2017. november 21., kedd, Olivér napja
Vélemény
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/velemeny/az-ellenzek-nem-maga-ura-2408167/

Az ellenzék nem a maga ura

A baloldal saját választói helyett külföldi pénzügyi és ideológiai támogatókra hagyatkozik

Botka László visszalépése-visszaléptetése óta az „ellenzék” gyűjtőnév alatt érthető politikai pártok, NGO-k (nem kormányzati szervezetek) és sajtóorgánumok általános állapota folyamatosan romlik tovább. Ráadásul saját holdudvaruk jeleskedik a leginkább a káosz fokozásában és a lényegtelen melléktémák körül kirobbantható véres bozótharcok szításában.

A különböző liberális véleménycsoportocskák – amelyből számtalan tenyészik Budapesten és néhány nagyváros művészeti, tudományos és értelmiségi elitjében – csak az általános hagyományellenességben és a korlátlan szabadságfetisizmusban vannak egy véleményen.

Egyébként olyan egyedi személyes érdekeken vagy (eufemizmussal) művészi és/vagy szexuális érdekességeken alapuló ideológiákat képviselnek, amelyek számára a liberalizmus csak gyűjtőfogalom. Ezek a korlátlan művészi egyéni önmegvalósítás követelésétől a drogos szubkultúrákon át egészen a szélsőségesen militáns feminista csoportokig terjednek, amelyek most a következményeket teljesen figyelmen kívül hagyva kezdtek el lövöldözni arra a szélsőliberális közegre, amely az Amerikából kiinduló filmes kultúra révén döntő szerepet játszott a normalitás totális lerombolásában Európában is.

Az, hogy a normalitás ellenségei Magyarországon is mennyire szélsőségesek, jól mutatja egy szappanopera-sztárocska „színésznő” esete, aki a színházi zaklatások ürügyén a teljes férfinem kasztrálását felvető és közzétett videóig jut el, majd a közösségi oldalakon kapott kritikákra adott hisztériás reakciója során nem mulasztja el megemlíteni, hogy golyós és sörétes fegyverekre is rendelkezik engedéllyel, és szereti a fegyvereket.

Mindez azért lényeges, mert az MSZP maradék politikai elitje és az ellenzéki pártocskákban felbukkanó néhány „normális” ember is ilyen alakokkal és csoportokkal átszőtt közegen ül, és akkor még nem beszéltünk a nyers hatalmi érdekekről. Az ellenzék jelenleg ugyanis csak olyan önkormányzati pozíciókat birtokol, amelyekből inkább csak veszíthet, és pontosan ez a helyzet a még meglévő kulturális és tudományos hadállásokkal is.

2002-ben az akkori MSZP úgy nyerte meg a választásokat, hogy kommunikációs szempontból kétségtelen volt a kormányzóképessége, még ha politológiai és szociológiai értelemben nem is volt az. Egységesnek tűnt és mutatkozott, valamint csak az ősbaloldali lózungok mentén vonta kétségbe a fennálló rendet, amelyek minden potenciá­lis szavazója számára értelmesnek tűntek, és akkor még el is lehetett hinni, hogy az a megközelítés akár még működhet.

2006-ban trükkök százaival el lehetett még adni kormányzóképesnek a szocialisták és a szabad demokraták koalícióját, de a valóság rögtön utána a fejükre dőlt, és ez az ideoló­giai csoport azóta sem tudott olyan politikai erőként feltűnni, amely kormányzóképesnek látszik a szavazók elegendő része számára. Ennek oka az, hogy a szélsőliberális ideo­lógián is csak élősködő még szélsőségesebb nézetű csoportok, a szinte teljesen elmenekülő gazdasági, értelmiségi holdudvar csak gazdatestnek használta az MSZP-t és az SZDSZ-t.

Ma már teljesen világos, hogy szinte senki, néhány szerencsétlen igazi szociáldemokratán, népi baloldalin kívül senki nem gondolta komolyan azt, hogy a sikeres „közép-Kádár-korhoz” (a hetvenes évek) hasonlatos szolid jólétet és biztonságot akarna nyújtani a magyar alkalmazotti rétegeknek. Az ígéret ugye erre szólt, de ez csak díszlete volt a magyar társadalom totális liberalizálásának.

Vagyis annak, hogy a normális magyar társadalmon élősködő szűk ideológiai csoportok terjeszkedhessenek, erőltethessék és reklámozhassák a nézeteiket a nyilvánosságban, az oktatásban, az igazságszolgáltatásban, az államigazgatásban, a tudomány intézményrendszerében. Mindenütt, ahol a rendszerben megvoltak a hagyományos fékek és ellensúlyok az ideologikus elmebajok, a tudománytalanság, a rombolás ellen.

2010 után kiderült, hogy annyiféle periferikus ideológia állt az egykori baloldal mögött, hogy azok a továbbiakban nem tarthatóak egyben, egy szervezetben. Ennek oka az, hogy a tízes évektől kezdve Amerikában és Nyugat-Európában a liberalizmus mögött megbúvó marginális ideológiai csoportok elérték, hogy a nézeteik bekerüljenek a politika, a kultúra és a média főáramába, és elkezdődött programjaik megvalósítása. Ez a magyarországi csatolmányaikat is arra késztette, hogy előbújjanak, és úgy érezzék, hogy eljött az ő idejük.

Azt természetesen nem vették észre, hogy Magyarországon még létezik társadalom, léteznek közösségek, a hagyományt még nem sikerült teljesen lerombolni, marginalizálni. Mint ahogy az sem tűnt fel nekik (csak mint gyűlöletük tárgya), hogy a magyar nemzet is létezik, és éppen újraéledőben, erősödőben van. Nem eltűnőben.

Ezek a csoportok azóta is olyan témákat próbálnak meg tematizálni a közbeszédben, a politikában, amelyek a magyar választók jelentős többségének érdektelenek vagy egyenesen veszélyesnek tűnnek. Miközben a választóknak fontos témákat nem is értik vagy a választói döntéssel teljesen ellentétes álláspontot próbálnak a saját választóikra is ráerőszakolni.

Azzal, hogy az ellenzék tematizálási képessége teljesen az ellenzéki sajtó propagandistáinak kezébe csúszott át, a helyzet csak rosszabbodott a számukra, hiszen a véleményvezéri, értelmiségi szerepet élvezettel űző liberális újságírók a politikai oldaluknak követhetetlenül, stratégiá­tól, taktikától függetlenül próbálják az olvasókra-választókra zúdítani azt a maszlagot, amit a nyugati liberális médiából ránk akarnak erőltetni.

A politika egy szakma, és ezt most ellenzéki oldalon senki nem műveli. Ennek is következménye – a vezető, a vezetés látványos hiá­nya mellett –, hogy képtelenek a továbbiakban leplezni azt, miféle őrültek is politizálnak a soraikban. Azzal például, hogy az úgynevezett isztambuli egyezmény magyarországi bevezetését követelik, komoly muníciót szolgáltatnak a normalitás képviselőinek ahhoz, hogy bemutassák, mi is várna ránk, ha a liberálisok kezébe kerülne a hatalom.

Ez az egyezmény ugyanis a kuláküldözés óta páratlan mértékben tenne ki magyar embereket mások önkényének, nemi megkülönböztetésen alapulna, és nem védené meg azokat a szintén nemi alapon kiválasztott embereket, akiket egyébként deklaráltan akarna. Spanyolországban, ahol ezzel az egyezménnyel kompatibilis jogrendszer működik, évente több százezer férfit tartóztattak le családon belüli erőszak vádjával, amely vádak kilencven (!) százaléka bizonyult hamisnak, az elfogult eljárásrend ellenére is.

A magyar ellenzék mögött rejtőzködő, eszelősen férfigyűlölő csoportok ugyanis ilyen őrületek megvalósításáért kampányolnak. Se szeri, se száma az olyan marginális ideológiai szélsőségeknek, nemzetellenes gazdasági érdekeknek, amelyek döntő többsége egyébként külföldi eredetű, amelyek a liberális ellenzék, az NGO-k és a propagandaszervezeteik (médiumok) mögött sejlenek fel.

A választók azonban mostanra megtanulták, hogy az ellenzék nem a maga ura, mert a saját választói helyett folyamatosan külföldi pénzügyi és ideológiai támogatókra hagyatkozik. Szó sincs semmiféle egységes kormányzás ígéretéről. Az ellenzék nem kormányozni akar. Ezek a marginális csoportocskák a hatalom megszerzése után csupán a saját ideológiájukat akarnák a társadalomra erőltetni. Mindezt úgy, hogy a választók alapvetően Orbán Viktor és a Fidesz valóságérzékelésével és az általuk képviselt ideológiai alapokkal értenek egyet.

Az ellenzék a lehető legszélsőségesebben kritizálja ugyan a kormányzást, de kritikája kizárólag ideológiai, nem gyakorlati. Szélsőségességük pontosan ebben a tulajdonságukban nyilvánul meg leginkább, hogy jaj annak a valóságnak, amely nem felel meg az ideológiájuk követelményeinek.

Ma úgy látszik, hogy a 2018-as választás legfontosabb kérdésévé a kormányzóképesség és a valóságérzékelési képesség tehető. Az embereknek azt kell majd eldönteniük, hogy akár a jogos kritikák mellett is, amelyekkel a Fidesz-kormányt illethetik, megkockáztassák-e egy számukra alapvető emberi értékeikben is elfogadhatatlan és egyébként is alkalmatlan erők hatalomra segítését akkor, amikor Európa és az európai civilizáció az ezerhatszázas évek iszlám hódítása óta a legnagyobb válságát éli.

A szerző szociológus

Hirdetés

Kiemelt

Tovább szépül a Budakeszi Vadaspark

A tervek szerint bővítik a Budakeszi Vadaspark területét, ahol a látogatók megnyerése érdekében folyamatosan fejlesztenek.

Poszt-trauma

Ujhelyi nagyon meglepődhetett a kérdésére kapott válaszon

A legilletékesebbekhez fordult.

Ötven ostoba

A Ferencvárosi Torna Club most ­en­nyinél tart. Sok? Kevés?

A hitelesség és a HVG

Aki keveset gondolkodik...

Bokros agymenése

A MoMa ura már további három Orbán-ciklust is elképzelhetőnek tart!

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!