Igaza volt Vona Gábornak, amikor óvott attól pár éve, hogy egy párt csalódást okozzon a választóinak. Olyannyira igaza van ebben a Jobbik elnökének, hogy saját magukra is alkalmazhatná. Elég volt végigtekinteni az évértékelő rendezvényük publikumán, hogy mérni lehessen a csalódottságot. Kevés összevisszább kommunikációjú és stratégiájú alakulat van Magyarországon, mint a maga által radikálisnak mondott bandérium. Olyan magas labdákat dobnak fel, hogy szinte nem is elegáns mindet lecsapni.
Kezdjük azzal, hogy az a párt, amely a sárga földig leócsárolta, pénzkidobásnak, csalónak titulálta a balliberális oldallal karöltve a kormány nemzeti konzultációját, most szabályos hátraarccal maga akar meghirdetni mindjárt három kérdésben nemzeti konzultációt. Mondhatni persze, hogy szabad országban élünk. Ha utánozni akarják a Fideszt, ki gátolhatná meg őket ebben? Hogy rögtön nem is egy, hanem három témában, az egészségügyről, az oktatásról és a korrupcióról, még az ellen sem lehet nagy kifogásokat emelni. Kellően ködösek ezek a röviden odalökött meghatározások, hogy ne lehessen tudni, milyen konkrét kérdésekkel akarják bombázni a lakosságot. Még azt is lehetne feltételezni az utóbbi hónapokban nyilvánosságra került jobbikos botrányokat ismerve, az embercsempész volt gárdakapitánytól a pénzhamisítással vádolt volt jobbikos politikuson keresztül az Európai Unió elleni kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla EP-képviselő ügyéig, hogy azt a területet csípték ki a korrupcióval, amelyet testközelből ismernek. Ám az mégiscsak komikus, hogy olyan kérdésről, a korrupcióról hirdetnek konzultációt, amelyben az utóbbi hónapokban mindössze pár ezer aláírást sikerült összegyűjteniük. Múlt év december elején ugyanis arról tájékoztatták lapunkat, hogy az aláírásgyűjtés eredményét a migráció és a korrupció kérdésében december 20-ig összesítik. Kiderült: addig akár tízezer szignót is sikerülhetett begyűjteniük. Január elején újabb határidőt mondtak: a jövő hetet. Azóta további egy hónap telt el, és már ennyi információt sem lehet kiimádkozni az úgynevezett radikálisokból. Mindez nem vet jó fényt a Jobbik szellemi potenciáljára, mert ennyi idő alatt pár kisdiák is képes lenne az aláírások összeszámolására. Ennek ellenére Vona vezérnek nem kell attól tartania, hogy kifigurázzák az egyre kínosabb bénázásait.
Azt hitte volna a naivabb halandó, hogy az évértékelő bakiparádéját szétröhögik a baloldalon. Hisz azért az már valami, hogy egy pártelnök fennhangon közli: Föl fogjuk számolni az országot! Kétségtelen, hogy utána javított fel fogjuk szántanira, ám az orvostudomány az ilyen önkéntelen tévesztéseket freudi elszólásnak hívja. Kérdés, miért annyival jobb az ötvenes évek szóhasználatát idéző felszántásos verzió? A városi lakosok és a földműves népesség nem biztos, hogy örvendezne, ha mások beszántanák az ingatlanaikat, javaikat, ültetvényeiket. Kíváncsiak lennénk továbbá, milyen költői szándék bújik meg azon párthéroszi kinyilatkoztatás mögött, hogy segítenek „a terrorizmus megvédésében”? A dolgot súlyosbítja, hogy ki sem javította a mondatot. Azt a gondolatfutamot pedig minden kétséget kizáróan előre megfontolt szándékkal követte el a párt első embere, miszerint a Kádár-rendszer kisemberét meg kell érteni. Bravúros retorikai ívű eszmefuttatásában azt kérdezte a hallgatóságtól: meg tudják-e érteni azt, aki azt mondja, hogy az előző rendszerben volt biztonsága, munkája, a gyerekeit el tudta indítani az életben, akik nem mentek el ebből az országból. „Meg tudjuk mi érteni ennek az embernek a fájdalmát, mi, jobbikosok? Meg tudjuk!” – hasítottak bele szavai a döbbent csendbe.
Túl azon, hogy sokezernyi, az üldöztetés elől menekülő magyar disszidens és belső emigráns létét tagadta ezzel a Jobbik nemzetmegvezetője, tökéletes leírását adta nem a kommunista rendszer kisemberének – hanem MSZMP-apparatcsikjainak, pártbizalmijainak, mozgalmi kádereinek. A fő célja valószínűleg az volt, hogy pártját a baloldal számára kompatibilisnek tüntesse fel. Tekintve, hogy populista kormánykritikájuk egy-két nemzetiesnek szánt szóvirágot leszámítva alig tér el a baloldali front demagógiájától, ez nem is teljesen váratlan fordulat. Hiszen ellenzéki partneralakulataik szintén segítenék a terrorizmust az alkotmánymódosítás elutasításával és szívesen felszámolnák az országot. Vona megérti ezt az álbaloldali brancsot. Mi pedig megértjük azokat, akik sűrű, tömött sorokban hagyják el a centrum és a polgári értékrend felé nyitni képtelen áljobboldali csaliformációt a felmérések tanúsága szerint.