Mára a liberálbalos politikai közhelytár elengedhetetlen tartozékává vált az a vád, hogy a magyar kormány úgymond menekültellenes, s főként a kerítésépítéssel végképp kiírta hazánkat a demokratikusnak vehető országok sorából. Ez a vád olyan elmaradhatatlan rágalmazási kellék, hogy úgy érzik, nem is kell érvekkel, tényekkel alátámasztani. Holott sokkal humánusabban járt el a magyar kormány, mint a nemzeti és kontinentális önfelszámolásra szakosodott bevándorláspárti tagállami vezetések s maga a brüsszeli keverőközpont. Hisz mitől volna emberbarátibb magatartás, amit az Angela Merkel kancellárolta Németország tanúsít? Az volna az emberi jogok non plus ultrája, hogy behívnak boldog-boldogtalant, aztán közlik velük idővel: Nincs rád szükség mégsem, Ali, avagy Ibrahim, akkor lássunk legközelebb, amikor a hátunk közepét?
Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy a teátrális migrációpárti kirohanások, vallomások után következik a németeknél a kijózanodás és elutasítás kora. Lassacskán kiderül, hogy csupán egyfajta biodíszletként volt szükség a migránsok hadára, s azoknak az ázsiai, közel-keleti embertársainkra, akik nem nyerik el a tetszésüket, vagy a képzettségük nem üti meg a kívánatos szintet, le is út, fel is út. Meg aztán mégiscsak ragaszkodnának a németek a dublini megállapodáshoz, amelynek értelmében abba az államba zsuppolhatják vissza a nem kívánatos jövevényeket, ahol beléptek az EU-ba. De hát miként egyeztethető össze ez a csapkodó ügyintézés az európai normákkal, az alapvető morális követelményekkel? Ezek az emberek jelentős részben a kancellárnő hívó szavára vágtak neki az életveszélyes, több ezer kilométeres útnak, s a vágyaik netovábbja volt, hogy Németországban otthonra leljenek. Ezért Angela Merkel és támogatói kimerítik a foglalkozás – és felelőtlen fogadkozás – körében elkövetett migrációs, menekültkábító szédelgés büntetőjogilag szankcionálható tényállását. Nem igazán követhető józan ésszel, miért volt szükség ennyi emberi nyomorúságra, tengeren való életveszélyes átkelésre, embercsempészek pénztárcáját és bankszámláját hizlaló utazási manőverre, ha aztán fordulhatnak vissza, mert ígéretüket megszegve, a német állami vezetők ki akarják őket toloncolni. Ha meg – mint elemzők rámutatnak – csupán újabb szakmunkásokat akartak felhajtani a munkaerőgondokkal küzdő német piacra, miért nem a törökországi menekülttáborokban szondázták meg őket, kiderítve, ki mennyire alkalmas erre? Hát nem lett volna egyszerűbb, olcsóbb és főként filantrópabb megoldás, ha már ott közlik mindenkivel, mire számíthat? Vagy ha annyi fölös pénzük van a germánoknak, küldhettek volna repülő- vagy hajójegyet azoknak, akik vállalják a távoli Németországban az állásinterjút, szakmai vizsgálatot.
De az sem érhető fel nem abnormális elmével: honnan szedték a bevándorlást forszírozók, hogy ezek a legtöbbször tanulatlan, fél- vagy teljesen analfabéta személyek, akik még saját nemzeti identitásukat sem hajlandók vállalni, szakmunkásokká képezhetők egy-két év leforgása alatt? Mitől tanulnának meg németül az új bevándorlók röpke egy-két esztendő alatt, ha a régebbiek többsége sem volt erre képesek évtizedeken át? Kíváncsiak volnánk arra is, kik etették meg Angela Merkelékkel, hogy integrálódni fognak azok a távoli országokból nyomulók, akik már az indulásnál sem akarnak együttműködni a fogadó államokkal, ahová igyekeztek, s rendszerint eleve ellenségesek. Miért tartanák be a törvényeket, ha érkezésük is törvénytelen, nem ismerik el a vendéglátó ország és az EU jogszabályait, s túlnyomórészt személyazonosságukat sem akarják felfedni? A német vezetők tehát tudathasadásos módon egyszerre kegyetlenek és végtelenül naivak. Egyszersmind lerombolják a német precizitáshoz fűződő történelmi mítoszt.
Hogy iméntiekre azt mondják: ők nem hívtak meg senkit, csupán befogadóak? De hiszen már a tősgyökeres németek fohásza is úgy hangzik a közvélemény-kutatások tanúsága szerint: Állítsátok meg Angianyut! Miután azt a mondatot, hogy „Ne jöjjetek!”, a megátalkodottan csökönyös kancellárnő nem képes kimondani. Valójában nem is mi hiányoljuk ezt az egyetlen kis mondatocskát, hanem saját nemzete és kormányának tagjai.
A teljesen összezavarodott kancellárnő a jelek szerint nincs abban a mentális kondícióban, hogy értse a tiszta beszédet. Láthatóan ő sem érti saját álláspontját. A biztonság kedvéért mindent mond és annak ellenkezőjét is. Egyszerre tartja szükségesnek a görög határ, illetve az EU külső határának védelmét, és kárhoztatja a kerítéseket. Egy időben beszél szemforgató módon a bevándorlók letelepítéséről és a gazdasági bevándorlók visszaküldéséről. Eközben egyre-másra jelennek meg a kalkulációk, hány millió migránssal számolnak a következő években. Hát ha előre betervezik a jövetelüket, ugyan ki az a mulya afgán, iraki, szír vagy eritreai, aki nem érzi úgy: ide őt bizony várva várják? Főként ha olyanokat hallanak állandóan Merkeltől, hogy úgy kell megszüntetni az illegális migrációt, hogy legálissá tesszük. Mint aki úgy akadályozná meg az áruházi lopásokat, hogy elnevezi őket ajándékozásnak. A migrációerőszakoló baloldaliak, merkelisták figyelmébe pedig Goethe bűvészinasának példáját ajánljuk, aki telhetetlenségében, elbizakodottságában szintén nagy bajt csinált. De legalább belátta hibáját.