Számos kutatás bizonyítja: a tömeges migráció oka nem a klímaváltozás, hanem olyan társadalmi problémák és konfliktusok, amelyek klímaváltozás nélkül is léteznének, azonban nagymértékben megnehezítik az előforduló természeti csapásokra való megfelelő reakciót. Ezért a „klímamenekült” kifejezés igen félrevezető, és jogilag értelmezhetetlen. Igen szűk az a réteg, amely valóban egy természeti csapás kivédhetetlen hatásai következtében kényszerül nemzetközi migrációra, és ők, bár humanitárius segítségre szorulnak, nem tekinthetők menekülteknek.
Egyes jóslatok szerint a sarkköri jég olvadása miatt a tengerszint akár egy métert is emelkedhet, amelynek következtében egyes mélyen fekvő part menti területek, mint például Hollandia, az USA Mexikói-öböl menti területei vagy Banglades partvidéke veszélybe kerülhet. Fokozottan igaz ez egyes szigetállamokra, mint például Tuvalu, Kiribati vagy a Maldív-szigetek. Így kialakulhatnak olyan területek, amelyeket közvetlenül és vitathatatlanul környezeti okokból kell elhagyni a lakóknak. Azonban a „közvetetten a klímaváltozásra visszavezethető okokból” való migráció már problémásabb kérdés, és a válasz attól függ, hogy hogyan akarjuk megmagyarázni egyes konfliktusok kialakulását.
A klímaváltozás összetett dolog, és vitatott, hogy mennyiben felelős érte az ember. A legdivatosabb magyarázat szerint az emberi tevékenység által termelt üvegházhatású gázok, mindenekelőtt a szén-dioxid egyre nagyobb koncentrációja miatt megemelkedik a légkör hőmérséklete, ami többféle természeti csapáshoz, szárazsághoz vezet. Azt talán nem szükséges túl hosszasan bizonygatni, hogy önmagában az egy fokkal magasabb éves középhőmérséklet nem okoz olthatatlan kivándorlási vágyat senkiben. Az már igen, ha ennek következtében nem lesz ivóvíz vagy csökken a termőföld mennyisége az elsivatagosodás következtében, feltéve, de meg nem engedve, hogy a sivatagosodás legfőbb oka az emelkedő hőmérséklet.
A vízhiány nem kifejezetten azt jelenti, hogy nincs mit inni, hiszen az elfogyasztott vízmennyiség több mint 90 százalékát az emészti fel, hogy élelmiszert állítunk elő. Egységnyi élelmiszer előállításához bizonyos mennyiségű vízre van szükség, amelyet Tony Allan professzor virtuális víznek nevezett el. Így például becslése alapján egy kilogramm marhahús előállításához mintegy 15 400 liter vízre van szükség, egy almához pedig körülbelül 70 literre. Márpedig több ember több marhahúst és almát fogyaszt. Közel-keleti és észak-afrikai országok gazdaságának vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy az élelmiszerimporttal lehet kezelni a vízhiányt. Ehhez azonban megfelelő hozzáadott értékű termékek előállítása és világpiacon való értékesítése, vagyis a világgazdaságban való versenyképes részvétel szükséges, amely jól szervezett társadalmat feltételez, nem pedig olyan indokok miatt végrehajtott mészárlásokat, mint például kinek a képzeletbeli barátjának volt igaza 1500 évvel ezelőtt.
Az arab tavasz szíriai eseményeinek egyik, populárisan elterjedt, ámde korántsem egyetlen magyarázata szerint a konfliktust egy több éven keresztül tartó aszály előzte meg, amelynek következtében mintegy másfél millió földműves vesztette el megélhetését, ami miatt városi központokba kényszerült költözni, ahol aztán szociális segélyeken kellett tengődnie. Ez a réteg volt az, amely aztán kirobbantotta a forradalmat. Ez a szociális feszültség közrejátszhatott a szíriai események ismert kibontakozásában, azonban kiindulási pontjaként semmiképpen sem szabad elfogadnunk azt.
Mégpedig azért nem, mert az 1950-es évek óta legalább háromszor fordult elő több éven keresztül tartó aszály Szíriában, azonban egyik alkalommal sem fordult polgárháborúba a társadalmi feszültség. Ha a társadalom jól szervezett, politikai vezetése teszi a dolgát, akkor egy több éven át tartó aszály hatásai is kivédhetők, hiszen ezek viszonylag gyakran előforduló dolgok, ahogyan ezt Szíria esete is mutatja. A 2012-es aratás eredménye már importtal kiegészítve képes volt ellátni az ország lakosságát, dacára a polgárháborús eseményeknek. Ugyanez a szárazság hatással volt a környező országokra is, csak éppen sokkal nagyobb mértékben, mint Szíriára, ott mégsem történt hasonló politikai földindulás.
A világ migrációs trendjei éppen azt mutatják, hogy nagyon sok esetben ásványkincsekben vagy éppen egy főre jutó termőföldben kifejezetten gazdag – ámde mégis koldus-szegény – területekről vándorolnak tömegek olyan helyekre, ahol kifejezetten kevés ilyen természeti erőforrás áll rendelkezésre (például Nagy-Britannia, Belgium, Hollandia, Ausztria, Svájc). Ezek a természeti erőforrásokban gazdag területek még úgy is jól állnak ebben az összehasonlításban, hogy az elmúlt ötven évben négy-, öt- vagy akár hétszeresére nőtt a lakosságuk (például Afganisztán, Szudán, Szomália), természetesen anélkül, hogy a termelékenység és a társadalmi-gazdasági fejlődés ezt akár csak megközelítőleg is lekövette volna.
A túlnépesedési válságot klímaválságként feltüntetni azonban csúsztatás. Ott, ahol az elmúlt ötvenezer évben rendelkezésre álló fókaállomány tíz százalékkal csökkent, az eszkimónépesség pedig az utolsó száz évben tizenötszörösére nőtt, lehet persze fókaválságról beszélni, de talán érdemes lenne legalább lábjegyzetben megemlíteni az eszkimóválságot is, amelyért azonban mi nem vagyunk felelősek.
A tanulság mindebből az, hogy nem szabad európaiként abba a tévhitbe kerülnünk, hogy Európa kapuit „klímamenekültek” döngetik. Ők saját társadalmi elmaradottságuk, gyenge termelékenységük, rosszul szervezett gazdaságuk, valamint az országaik túlnépesedettsége okán kialakuló konfliktusok és egyéb társadalmi-politikai okok miatt kényszerülnek vándorlásra. Ha mi több napelemet és elektromos autót használunk, azzal jobb lesz a környezetünk és hatékonyabb az energiafelhasználásunk, ezzel még jobb és irigylésre méltóbb életszínvonalra lehet esélyünk. Ezáltal még vonzóbb célpontot fogunk szolgáltatni a világ szegény és túlnépesedett részein a bevándorláshoz.
Azonban Európának nem a klimatikus viszonyai, nem a rendkívül korlátozott természeti erőforrásai és nem a földrajzi helyzete az, ami ezeket az irigylésre méltó kondíciókat létrehozta, hanem mi magunk, vagyis a kiváló emberi erőforrás, amelynek egyenes következménye a technológiai fejlettség és a társadalmi szervezettség. Az emberi erőforrás lecserélése az egyetlen igazi előnyünket fogja megsemmisíteni, amelynek következtében a nyugati világban is konfliktusok jöhetnek létre. Akkor persze majd cikkezhetünk az új, bennszülött európai „klímamenekültekről”. Elnézve Európa ideológiai fejlődését, könnyen meglehet, hogy ezt sokan el is fogják magukról hinni. Kérdés, hogy őket akkor majd ki és hol fogja befogadni.
A szerző hivatásos katona, biztonsági szakértő