Janukovics nem tudta eldönteni, ki mellett tegye le végleg a voksot: az orosz nyomásnak engedjen, vagy az EU és a NATO felé forduljon. Bizonytalankodásába belebukott, ám az őt követő kormányzati struktúra sem képes az ország helyzetét stabilizálni. A GDP tavaly 12 százalékkal csökkent, a hrivnya további húsz százalékot veszített értékéből, az IMF szünetelteti az utalásokat, Oroszország hárommilliárd dollár hitel visszafizetését sürgeti.
Az Egyesült Államok részéről Joe Biden alelnök és Victoria Nuland külügyi államtitkár felügyeli az Ukrajnában történteket. Nyilván ennek köszönhető, hogy Joe Biden fia vezető tisztséget vállalt egy Kijevben működő olajtársaságban. De nincs egyedül: több amerikai politikus családtagja és barátja tölt be különböző funkciót ukrán gazdasági társaságokban. Valószínűleg ez a liberális demokrácia terjesztésének egyik leghatékonyabb módja.
A kijevi Majdan (Függetlenség) terén elesettekre emlékezve február 21-én ünnepelték a „mennyei század hőseinek” napját. A megemlékezők az elmaradt rendszerváltást hiányolták, és nyilvánvalóvá tették, hogy a Petro Porosenko és az Arszenyij Jacenyuk nevével fémjelzett rendszer ugyanolyan korrupt, mint a megbuktatott előző rezsim volt. Helyszíni beszámolók szerint az elégedetlenség mértéke ugyanakkora volt, mint két éve. Csak most nem volt jelen az összevissza hazudozó John McCain amerikai republikánus képviselő és társai. Az ukránok nem hisznek már az úgynevezett liberális demokraták csodatévő képességeiben. Ők csak ügyeskedő, gátlástalan oligarchákat látnak, akiknek a kormányzati pozíció csak befolyásuk növelésének egyik eszköze.
A Petro Porosenko elnök és Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök közötti ellentét miatt az IMF nem folyósítja az esedékes hitelrészletet, mert nem látja biztosítottnak az ország politikai stabilitását sem. Az ukránok fele az előre hozott választás híve – ideértve az elnökválasztást is –, de a politikai pártok egy része ezt ellenzi. (Legutóbb 2014 májusában volt elnök-, majd novemberben parlamenti választás.)
Sokan azt a Miheil Szaakasvilit látnák szívesen kormányfőként, aki korábban Grúzia elnöke volt, és ottani tevékenysége miatt nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Jelenleg ő Odessza kormányzója. Az ukrán politikában rajta kívül vendégszereplő az időközben lemondott litván Aivaras Abromavicius gazdasági miniszter, a grúz Olekszandr Kvitasvili egészségügyi miniszter és Natalia Jareszko amerikai–ukrán pénzügyminiszter. Porosenko hiába kezdeményezte nemrég Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök és Viktor Sokin főügyész lemondatását, végül is csak a főügyésztől tudott megszabadulni. (Egyes felmérések szerint Jacenyuk támogatottsága már a két százalékot sem éri el.)
A parlament munkája a legkülönbözőbb hátterű ellentétek, alkalmi szövetségek és lemondások miatt kiszámíthatatlan, ezért a kormány működése is akadozik. Jellemző, hogy a 450 fős parlament, miután nagy többséggel leszavazta Jacenyuk miniszterelnök beszámolóját, a néhány perc múlva benyújtott bizalmatlansági indítványt viszont már csak 194 képviselő támogatta! A kormánybuktatáshoz 226 szavazat kellett volna. Az Ihor Kolomojszkijhoz, Rinat Ahmetovhoz és Viktor Pincsukhoz kötődő képviselők időközben elhagyták az üléstermet, így akadályozva meg Jacenyuk bukását. Julija Timosenko, a Batykivscsina (Haza) párt vezetője szerint Porosenko emberei ezért egymillió dollárt fizettek az érintetteknek.
A szánalmas színjáték miatt a Timosenko vezette Batykivscsina és a Szamopomics (Önsegélyezés) nevű formáció kilépett a kormányzó koalícióból, így Porosenko Blokk nevű pártja és a megbuktatási kísérletet túlélt Jacenyuk vezette Népi Front kormányozhat tovább. E bohózatot követően a Forradalmi Jobboldali Erők nevű nacionalista szervezet sátrakat állított a sokat látott (euro)Majdanon. Szerintük a forradalom nem fejeződött be, céljuk Porosenko és Jacenyuk megbuktatása.
Ukrajna kormánya a strukturális reformok mellett a mindent eluraló korrupció elleni határozott fellépést ígérte, de lényegében nem történt semmi. Az ukrán kormány néhány tagja mintha elveszítette volna józan ítélőképességét, és ma is megvalósítható célnak gondolják az ország közeli NATO- és EU-tagságát. Kétségbe vonják az ukrán belpolitikai válság létezését, ehelyett Oroszország Ukrajna elleni agressziójáról beszélnek. Porosenko többször hangsúlyozta, hogy országa a demokráciát és a szabadságot védelmezi, ezért nem érti, hogy a Nyugat miért nem nyújt fegyveres segítséget Ukrajnának.
Az USA egykori besúgója szerint azért van szükség a kelet-ukrajnai szeparatisták elleni harcra, hogy Európa elkerülhessen egy újabb bevándorlási hullámot. Porosenko ezzel próbálja zsarolni nyugati, demokrata barátait, függetlenül attól a ténytől, hogy az Ukrajnában elnyomott oroszok értelemszerűen Oroszországba menekültek. Becslések szerint jelenleg több mint kétmillió ukrán állampolgár tartózkodik Oroszországban.
A milliárdos Porosenko elnök végső kétségbeesésében kizárólag az Oroszország elleni hangulatkeltéssel próbálja a helyzetét stabilizálni, és további nyugati segélyekben reménykedik. Csakhogy időközben változtak az USA külpolitikai prioritásai, ezért az ukrán elnök egyre inkább magára marad. Legutóbbi kijelentése, miszerint a Krím félsziget az ukrán állam elidegeníthetetlen része, és a „tolvaj” országnak vissza kell adnia a lopott holmit, arról tanúskodik, hogy nem észleli a nemzetközi viszonyokban végbement változásokat. Petro Porosenko egyik brüsszeli látogatása során jelezte Jean-Claude Junckernek, hogy Kijev nem tartja elfogadhatónak Magyarország és Románia kettős állampolgársággal kapcsolatos gyakorlatát.
Ukrajna menthetetlenül sodródik a csőd felé. Az Oroszország közvetlen közelében létrejött instabilitás kialakításával a globalista-atlantista birodalom elérte kitűzött célját. Az Európai Unió és Oroszország viszonya megromlott, az Amerikai Egyesült Államok vezetőit pedig a legkevésbé sem érdekli az ukrán nép sorsa. A többnyire kommunista gyökerű oligarchák pedig mindig megtalálják a további gazdagodás útját.
Legutóbb Miheil Szaakasvili egy – a Porosenko elnök tulajdonában lévő! – televíziós csatornának nyilatkozva keményen bírálta a Jacenyuk-kormányt: „A miniszteri kabinet egy lépést sem tesz az olyan oligarchák nélkül, mint Kolomojszkij. Minden pénz Kolomojszkij zsebébe vándorol, és azt sem tudjuk, kivel osztozik az állami pénzeken.” Kolomojszkij korábban egy ötezer fős magánhadsereget tartott fenn, és Porosenko elnök egyik legfőbb bizalmasa és szövetségese volt.
Az oligarchák uralma és érdekellentétei, valamint Ukrajna földrajzi helyzete miatt az ország hosszú távú sorsa bizonytalan.
A szerző politológus