Az első világháborút győzelemmel befejező antantnagyhatalmak már az 1919-es esztendő folyamán aláírták a vesztes Németországgal, Bulgáriával és a köztársasági Ausztriával a békeszerződéseket, amelyekben rögzítették hadseregeik engedélyezett létszámát, az anyagi jóvátétel részleteit és az új államhatárokat.
Mindeközben a Károlyi Mihály nevével fémjelzett népköztársaság, a bolsevista Magyarországi Tanácsköztársaság, majd az azt felváltó Peidl Gyula szocdem/szakszervezeti, illetve Friedrich István ellenforradalmi kormányát el sem ismerték és meg sem hívták a párizsi béketárgyalásokra.
Huszár Károly miniszterelnök vezetésével 1919. november 24-én alakult meg az az úgynevezett koncentrációs – a kommunisták kivételével minden pártot magába foglaló – kabinet Magyarországon, amelyet végül a győztesek elfogadtak és meghívtak a békekonferenciára.
A Huszár-kormány december folyamán döntött úgy, hogy a csaknem hetvennégy éves Apponyi Albert grófot nevezi ki a magyar békedelegáció vezetőjének. A minisztereknek arról is dönteniük kellett, hogy a delegáció párizsi tartózkodásának finanszírozásához banki hitelt vesznek fel, mert az államkincstár annyira üres volt, hogy erre sem volt készpénz.
Ez a helyzet jól jellemezte az akkori állapotokat.
Gróf Apponyi Albert és társai 1920. január 7-én érkeztek meg a francia fővárosba, ahol fagyos fogadtatásban részesültek. Egy hét várakozás után, január 15-én az antant képviselői átadták Apponyi grófnak a békeszerződés tervezetének szövegét, és egy napot adtak arra, hogy a magyarok azt áttanulmányozzák és érdemben reagáljanak a tartalmára.
Így került sor a párizsi külügyminisztérium palotájában január 16-án arra, hogy gróf Apponyi Albert elmondhatta híres beszédét, amely a trianoni védőbeszéd néven vált ismertté, bár e megnevezés téves, hiszen nem a békeszerződés későbbi aláírásának színhelyén hangzott el. Annyiban azonban megállja a helyét az elkeresztelés, hogy a trianoni békediktátum miatt kibontakozó revizionista mozgalom egyik legfontosabb alapdokumentuma lett, amely összefoglalta a magyar érvrendszert. Maga a delegációvezető is használta beszéde során a védőbeszéd kifejezést. A Horthy-korban érettségi tétel lett Apponyi Albert szavaiból, így tömegek ismerkedhettek meg a tartalmával.
Apponyi Albert Georges Clemenceau francia, Lloyd George brit és Francesco Saverio Nitti olasz miniszterelnök, valamint az Amerikai Egyesült Államok és a Japán Császárság párizsi nagyköveteinek jelenlétében mondta el a beszédét francia nyelven, miközben többször angolul is összefoglalta szakaszonként, a végén pedig olaszul zárta mondandóját.
A megdöbbentő feltételek miatt azzal kezdte Apponyi Albert, hogy feltette a költői kérdést: „ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lenni, nehogy megöljék”.
Tudniillik az ország területének kétharmadát és lakosságának közel kétharmadát ítélte a szerződés szövege csehszlovák, román, szerb–horvát–szlovén és osztrák impérium alá. Hallgatói figyelmét felhívta arra, hogy három és fél millió magyart fenyeget az az állapot, hogy idegen állam alattvalója lesz, tehát a békekonferencia és különösen a Woodrow Wilson amerikai elnök által is meghirdetett nemzeti/nemzetiségi elv sérül ezáltal.
Apponyi Albert azt kérte az antant vezetőitől, hogy népszavazáson mondhassanak az elcsatolandó területek lakói véleményt arról, mely állam fennhatósága alá akarnak tartozni. „Hivatkozunk Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy eszméjére, amely szerint az embereknek egyetlen kapcsolata, az államok lakosságának egyetlen része sem helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy idegen állam fennhatósága alá.”
Azért is ragaszkodott a gróf a népszavazás megtartásához, mert szerinte a magyar nemzetgyűlés nem ratifikálhat olyan békeszerződést, amely oly lakosságot csatol el, amelynek az idegen megszálló csapatok jelenléte miatt nincs képviselete a budapesti parlamentben. Megígérte, hogy a magyar impérium alatt maradó kisebbségeknek mindazon jogokat biztosítani fogják, amelyek a magyarokat is megilletik. Sőt, azt kérte, erősebb jogi védettséget nyújtson a végleges békeszerződés a határon túlra kerülő magyaroknak, mint ami az aktuális változat feltételeiből kiolvasható.
Gróf Apponyi Albert az etnikai elven túl történelmi érveket is bevetett. Figyelmeztette a nagyhatalmakat, hogy évszázadokon át „Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy oly államot tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte Európát a keletről fenyegető közvetlen veszedelmek elől”.
Ebben az esetben nyilván arra célzott, hogy a közép-európai térségben csak egy erős magyar állam lehet képes az oroszországi bolsevizmus terjeszkedésének az útját állni. De megjegyzése azért is fontos volt, mert a románok a dákoromán elmélet, a csehszlovák propaganda pedig a nagymorva birodalomra hivatkozva fogalmazta meg területi igényeinek jelentős részét, túl azon, hogy az antant korábban milyen területeket ígért a románoknak az
1916-os hadba lépésükért cserébe. Gazdaságföldrajzi érveket is felhasznált a Szent István-i államterület megmentése érdekében. Egy francia geográfusra hivatkozva említette meg, hogy „az ország oly tökéletes földrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Folyóink és völgyeink rendszere, amelyek a határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kormányozható.
Részeinek gazdasági függése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas gazdasági üzemet alkot, a szélek tartalmazzák pedig mindazt az anyagot, amire a gazdasági fejlődés szempontjából szükség van.” Ennek a szétverése Apponyi Albert szerint gazdaságilag életképtelenné teszi a csonka országot éppen úgy, mint azokat az utódállamokat, amelyek területeinkből részesülnek, de az ásványkincsekhez nem nyerik el az ország centrumában fekvő ipari létesítményeket, tehát nem sok hasznuk származik belőle.
Az így kialakuló államok pedig destabilizációt idéznek elő, ami nyilván nem lehet őszinte célja a győztes hatalmaknak, mert a jövőben államok közötti konfliktusok kerekedhetnek az igazságtalan békediktátum következményeképpen.
Joseph Arthur de Gobineau fajelmélete a XIX. század második felében megteremtette egyes nemzetek/birodalmak civilizációs felsőbbrendűségi érzetét, küldetéstudatát. Így az sem volt meglepő, hogy a fődelegátus a magyar kultúrfölényt is felhozta érvként, hogy a határon túlra kerülő magyarság felett alacsonyabb kulturális színvonalú népek fognak uralkodni, mely miatt az addigi magyar prosperitás visszaesésére lehet számítani. A magyarság fölényét e téren a korabeli statisztikákkal akarta alátámasztani.
A magyarok körében az írni-olvasni tudók aránya elérte a nyolcvan százalékot, addig ez a szerbeknél csak ötvenkilenc, a románok esetében harminchárom százalékon állt.
A védőbeszéd után a brit miniszterelnök intézett kérdést gróf Apponyi Alberthez a határon túlra kerülő magyarok millióiról. Apponyi Albert ekkor mutatta meg a Teleki Pál által készített híres vörös térképet, amelyen e színnel jelölték a magyarság elhelyezkedését.
Ez alapján pontosan láthatóvá vált a magyarok földrajzi elhelyezkedése és az is, hogy a leendő határok közelében – de a tervek szerint már idegen uralom alá – milyen összefüggő tömbben élő magyar tömegek kerülnek. Ezt követően a meghallgatáson elnöklő francia kormányfő bezárta az ülést, érdemi megbeszélést semmiről nem folytattak.
Nem sokkal később a brit parlamentben vita alakult ki három és fél millió magyarnak idegen uralom alá kerüléséről, de Lloyd George magára maradt az antant fórumain ezzel a kérdéssel a franciák álláspontjával szemben.
Apponyi Albert védőbeszédének az volt az egyetlen rövid távú hatása, hogy brit politikai körökben érdeklődést váltott ki. A magyar békedelegáció nem csupán Apponyi Albert beszédével kívánt engedményeket elérni.
Részletes dokumentációs anyagot (jegyzékeket) is átadtak a győzteseknek, amelyekben igyekeztek tételesen és részletesen is alátámasztani mindazt, ami a védőbeszédben összesűrített módon jelent meg.
Teleki Pál külügyminiszter irányításával a magyar diplomácia titkos gazdasági tárgyalásokat kezdett a franciákkal a színfalak mögött annak érdekében, hogy a békefeltételek enyhítését elérjék, de törekvéseik eredménytelenül zárultak.
A Nagy-Trianon palotában 1920. június 4-én aláírt békeszerződés szigorú feltételein nem sikerült sem a védőbeszéd, sem a titkos tárgyalások eredményképpen enyhíteni.
Az első világháború folyamán az antant-államok vezetői már eldöntötték, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiát és vele együtt a Szent István-i Magyarországot feldarabolják. Döntésük hátterében két ok húzódott meg. Egyfelől a nagyhatalmak egyensúlyán alapuló békerendszerben nem láttak esélyt arra, hogy a Monarchia egy erős Németország ellensúlyozására alkalmas lehetne a jövőben. Másfelől éppen a német–osztrák–magyar katonai szövetséggel szemben kellett az olaszoknak és a románoknak óriási Monarchia-területeket ígérni a győzelem kivívása érdekében.
Furcsa módon Apponyi Albert nyertese lett ennek a vesztes ügynek. Védőbeszéde után a revíziós mozgalom egyik kulcsfigurájává vált, személye körül országos kultusz bontakozott ki.
Emlékirataiban így nyilatkozott erről a paradoxnak tűnő helyzetről: „Nagy dicsőségére válik népünknek, hogy ezért a kudarcért sohasem tanúsított neheztelést sem a békedelegáció, még kevésbé annak vezetője, vagyis az én személyem iránt: sőt ellenkezőleg, éppoly nagyra látszott becsülni lelkes igyekezetünket, mintha azt siker koronázta volna.”
A szerző történész, tudományos munkatárs, Veritas Történetkutató Intézet