Több fővárosban is irigykedve tekintenek ezekben a napokban a román diplomáciára, miután Klaus Johannis, Románia szász származású elnöke Kelet-Közép-Európából elsőként kapott lehetőséget arra, hogy államfői munkalátogatást tegyen a Donald Trump által fémjelzett Egyesült Államokba. A bukaresti vendég annak rendje és módja szerint kitüntetést kapott a korábban Angela Merkel német kancellárt is díjazó, befolyásos Amerikai Zsidó Bizottságtól, s találkozott a CIA főnökével is, aki megdicsérte a román hírszerzést sikeres nemzetközi szerepvállalásaiért. Pedig Johannis politikusként nagyon távol áll az új republikánus elnök mentalitásától. Bár a román államfő mély hallgatásba burkolózott szimpátiáit illetően, közvetlen környezete, az őt támogató sajtó, a korábban általa vezetett ellenzéki Nemzeti Liberális Párt szószólói az amerikai elnökválasztási kampány idején egymást túlharsogva rémüldöztek az egyébként szintén német felmenőkkel rendelkező Trump győzelmének lehetőségétől. Mindeközben a korábbi, demokrata adminisztrációval a lehető legszívélyesebb viszonyt ápolták Johannisék. Ezért, s csakis ezért lehet némileg meglepő, hogy Trumpék a román elnöknek postázták az első hivatalos meghívót; a román–amerikai kapcsolatok összességében szinte természetessé tették a vizitet, e tekintetben csak a lengyel államfő rúghatott volna labdába.
Donald Trump eddigi diplomáciai lépései, s ezek sorában Johannis meghívása is azt mutatja, a republikánus elnök komolyan veszi a kampány során sokat hangoztatott jelszót, miszerint Amerika nemzeti érdekei mindenek felett állnak. Köztudott, hogy Románia geopolitikai szempontból kulcsfontosságú az Egyesült Államoknak, éppen ezért a deveselui rakétavédelmi rendszer vagy a konstancai katonai bázis léte már önmagában bőven elegendő a kiemelt román szerephez. De ehhez jött még két fontos tényező. Az egyik, hogy Bukarest az elsők között fogadta el a védelmi kiadások növelését a bruttó hazai termék két százalékára, ahogyan ez a NATO alapokmányában lefektetett körülmények között szerepel, és amit Trump elvár az észak-atlanti szövetség tagállamaitól. A másik lényeges tényező a fegyverüzlet. Trump szaúd-arábiai útja, az ott megkötött rekordösszegű fegyverbiznisz a minden sallang, retorikai máz nélküli pragmatikus amerikai érdekérvényesítést testesítette meg.
Márpedig Románia – amely ugye éppen most emelte katonai költségvetését – korszerűsítést tervez. Nemrég a román vezérkari főnök arról beszélt, hogy Bukarest Patriot föld-levegő védelmi rakétákat vásárolhat az Egyesült Államokból. A kérdés hivatalosan nem szerepelt Johannis tárgyalásainak napirendjén, de sokan már az árat is tudni vélik, a Patriotok négymilliárd euróba kerülnek. Azaz Románia megnöveli katonai kiadásait, teljesítve ezzel Trump amúgy jogos elvárását, s ráadásul a pluszpénzből az amerikai hadiipar remekeivel korszerűsít, újabb örömöt szerezve a republikánus elnöknek.
Az aktuál- és geopolitikai érdekeken túl az amerikai–román viszony elemzésekor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Bukarest az utóbbi két évtizedben mindvégig kitartóan Amerika-barát diplomáciát folytatott. Még a hangsúlyok sem igazán változtak, függetlenül a kormányzat színezetétől. A konszenzus ezen a téren annyira működött és működik, hogy még ellenzékben sem volt, s ma sincs egyetlen olyan párt sem a román parlamentben, amely Washingtont bírálná. A románok körében erre nincs is különösebb igény. Felmérések szerint az Európai Unió tagállamai közül Romániában a legmagasabb – hetvenszázalékos – az Egyesült Államok népszerűsége.
A teljes média, a véleményformáló értelmiségiek Amerika-imádata határtalan, azt még a nehezen emészthető Trump-jelenség sem mérsékelte. Hogy mi ennek az oka? A válasz egyértelmű: Oroszország léte. Romániában már Nicolae Ceausescu nemzeti színezetű kommunista diktatúrájában a politika előterébe került a Moszkvától való függetlenedés, az orosz fenyegetettség jelszava. Ez a rendszerváltás után sem változott, mi több, a románok lakta Moldovai Köztársaság függetlenedése után egy újabb indokkal gazdagodott Bukarest oroszellenessége. Transznisztriában, Moldova keleti, szakadár területén jelenleg is orosz csapatok állomásoznak, ami meggátolja Románia erőteljesebb szerepvállalását a „testvéri” Chisinau politikájának alakításában. A román társadalomban megdönthetetlen tétel, hogy az örök orosz fenyegetettségre csak az Amerikával kötött szoros szövetség jelent megnyugtató megoldást.
A nagy és pozitív visszhangot keltő Johannis-vizit kapcsán a bukaresti sajtóban ismét hangsúlyosan merült fel a kérdés: milyen haszna van az átlagembernek a remek amerikai–román kapcsolatokból. A románoknak már évek óta fájó pont, hogy barátság, hűségesség ide vagy oda, az Egyesült Államok továbbra sem biztosít vízummentességet a román állampolgároknak. A kérdés most sem volt központi téma a tárgyalásokon, a sajtótájékoztatón a semmitmondó „haladásra számítunk az ügyben” megjegyzést sikerült csak kipréselni a román elnökből, a bevándorlás meggátlását nyíltan politikája kiemelt céljai közé emelő Trumptól pedig igazi meglepetés lenne, ha éppen ő oldaná fel a vízumkényszert. De az amerikai befektetések terén sem áll valami jól Románia. Jelenleg az Egyesült Államok a tizenegyedik legnagyobb beruházó az országban, ami nem azt jelzi, hogy keleti szomszédunkra különösebben odafigyelnek az amerikai üzleti világban. Ez most változhat. Ha valahol, akkor a befektetők között valóban jó érzékkel manőverező Trump Bukarest irányába mutatott szívélyessége zöld jelzést adhat az új piacokat keresőknek.
Mindezen túl, Bukarest az utóbbi évek egyik nagy diplomáciai sikerét érte el azzal, hogy a román államfőt a térségből elsőként hívta meg a republikánus elnök, amit némi sértettséggel is fogadtak a másik kiemelt szövetségesnek számító Lengyelországban. Az uniós válság közepette mindvégig kivárásra játszó román diplomácia most – függetlenítve magát a brüsszeli fenntartásoktól – beállt az új, az EU helyett inkább kétoldalú államközi együttműködésre építő Trump-féle Amerika mögé.