A szeptember elején a kínai Hangcsou városában megrendezett G20-találkozón azonban végre ratifikálta a világ két leginkább környezetszennyező országa – az Egyesült Államok és Kína – a párizsi klímamegállapodást, így ezen a téren lassú, de biztató folyamat indult el a kelet-ázsiai országban.
Alig egy éve, 2015 novemberében az északkelet-kínai Senjang városának ötmillió lakója a világ valaha feljegyzett legerősebb városi légszennyezésére ébredt. Az egészségre leginkább ártalmasnak tartott, a tüdőbe, sőt akár a véráramba is behatolni képest 2,5 mikronnál kisebb porrészecskék koncentrációja az Európa második legszennyezettebb városának számító Budapesten éves átlagban huszonegy mikrogrammot tesz ki köbméterenként egy 2013-ban publikált tanulmány szerint.
Az Egészségügyi Világszervezet pedig legfeljebb átlagosan tíz mikrogrammot tart elfogadhatónak e téren. Mindehhez képest Senjangban a fenti érték elérte az ezernégyszázat, azaz csaknem hetvenszer magasabb volt, mint a szmog idején nem túl tiszta budapesti levegő.
Személyes tapasztalatok alapján is elmondható, hogy az ilyen szintű légszennyezettség már rövid távon is megkeseríti a mindennapokat, akár az influenzára emlékeztető fizikai tüneteket okoz levertség, szem- és orrviszketés, folyamatos tüsszögés, illetve fej- és bőrfájdalom formájában.
Hosszabb távon pedig gyilkos hatással van a lakosságra, olyannyira, hogy becslések szerint másfél millió ember korai halálát okozza Kínában. Nem meglepő, hogy mára már az átlagos kínai emberek is egyre hangosabban követelik a kormánytól a környezet védelmét, új, szigorúbb szabályok bevezetését és betartatását, illetve a megújuló energiaforrások fejlesztését.
De ki tehet arról, hogy ide jutott Kína? Sokak számára talán meglepő lehet a válasz, de a felelősség egy része, még ha akaratlanul is, a mi vállunkat nyomja. A jórészt nyugati, fejlett országok fogyasztói minden egyes nap olyan termékeket használnak, amelyek gyakran igencsak környezetszennyező előállítása a Kínában megtelepedett nemzetközi nagyvállalatokhoz fűződik. A Magyarországon megvásárolt mobiltelefonok, gyermekjátékok vagy éppen bútorok túlnyomó többsége a világ gyárában, Kínában készült, mégpedig nem éppen a legmagasabb színvonalú környezetvédelmi szabályok mellett.
Ráadásul, míg a környezeti károk Kínában maradnak, addig a gazdasági haszon jelentős része kivándorol az országból: a nagyvállalatok maximalizálhatják profitjukat, míg az európai vagy éppen amerikai fogyasztók jóval olcsóbban juthatnak hozzá mindennapos fogyasztási cikkeikhez, azaz a kínai áruk mérhető módon járultak hozzá az elmúlt évtizedek alacsony nyugati inflációjához. Rövid távon mindez látszólag a fejlett országoknak kedvez, hiszen az olcsó kínai munkaerőre építve cégeik növelték nyereségüket, csökkentették a környezetszennyezést odahaza és olcsóbb termékeket biztosítottak saját polgáraiknak.
Kína azonban okos, és hosszabb távra tervez. Az utóbbi harminc év páratlan kínai fejlődéséhez nagyban hozzájárult az a versenyelőny, ami a környezetvédelmi kiadások jelentős részének megspórolásával jár. Részben ennek is köszönhető a külföldi tőke hatalmas, ezermilliárd dollárt is meghaladó beáramlása az országba, amely munkahelyeket teremtett, tudást és technológiát hozott magával a környezetszennyezés mellett. A kínai kormányzat mindezt világosan látta, ahogy azt is, hogy az eredendően tőkeszegény, elmaradott technológiájú országnak nem nagyon adódott más út a fejlődés kezdeti szakaszában.
A kínai stratégia azonban célul tűzte ki azt, hogy idővel az ország gazdasága kinője ezt az időszakot, és a tudás és technológia szakadatlan fejlesztése útján a globális ellátási lánc fokozatosan egyre magasabb fokaira lépjen, ami magával hozza az egyre tisztább, környezetkímélőbb termelési formákat is. Ez a folyamat pedig már javában zajlik, aminek leglátványosabb jelei a felsőoktatásba és a megújuló energiaforrásokba fektetett összegek mértéke.
Előbbi kapcsán érdemes megnézni a kínai egyetemek ez évi költségvetését. A listát a méltán híres pekingi Csinghua Egyetem vezeti, amely hallgatói létszáma alapján a budapesti ELTE méretéhez hasonló intézmény. A költségvetése azonban több mint ötször akkora, mint a teljes magyar felsőoktatás éves állami támogatása, azaz csaknem nyolcszázmilliárd forintnak megfelelő összegből gazdálkodhat. De még a legnagyobb forrásokkal rendelkező kínai egyetemek listájának századik helyezettje, a Budapesti Corvinus Egyetemhez profiljában és méretében is nagyon hasonló Sanghaji Külügyi Egyetem is négyszer akkora büdzsével bír, mint Duna-parti megfelelője.
Mindemellett a kínai egyetemi oktatók már régóta jobban keresnek, mint magyar kollégáik. Könnyen belátható, hogy a felsőoktatás és az ahhoz szorosan kapcsolódó kutatás ilyen mértékű támogatása szinte elkerülhetetlenül is az ország szakadatlan fejlődéséhez vezet.
Hasonló a helyzet a megújuló energiaforrások terén is. Az egy főre jutó gazdasági teljesítmény tekintetében hazánkhoz képest is szegénynek számító Kína költötte messze a legtöbbet, a világ összes ilyen jellegű kiadásának egyharmadát e területek kutatására és fejlesztésére. Peking több mint százmilliárd dollárt szánt a megújuló energia területére, míg a második helyezett alig negyvennégymilliárd dollárral az Egyesült Államok, az európai listavezető Nagy-Britannia pedig huszonkétmilliárdot.
A befektetések már ma is látványos eredményekre vezettek, így Kína az elmúlt öt évben ötvenszeresére növelte a napenergián alapuló áramtermelését, amely immáron a világ legnagyobb kapacitását jelenti. Ugyanez igaz a szélenergia-termelésre is, a keleti óriás az amerikainál kétszer, a németnél pedig háromszor nagyobb mennyiségű elektromos áram előállítására képes szélturbinái segítségével. Az így megtermelt energia pedig igencsak jól jön, hiszen a kínai kormányzat minden eszközzel igyekszik az elektromos autók terjedését elősegíteni, így ez év első felében hatvanöt százalékos növekedést követően a nyilvános töltőállomások száma meghaladta a nyolcvanezret.
Természetesen még hosszú út áll Kína előtt, hiszen a világ legnagyobb energiafogyasztójáról van szó, emellett pedig az ipari termelés okozta környezetszennyezéssel is meg kell birkóznia az országnak. Maga a kínai kormányzat is elismerte, hogy még a nyaktörő sebességgel zajló beruházások és fejlesztések mellett is növekedni fog a károsanyag-kibocsátás 2025-ig, és csupán az azt követő években lesz képes az ország fokozatosan csökkenteni a környezetkárosítás mértékét.
Ugyanakkor a célkitűzések iránya világos: az oktatás és a kutatás erősítésén keresztül fokozatosan egyre magasabb színvonalú gazdasági tevékenységek folynak majd Kínában, ami önmagában is elősegíti a környezetvédelem erősödését. Emellett a megújuló energiaforrásokba ömlő tőkének hála mára a kínai villamosenergia-termelés közel negyede alapul a vízerőművek, szélturbinák és naperőművek töretlenül bővülő hálózatán.
Amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, a kínai nagyvárosok, így Senjang lakói is egy sokkal tisztább és fenntarthatóbb fejlődési utat követő Kínában élhetik le majd életüket.
A szerző Kína-kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója és a Közép-európai Ázsia-kutató Központ alapítója