Megint balhé van: most azért sérül Magyarországon a jogállam – hú, de unom én már ezt a mesét! –, mert törvényben rögzítenék azt, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezetek külföldről finanszírozott civil szervezetek. Tehát az érintetteknek oda kellene írni az anyagaikra egy egyébként valós tényt – ugye, hogy botrányos?
De nemhogy ilyen törvényt fabrikálnak a fideszes boszorkánykonyhában, hanem még össze is kotyvasztják a vonatkozó orosz és izraeli jogszabályokat: a történelem legmegátalkodottabb „civilellenes” gyúelegyét hozva létre. Arra külön tirádában kellene kitérni, hogy a jobboldalt mind a mai napig antiszemitizmussal vádló balliberális oldal emberi jogi ügyekben most már futószalagon „izraelezik”.
Szóval miközben „a civilek” – mert Magyarországon a körülbelül 60 ezer nyilvántartásba vett civil szervezetet és ezek tagságát természetesen kizárólag az Amnesty, a Helsinki Bizottság, a TASZ, a Transparency, de legfőképpen a Háttér Társaság a Melegekért képviseli – elítélendő külföldi példák átvételéről beszélnek, arról túl sok szó nem esik, hogy az egészen a legutóbbi elnökválasztásokig a modern demokráciák lehetséges legjobbikának tartott USA-ban 1938 óta van hatályban a „külföldi ügynökök nyilvántartásáról szóló törvény”, a FARA. Amely ezerszer durvább, mint a magyar javaslat. Az amerikai szabályozás lényegében arról szól, hogy bárkit, aki akár csak külföldi politikai megbízó érdekét képviseli vagy annak befolyása alatt áll, ügynökként kell regisztrálni.
Jóformán az alsónadrágszámlájáig mindenről be kell számolnia, illetve az alsónadrág vonalkódját is nyilvánosságra hoznia, anyagain a konkrét külföldi megbízója nevét fel kell tüntetnie. S ha ennek nem tenne eleget, akár börtönbüntetéssel vagy kitiltással is szembesülhet. Mindennek betartatását és adminisztrációját pedig – jól figyeljenek – az amerikai igazságügyi minisztérium nemzetbiztonsági főosztálya kémelhárítási részlegének FARA-egysége felügyeli!
Bár Magyarországon „a civilek” a szóban forgó törvényjavaslatot mint felesleges, megbélyegző, önkényes, megtévesztő, kártékony és hazug szándékot korholják, hiányolom a jelzők közül a „fasisztát”; persze behozta azt Bárándy Gergely, amikor a minap a közrádióban a zsidótörvényekkel vont párhuzamot, azért érdemes a dolgok mögé és Amerikára nézni. Az ilyen és ehhez hasonló jogalkotói szándékok mögött egy teljesen legitim cél húzódik meg: mégpedig az, hogy a magukat függetlennek, semlegesnek, érték- és érdekmentesnek beállító „civilek” politikailag beazonosíthatók legyenek.
Erre egész egyszerűen azért van szükség, mert egyes szervezetek, lényegében azon kevesek, amelyek most a leghevesebben kalimpálnak, hosszú évek valóban kemény munkájával elhitették magukról a közvélemény szemében, hogy ők neutralitásukból, kedvességükből, jófejségükből, emberbarátságukból stb. fakadóan megbízható, pártatlan, ezáltal hivatkozható források.
Miközben ez nagyon nem így van. Mert ezek a jellemzően emberi jogi fundamentalista szervezetek politikai szereplőkként viselkednek, nagyon kemény politikai agenda-, érték- és érdekkánon mentén (lásd nyílt társadalom eszmerendszere). Ezzel önmagában semmi baj nincs, pusztán az, hogy ők a progresszív-liberális alapállásukat semlegesként tüntetik fel, mely mediánhoz viszonyítandó minden más vélemény. Azonban ez a semlegességi követelmény önmagába fordul, teljesíthetetlen, ugyanis az így tételezett követelmény is megszegi az önmagával szemben támasztott semlegességi feltételt: hiszen egy liberális értéktételezést tesz meg zsinórmértékül, és zár ki minden mást.
Tehát a lényeg az ilyen jogszabályoknál a beazonosíthatóság, hogy nyilvánvaló legyen mindenki számára: aki és ami értéksemlegesnek, szakmainak hirdeti magát a politikai térben, az nem az, tehát politikailag beazonosítható. Erre utal az említett FARA-törvény indoklása is: annak célja, hogy biztosítva legyen az Egyesült Államok és annak állampolgárai tájékoztatása a (külföldi) információk forrásáról és azon (külföldi) személyek kilétéről, akik az amerikai közvéleményt befolyásolni szándékoznak.
Tény persze, hogy a szabályozás igencsak más történelmi körülmények között született, azonban lényegi részeit tekintve ma is hatályban van, és alkalmazzák. Az amerikai szabályozást eredetileg a II. világháború hajnalán a már terjedő náci és kommunista propaganda megfékezésére alkották meg, de a háború folyamán, ’42-ben tovább szélesítették a nemzet biztonsága ellen irányuló bármilyen külföldi kormányzat által végzett befolyásolási tendenciák megfékezésére.
Ahogy az idők változtak, és a hidegháború során a szokványos háborúskodást egyre inkább felváltották a nem konvencionális hadviselés eszközei (lásd dezinformációs törekvések), az államközi kapcsolatokban pedig teret nyert a klasszikus diplomácián túli csatornák használata, a 60-as évek közepétől a törvényt úgy szigorították, hogy az ne konkrétan a külföldi politikai propagandára, hanem sokkal inkább a civil bőrbe bújtatott befolyásolási kísérletekre, információs anyagokra összpontosítson.
Talán tudatlanul vagy önkéntelenül, azonban nagyon helyesen, ez annak a csak évtizedek múlva diagnosztizált jelenségnek a felismerése volt, melyet a döntéshozatal kiszervezéseként szoktak emlegetni. Ennek lényege, hogy a legitimációs, társadalmi támogatottsági és politikai számonkérhetőségi deficittel küzdő, de magukat nemzetek feletti hálózatként megszervező „civilek” egyre nagyobb befolyással igyekeznek lenni az egyébiránt demokratikus választásokon eldöntendő társadalmi alapkérdésekre.
Pontosan annak érdekében, hogy a „köz” tisztában legyen a „beavatkozók” hátterével, az amerikai törvény majd mindenkit a személyi hatálya alá von mint külföldi ügynököt, aki bármilyen, közvetett vagy közvetlen módon képviseli az USA-ban külföldi megbízója – legyen az egy idegen kormány, párt, személy vagy más politikai szervezet – érdekeit, esetleg ezek befolyása, ellenőrzése stb. alatt áll. Nem tartozik a törvény hatálya alá a sajtó, a diplomáciai testületek vagy a ténylegesen tudományos tevékenységet folytatók.
Ezen ügynököknek regisztrálniuk kell „külföldi befolyás” alá történő kerülésüket követően az igazságügyi minisztériumnál, jóformán minden szerződésükről, megbízásukról, támogatásukról és egyéb tevékenységükről folyamatosan tájékoztatniuk kell a hatóságokat, ráadásul úgy, hogy a minisztérium eseti jelleggel bármikor kikérhet tőlük bármilyen anyagot. Mindezen adatszolgáltatást, illetve annak valóságtartalmát eskü alatt (!) kell megtenni, s a regisztrációs adatlapok a mellékletekkel együtt a nyilvánosság számára hozzáférhetők. Emellett valamennyi anyagukon, honlapjukon és még a Facebook-oldalukon is jól látható helyen, konkrétan fel kell tüntetniük nemcsak azt, hogy külföldről kapnak forrásokat, hanem hogy pontosan kitől, mely szervezettől.
Mindezek betartását a minisztérium említett kémelhárítási alegysége felügyeli, fenti szabályok megsértése esetén pedig a bíróság átszámítva több millió forintos pénzbírságot, illetve súlyosabb jogsértés esetén akár többévnyi börtönbüntetést is kiszabhat; a külföldi illetőségű személyt pedig ki is toloncolhatják az országból. Ha pedig valaki azt hinné, hogy a fenti rigorózus szabályokat a valóságban nem alkalmaznák, az nézzen utána Mark D. Siljander volt kongresszusi képviselő esetének, akit egy iszlám szervezettel fenntartott és regisztrálatlan kapcsolata miatt egy év egy nap szabadságvesztésre ítélt a kansasi bíróság 2010-ben.
Ehhez képest a magyar javaslat törvénysértés esetére annyit irányozna elő, hogy ha többszöri felszólítás után sem tesz eleget a követelményeknek az egyesület vagy alapítvány (merthogy csak rájuk vonatkoznának a szabályok), akkor 10-től 800 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók, legvégső esetben pedig törölhetőek a nyilvántartásból.
Érezzük a különbséget, ugye? Amerika nem csak álmainkban integet vissza.
A szerző jogász, az Alapjogokért Központ igazgatója