Nincs Európának még egy országa, ahol az ellenzék olyan tartósan rosszul szerepelne a közvélemény-kutatásokban (és egy ideje persze a választásokon), mint Magyarország. A jelenségre nem elég magyarázat, hogy a kormánypártok jól kormányoznak. Másutt is vannak tehetséges politikusok, valamiféle váltógazdálkodás mégis mindenütt megtalálható – csak éppen Magyarországon nem. Mélyebb okának kell ennek lennie. A megoldás kulcsa alighanem a Talmud egy bölcs mondásában lelhető: Uram, szabadíts meg a barátaimtól, az ellenségeimmel magam is elbánok.
Az Úrnak szemlátomást úgy tetszik, hogy ne hallgassa meg a kérést; a hazai ellenzéket – jobbról, balról – ne szabadítsa meg a barátaitól. Azoktól, akik 2014-ben a teljesen működésképtelen összefogásba szorították bele kedvenc pártjaikat. Azoktól, akik azóta szavakon lovaglással helyettesítik a politizálást, akik programalkotás helyett kötözködéssel töltik az idejüket, és akik kedvenc pártjaikban hamis illúziókat keltenek ahelyett, hogy a valósággal szembesítenék őket.
A politikában vannak ugyan meglepetések, csodák azonban nincsenek. Az a lehetőség például, hogy a Jobbik 2018-ban eléri a 2014-es választási eredményét, meglepetés volna, de megeshet. Az azonban, hogy megnyeri a választásokat, már a csoda kategóriája – azaz kizárt. Aki ezt komolyan elhiszi, az nem vehető komolyan. Márpedig a Jobbiknak éppen ilyen, viszont dúsgazdag barátja akadt.
A Momentum nevű, Budapest belvárosi hipszterklub számára már az öt százalék is a csoda közelében volna, bármit is képzelnek magukról az amúgy felettébb öntudatos lányok és fiúk, és bármit is remélnek a barátaik. Legnagyobb teljesítményük valószínűleg az lesz, hogy az LMP-t is viszik magukkal a megsemmisülésbe.
Az Együtt 2014-ben a szocialisták potyautasaként szerzett mandátumot, a Párbeszéd (volt PM) szintén. Önállóan akkor is esélytelenek voltak, ma is azok. A liberálisokról, akiknek vezetője szintén potya mandátummal ül a magyar Országgyűlésben, mivel hogy nincsenek, szó se essék. A baloldalon marad a DK és a szocialisták, jó sok értelmiségi baráttal körülvéve, akik majd megint összefogósdit játszatnak velük, és tovább zakatoltatják a két baloldali pártot azon a vakvágányon, amely az Öt százalék alatt nevű állomáson véget ér.
Mert már csak ez maradt, belekötni mindenbe, amit a kormánypártok csinálnak vagy nem csinálnak. A korrupcióval indítottak 2014 októberében, az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége által megkonstruált, hírhedt kitiltási akcióval, amely olyan eredményesnek bizonyult, hogy a következő év elején rá is ment a veszprémi és a tapolcai időközi választás. Az ígéretesnek látszó vesszőparipán azóta is lelkesen lovagol az egész ellenzék, pártostul, holdudvarostul, nem érzékelve, hogy a választók többsége végtelenül unja már, a füle botját sem mozdítja rá.
Egészen a közelmúltig ellenzéki örökzöld volt a kivándorlás ügye – hogy a kormány százezreket üldöz el Magyarországról. Sokan tényleg el is gondolkodtak, sokakat a kormányoldal támogatói közül is elbizonytalanított ez a vád. Azt minden értelmes ember felfogta már az elején, hogy a kivándorlásban a belpolitikának nincs érdemi szerepe, a lengyelek, románok, szlovákok nem a Fidesz elől mennek Londonba és Berlinbe – de azért zavarba ejtő dolog volt ez, hajtotta is az ellenzék teljes gőzzel. Míg aztán ki nem derült, hogy az egész régióban (Ausztriát is ideértve!) Magyarországról mentek el a legkevesebben.
Aztán jött az oktatás – minden családban van gyerek, ez mindenkit érint, és ugye sokkal kellemesebb azt hallani, hogy a kormány a hibás, mint hogy a gyerek nem tanulta meg a leckét. Meg persze a tanár sem hibás, csak nem marasztaljuk el a Rózsika tanár nénit meg a Lajos tanár bácsit, a gonosz kormány, az tehet mindenről. Ennek is volt valami svungja, lett is belőle Tanítanék Mozgalom 2015-re, meg közepesen népes tüntetések, amiket aztán a résztvevők meguntak és hazamentek, különösen azután, hogy megindult a pedagógus-béremelés.
A 2016-os PISA-felmérés még adott a témának némi töltetet, aztán a választók többsége megértette: ha romlik a diákok eredménye, abban talán a tanároknak is van szerepük. Márpedig a baloldal a tanárok felelősségét nem meri szóba hozni – így kifulladt ez is, a Tanítanék Mozgalom abba a politikai romtemetőbe került, ahol mások mellett a Milla, a JESZ és a 4K! maradványai porladnak észrevétlenül. A vesszőparipa azért – gyí lovam, gyí Betyár! – megmaradt, a baloldal barátai nem mulasztanak napot, hogy fel ne üljenek rá, hátha mégis igazi paripává változik, és kedves pártjaikat a választási győzelembe repíti.
Ott van aztán az egészségügy. Abba belekötni biztos nyerőnek látszik, mindenkit érint, és olyan egészségügyet még nem látott a világ, amilyennél jobb ne lehetne. Egy ideig ment az alulfizetett orvosok nóta, de amióta ugrásszerűen megnőttek az orvosfizetések, és a nővérek, ápolók bére is lendületesen megindult felfelé, erről a vesszőparipáról tényleg le kellett szállni, csak néhány lemaradó próbálkozik még vele.
Helyette itt az új kulcsszó: katasztrófa van az egészségügyben. Alkalmasnak látszik, hiszen nem kell, nem is lehet bizonyítani, elég csak hajtogatni, és az emberek majd elhiszik. Elég sokan el is hitték. A közelmúltban megjelent felmérés alapján a választók többsége szerint az utóbbi években romlott a magyar egészségügy helyzete, és ezért a kormányt terheli a felelősség. Úgy tűnik, itt az ellenzék fogást talált a kormánypártokon. Valójában azonban ez is az ellenzék önbecsapása. Egyet biztosan lehet mondani: ilyen béremelések, ilyen adósságátvállalások, ilyen fejlesztések mellett a magyar egészségügy helyzete biztosan nem romlott, sokkal valószínűbb, hogy javult. És ezt a választók többsége érzékeli.
Legújabban az őrjöngő oroszellenesség a vesszőparipa. A vezető hírportál mindennap valami oroszellenes szenzációt tálal, új orosz megszállást vizionál. A Jobbik ebből a kórusból – értető okokból, sorai között KágéBélával – kimaradni igyekszik, a baloldali pártok azonban együtt üvöltenek a balliberális médiával, és rázzák az öklüket Moszkva felé. Ennél hiteltelenebb akciót már képzelni sem lehet.
Ha mindez nem volna elég, a balliberális barátok még rátesznek egy lapáttal: fütyülnek. Fújják, egyre fújják a sípot, teli tüdőből, reggel, éjjel meg este, bele a nemzet arcába. Ezzel akarnak választást nyerni.
Mindeközben nem hangzik el egyetlenegy szó sem az igazán fontos kérdésekről: a globalizációról, a fenyegető európai népességcseréről, az értékválságról, a család szerepéről, a súlyos demográfiai mutatókról, a nemzeti szuverenitásról, a vallásról, a tradíciókról – a gyermekeink jövőjéről. Márpedig választást csak az a párt tud nyerni, amelynek ezekre a kérdésekre vannak érdemi, meggyőző válaszai.