközi szinten akár az eddig megalkotott és tiszteletben tartott egyezmények felrúgásával is járhat. Természetesen illendő volna olvasni a sorok között és újraértelmezni ezeket a kijelentéseket, de úgy tűnik, a demokrata ellenzék még a hatalmas médiahátszél ellenére is képtelen erre, mert egyszerűen elszoktak attól, hogy a politikában ilyen rendkívüli emberek tevékenykedjenek, ráadásul a másik oldalon.
Jobban tennék, ha elolvasnák Bannon írásait, megnéznék a filmjeit, mert az egyszerű ördögűzési módszer itt már nem segít.
A szerző politológus