„Fiatalember! A jelentőségéhez képest túl nagy a szája” – utasított rendre Kós Károly egy, az írótársaságban pofátlankodó ifjú titánt valamikor az 1950-es években. Ez a beszólás jutott eszembe, amikor szembejött velem Fekete-Győr András origós videója.
A magyar haladók üdvöskéje, politikai életünk új, borostás üstököse azért rontott be a szóban forgó portál szerkesztőségébe, mert az szerinte nem újságírást, hanem (kormány)propagandát művel.
Mondja ezt egy olyan valaki, aki nem egyedül érkezik a trollkodás helyszínére, hanem kamera kíséri, hogy aztán ország-világ ámulhasson-bámulhasson a Momentum-propagandán és főhősén, a tökös politikuson, Feketelófián, Igazságos Andráson, a magyar erkölcs Dredd bíróján. Ugyanis magától értetődő, hogy a Momentum-propaganda lila szárnyacskákkal emelkedik az egyéb propagandák fölé, igazából nem is propaganda, hanem a krisztusi aktus allegóriája, amikor a megváltó kiseprűzi a kufárokat a politika templomából.
Fekete-Győr Andrásnak alanyi és állampolgári joga elmondani a véleményét, politizálni és jelöltetni magát. De van egy kérdésem: ezen a nyilvánvaló alanyi és állampolgári jogon túl milyen alapja van erre a fölényességre?
Mégis miért kellene nekünk számba vennünk az ő véleményét, miért kellene ezt a fickót meg az általa vezérelt mozgalmat-pártocskát becsülnünk?
A haladárok már régóta karizmatikus vezéregyéniségek hiányában szenvednek, és a folyamatos kudarcok okozta idegösszeomlás elkerülése végett bármilyen szalmaszálba képesek kapaszkodni, gyakorlatilag bárkire ráhúzzák a messiás csuháját, csak már gittelje ki a liberális apokalipszis fenevadját, akit valamilyen érthetetlen okból ez a tulok nép konokul újraválaszt.
Mindegy, hogy kicsoda, egy törpepárt füttymestere, az amerikai nagykövetség felforgató ügynöke, az amerikai elnökségre röhejes megszállottsággal gyúró, egy hüllő érzelmi gazdagságát sugárzó banya, egy világpolitikát machináló tőzsdecápa, egy sértett és dühöngő oligarcha, egy radikális párt rasszista és antiszemita bandavezéréből kaméleonná vedlett politikai kalandor – a Bitó- és egyéb szalonok kétségbeesett közössége úgy lehet, még Szaddám Huszeinnel, Kim Dzsong Unnal, Matuska Szilveszterrel és Godzillával is összefogna, csak kaparinthassa meg ismét a hatalmat.
A Momentum az új mozgalom, és Fekete-Győr András az új vezéregyéniség, aki tutira – a fene se tudja, immár hányadszorra –, rekordidő alatt megdönti Orbán hatalmát. Ez most a sláger, minden liberális csapból a Momentum folyik, és minden ajtón Fekete-Győr András vonul be olyan magabiztossággal, mint aki a közeljövőben Magyarország miniszterelnöke lesz, a voksok legalább négyharmados többségével.
De könyörgöm, magyarázza már meg valaki, mi ez az egész, és mit kell zabálni ezen a figurán?
Például mitől nemzeti a Momentum? De tényleg! Azért, mert ők azt állítják, annak reményében, hogy a nemzeti oldalról is átcsábítanak szavazókat? Ez így elég és hiteles? Mert nemzetünk fontos témájáról, a melegházasságról már tudjuk a véleményüket, de még csak véletlenül sem látom sehol az aggodalmat és a tiltakozást a kárpátaljai testvéreinket fenyegető ukrán nyelvtörvény miatt, nem hallom a méltatlankodást, hogy Brüsszel a kerti veteményesünk szintjéig beleavatkozik az életünkbe, de az európai nemzeti kisebbségek ügye nem érdekli, mintha az anyanyelved használata, valamint nemzeti és kulturális identitásod megőrzésének opciója nem tartozna az emberi jogok közé.
Mit kínál ez a párt Magyarországnak? Mi a programja azon kívül, hogy mindenki mást – Orbántól Gyurcsányig – ki akar seprűzni a politikából, azaz egyeduralomra tör, mert ha mindenkit eltakarítasz a terepről, értelemszerűen egyedül maradsz.
Programot mondtam, nem azokat a szánalmas középiskolai szabadfogalmazásokat, amelyeket „Vízió az öt ügyről” címen próbálnak lenyomni a torkunkon.
Esküszöm, örömmel töltene el, ha végre lenne egy konstruktív ellenzéki párt, amelynek nem abban merülne ki a tevékenysége, hogy a legitim kormányt és a megválasztott miniszterelnököt ócsárolja éjjel-nappal, és semmi egyebet nem tud hajtogatni, csak azt, hogy kergessük el Orbánt, aztán lesz valahogy.
De a Momentum eddig semmi konstruktívat nem produkált. Az olimpia meghekkelésével kezdte, és az utóbbi időben a politikai paletta többi szereplőjének szapulásán kívül semmi egyebet nem mutatott fel. A szabadfogalmazásokat és az országjárást hagyjuk, én íróakadémiát vezetek, ahol sokkal jobb szövegek hangzanak el, több településen és nagyobb közönség előtt.
Mit tettek le az asztalra ezek az ifjak? Milyen erényeik vannak a fiatalságon kívül, ami önmagában nem erény és nem jogosít fel semmire? Lehet, hogy Kálmán Olga el van folyva a külföldi egyetemeket megjárt, több nyelvet beszélő új generációtól, de hát ebben meg mi a kunszt? A nyelvtudás meg a külföldi egyetem önmagában még nem jelenti azt, hogy valaki rátermett, ha úgy lenne, akkor külföldön diplomázó tolmácsok vezetnék a népet.
Bárhogy erőlködöm, semmi olyasmit nem találok, amiért nekem jobban kellene becsülnöm ezeket az ifjakat nemzedéktársaiknál. Ismétlem, néhány nyelvvizsgától (ha csak nem latin vagy ógörög), oklevéltől meg szemináriumi dolgozattól garantáltan nem fogok lehidalni és csápolni a rendezvényeiken. Az ifjúság nem mentség arra, hogy még semmit nem mutattunk fel. Teccik tudni, a magyar és a világirodalom egyik rangos életművét egy huszonévesen elhalálozott, Petőfi nevű suhanc hagyta ránk örökül. De jó, ne támasszunk ilyen elvárásokat. Ahhoz viszont, hogy megelőlegezzük a bizalmat a fiataloknak, kellene valami, ami nagyon fontos. A legfontosabb. Szerethetőségnek hívják.
Nos, ide kívántam kilyukadni. Mitől szerethető például Fekete-Győr András? Az istennek sem találok benne semmit, ami megragadna. Egy koravén nyikhajt látok, aki olyan jakobinus magabiztossággal jár-kel, mintha nem a tojáshéj lenne a fenekén, hanem birtokában lenne a bölcsek tuti köve. Olyan szigorú, mint egy javítóintézet igazgatója. Annyira humoros, mint a szlovák–orosz szótár. Olyan izgalmas, mint egy posztmodern tanulmány. Körülbelül annyira érzelmes, mint egy kiborg egy B kategóriás sci-fi-filmből.
És nagyjából ugyanez mondható el a kollégáiról is.
Nem látom bennük az embert. Csak politikai terméket látok. Egy hűvösen, tudatosan, szakszerűen, liberális egyetemi-politikai laborban programozott mesterséges intelligenciát, amelyik pontosan úgy cselekszik a szavazatmaximálás érdekében, ahogy a szakkönyvekben elő van írva.
Uramisten, Juhász Pétert vagy a romkocsmák ifjú értelmiségét azzal szokták cikizni, hogy füveznek és piálnak. De a szánalmas momentumos kiborgok szoftveréből még ez is kimaradt.