A lengyel és a magyar nemzet sok évszázados, örökké tartó, a világon máshol példa nélkül álló barátsága és a nehéz helyzetekben kölcsönösen nyújtott segítsége régóta közismert és általánosan elfogadott jelenség. A köztudatba ugyanakkor még nem épült be és nem állandósult az a másik – Európa történelme szempontjából talán még fontosabb – felismerés, hogy Lengyelország és Magyarország ugyancsak hosszú évszázadokon át a keresztény Nyugat-Európa keleti és délkeleti védőbástyái voltak a tatárok, a törökök és a szovjetkommunizmus ellen, habár nem mindig egy időben és nem mindig közösen. Ez a felismerés azért rendkívül lényeges, mert e két ország most is, újból védőbástyájává válik a keresztényi alapokon nyugvó Európának.
Befolyás
Az erkölcsi relativizmus neoliberális alaptételeivel bombázott keresztény Európának továbbra is erős védelmi vonalát képezi az egységesen katolikus Lengyelország, amely ezt az álláspontját nyomatékosítja is az 1997-ben elfogadott – nem kommunista alapokon létrehozott – alkotmányában. Ráadásul az emberi természettel összhangban álló hagyományos erkölcsiség (a férfi és nő szövetségeként értelmezett házasság intézménye vagy a fogantatás pillanatától kezdődő emberi élet) védelmében még ott őrködik az egyház is. Jelenleg Lengyelország – a területét és a lakosságszámát tekintve – a hatodik legnagyobb ország az Európai Unión belül, és a gazdasági távlatait tekintve rögtön a legfejlettebb Németország, Franciaország és Nagy-Britannia mögött a második legerősebb csoportban található – Spanyolországgal és Olaszországgal együtt. Mindemellett Lengyelország az egyetlen európai állam, amely recesszió nélkül vészelte át a közelmúltban lezajlott gazdasági világválságot. Mindez leginkább annak volt köszönhető, hogy a rendszerváltás idején (1989-ben) a termőföldek 85 százaléka a helyi gazdálkodók tulajdonában volt, és a gazdaság elkövetkező években tapasztalható visszaesése lényegében ezt a területet csak kisebb mértékben érintette.
Ráadásul a lengyel állam, amely a kommunizmus utolsó éveiben fizetésképtelenséget jelentett be, a 90-es évek elején – immár független országként, a külföldi banki hitelezőkkel folytatott tárgyalások eredményeképpen – elérte, hogy hitelei egy részét elengedjék, a másik részét pedig kedvező feltételekkel átütemezzék. Az így fennmaradó kölcsönöket húsz éven belül visszafizette. Végeredményben Közép-Európa egyértelműen legnagyobb országaként
– Magyarországgal és a visegrádi együttműködés másik két tagországával, Csehországgal és Szlovákiával – érezhető befolyást tud gyakorolni az unió politikájának alakítására.
Magyarország kezdetben a kommunista iga alól felszabaduló országok közül gazdaságilag aránylag a legkedvezőbb helyzetben volt Csehszlovákia mellett. 2002–2010 között azonban mély gazdasági válságba került a tehetségtelen és zavarosban halászó szociálliberális kormányzás miatt. Ennek okán a Fidesz–KDNP középjobboldali polgári-keresztény koalíciója 2010-es hatalomra kerülését követően nem konvencionális – az Európai Unió brüsszeli vezetése által erőltetett – eszközökhöz nyúlt annak érdekében, hogy ki lehessen lábalni e gyötrelmes helyzetből.
Az uniós testületek követelése ellenére nem egyezett bele a megszorításos politika további, még erőteljesebb folytatásába, a társadalom gazdasági terheinek további növelésébe. Ehelyett megadóztatta a teherviselés alól addig mentesülő bankokat és a nagy külföldi cégeket, áruházakat, továbbá elkezdte állami tulajdonba visszavásárolni a korábban magán-, illetve külföldi kezekbe került, stratégiai fontosságú gazdasági területeket (például az elektromos, víz- és gázhálózatokat). Az állam kezdett bankokat felvásárolni, hogy a befolyását növelve e szektorban 50 százalék fölé emelje fel a nemzeti tulajdonát. Ezen túlmenően lakhatási költségeket mérséklő, mára nagyrészt már megvalósított rezsicsökkentési programot indított, védelmébe vette a családokat, s külön még az anyákat is, anyagilag ösztönözve őket több gyermek vállalására. Megszabadította a főként lakások és autók vásárlása révén eladósodott személyeket erejükön felül fizetendő adósterheiktől, melyek a bankok rossz szándékú nemzetközi pénzügyi manipulációi révén keletkeztek.
Magyarország megmenekült
A Magyarországon 2010 óta véghezvitt gazdasági és pénzügyi beavatkozásokat a kormány saját állampolgárainak és saját országának védelmében hozta az európai és azon kívüli pénzügyi oligarchia kizsákmányoló törekvéseivel szemben. Mindez kapcsolódási pontokat jelent a néhai Európai Közösség eredeti politikai gondolatához, amely a gondoskodó, jóléti kapitalista állam létrehozását célozta, hogy ezáltal szabályozott körülmények között érvényesülhessenek a piaci törvények. Ez a politika – amelyet Orbán Viktor miniszterelnök 2015-ben illiberálisnak nevezett – homlokegyenest ellentétes a neoliberális elvekkel, gazdaságilag pedig jó eredményeket tud felmutatni, aminek köszönhetően Magyarország megmenekült a további recessziótól és a külföldi tőkének való teljes kiszolgáltatottság állapotától, s növekedő pályára állt a gazdaság.
Ennek okán e politika a pénzügyi háttérhatalom erőteljes ellenállásába ütközött, amit a hozzájuk igazodó uniós hatalmi szervek, a tőlük függő média és a hazai szocialista–liberális körök közvetítésével juttattak kifejezésre. Ez a tiltakozás annál is inkább erőteljessé vált, hogy a magyar állam a neoliberalizmussal összeegyeztethetetlen változásokat a 2011-es alkotmányban is rögzítette, s ennek révén – Lengyelországhoz hasonlóan – elkötelezte magát a nemzeti hagyományok és a keresztény gyökerek, a hagyományos értelemben vett család és a születendő magzat védelme mellett.
Magyarország azoknak az államoknak a szorosan vett éllovasa is lett, amelyek – immár második éve – igyekeznek gátat szabni a két másik kontinens felől Európa felé tartó illegális, tömeges migránsáradatnak. A magyar kormányzat – érzékelve az uniós testületek cselekvőképtelenségét, sőt inkább semmittevő (talán szándékos) tehetetlenségét – elsőként és önállóan döntött saját határvonala (egyúttal az uniós schengeni határ) radikális védelméről, elrendelve kerítés építését az unióhoz nem tartozó Szerbiával közös teljes, utána pedig a schengeni egyezményhez nem tartozó Horvátországgal közös határszakaszán, összesen több mint 200 kilométer hosszúságban. A neoliberálisok és a szocialisták heves tiltakozása ebben az esetben is bekövetkezett, ám hamar kiderült, ehhez hasonló kerítések épülnek már más országokban is.
Lengyelország és Magyarország törekvéseinek az irányát és természetét összehasonlítva meg lehet állapítani, hogy jelenleg mindkét ország a keresztény Európa hagyományos, természetes értékeit védelmező, nem relativizált erkölcsi elveit elfogadó államok frontzónájában van. Ezenfelül Magyarország 2010 óta – Orbán Viktor miniszterelnökkel az élén – a feljebb már felsorolt, más tekintetben is bátor, független és jelentős eredményekhez vezető politikát folytat (amiről már szó esett). Az illiberális nemzetközpontú gazdaságpolitika, csakúgy, mint a menekültáradat feltartóztatásának módszerei nem csak Magyarország számára hasznosak. Cselekvéseinek ez az iránya azoknak az országoknak és kormányaiknak is útmutatást jelent, amelyeknek valóban fontos saját nemzeti összetartásuk és értékeik, amelyek ezért nem fogadják el sem a brüsszeli uniós központból irányított föderalisztikus módszereket, amelyekkel a tagállamokat e központ – és a nemzetközi pénzoligarchia – maga alá akarja gyűrni, sem az Európa országainak benépesítését más kultúrájú és vallású népek betelepítése által.
Szövetségi tömb
Magyarország 1920 óta megszűnt nagy országként létezni, ezért a területén formálódó nem konvencionális – habár hasznos és távlatokat feltáró – politika nehezen tud elismerést szerezni a nemzetközi színtéren. A magyaroknak szövetségesekre van szükségük! Nyilvánvalóan természetes szövetséges Lengyelország. Lengyelországot nyolc éven keresztül (2007 és 2015 között a koalíciós kormány fő erejeként) a Polgári Platform (PO) irányította – amely ugyan az antikommunista „Solidarnosc” (Szolidaritás) egyik leszármazottjaként jobboldali elkötelezettségű, csakhogy egyúttal liberális is, és amelynek elnöke, Donald Tusk (egyben az ország miniszterelnöke) 2014 végén az Európai Tanács elnöke lett –, ezért a neoliberális brüsszeli intézkedéseknek nemigen volt képes ellenállni. Az akkori legnagyobb ellenzéki párt – a szintén a Szolidaritásból kinőtt, de konzervatív beállítottságú – Jog és Igazságosság (PiS) a szellemiségét tekintve (többek között a hagyományokhoz, a gazdasági európai kérdésekhez, a migránstömegek kezeléséhez való viszonyában) közel áll a jelenlegi magyar kormánykoalícióhoz.
Ez a párt 2015 tavaszán megnyerte a köztársaságielnök-választást (Andrzej Duda lett az új államfő), és utána, az októberben megnyert kétszintű (szejm és szenátus) országgyűlési választások után önállóan vette át a hatalmat Lengyelországban. Az új, Beata Szydlo által vezetett PiS-kormány programjának egyes elhatározásai (mint a bankok megadóztatása, ellenállás a kvótarendszerrel szemben) alapján látható, hogy az Európában nagyobb fajsúllyal rendelkező Lengyelország most szorosabb politikai együttműködést alakít ki Magyarországgal. Csehország és Szlovákia jelenlegi kormányai is hasonló módon viszonyulnak Brüsszel föderalisztikus törekvéseihez. Ennek köszönhetően e négy ország a történelem során most először tud egymással valóban együttműködő szövetségi tömböt létrehozni, ami nemcsak Európa ezen részének, hanem az egész kontinensnek is a javát szolgálhatja.
Agresszió, védekezés
Az orosz–ukrán konfliktushoz való viszonyulás tekintetében ugyan fennáll véleménykülönbség Lengyelország és Magyarország között, ám e nézeteltérés nem mélyreható, és inkább csak átmeneti jellegű. Igaz, Lengyelország feltételek nélkül támogatja a független ukrán államot, továbbá egyértelműen kiáll az oroszellenes szankciók mellett azzal a céllal, hogy nemzetközi felügyelet alatt álló tárgyalások során rákényszerítse Oroszországot álláspontja rugalmasabbá tételére és visszakozásra késztesse Ukrajnához való viszonyában. Magyarország ugyancsak támogatja Ukrajna függetlenségét és területi egységét, ezzel párhuzamosan viszont őrködik is a Kárpátalján élő magyar nemzeti kisebbség jogai fölött. Ezenkívül a magyar politika úgy véli, hogy a gazdasági szankciók alkalmazása és azok hullámverése nem fogja térdre kényszeríteni a hatalmas Oroszországot, az okozott károkat pedig nemcsak Oroszország, hanem legalább akkora mértékben az európai államok is megszenvedik, különösen az orosz óriáshoz közelebb eső államok, köztük Magyarország és Lengyelország, amelyek ráadásul energetikailag erősen függenek az orosz gáz és kőolaj behozatalától.
E két ország között különbség áll még fenn a tekintetben, hogy Magyarország rendelkezik egy (a Szovjetunió által épített) atomerőművel, amely az 1980-as évek óta működik (és amelynek a felújítását és élettartamának 2030-ig történő meghosszabbítását a magyar kormány 2012-ben Oroszországtól rendelte meg). Itt meg kell jegyezni, hogy a felsorolt különbségek ellenére a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország politikájával kapcsolatban nemcsak Lengyelországnak, hanem Magyarországnak is vannak fenntartásai, hiszen az Orosz Föderáció továbbra is nagyhatalmi szerepre törekszik. Ennek ellenére országainknak és az egész Európai Uniónak szüksége volna Oroszország külső partnerségére az Amerikai Egyesült Államok globalista jellegű túlzott hatalmának egyensúlyozására.
Ebben a helyzetben nagyon fontos az Ukrajna területén kibontakozott konfliktus gyors és megegyezés alapján történő megoldása, mert minden európai országnak – a kommunizmus bukása után újból kereszténnyé (bár ortodox kereszténnyé) vált Oroszországot is beleértve – azt kellene legfontosabb feladatának tekintenie, hogy az eddigi Európát több irányból egyszerre érő támadások össztüzében helytálljon, védekezzen az agresszióval szemben. E támadásokat a kilétét rejtegető nemzetközi globalista pénzügyi-gazdasági erőközpont szervezi, törekedvén az erkölcsi értékek relativizálására, háborús konfliktusok gerjesztésére, a kulturális és szellemi élet sekélyessé tételére, vallási keveredések, feszültségek, gyűlölet előidézésére.
Civil együttműködés
Ezért vált újból oly fontossá a keresztény Lengyelország és a keresztény Magyarország szoros együttműködése, amely Európa új meghatározó erejévé, új védelmi vonalává teszi a két országot, arra ösztönözve őket, hogy más európai nemzeteket is maguk mellé állítva közösen védjék meg a létezés tartósan nemzeti alapokra helyezett pilléreit őseink földjén. Egyúttal rendkívül fontos, hogy ezt a védelmi vonalat ne egyedül csak a kormányok alakítsák, hanem az őket támogató civil szférával, civil szervezetekkel együtt szervezzék. Magyarországon ilyen, az egész országot átfogó társadalmi erő a Civil Összefogás Fórum (CÖF), illetve létrejött egy még átfogóbb hálója a magyar társadalmi aktivitások egységeinek.
Ez a Civil Egyetértés Tanácskozása, amelyben a CÖF egy ország szerinti régiót képez, a további régiók pedig felölelik a Kárpát-medence más országainak magyarlakta vidékeit. Lengyelországban szintén az egész országra kiterjedt – sőt azon is túlnyúlt – a Gazeta Polska klubhálózata, amely a hasonló nevű, többtagú médiabirodalom mellett működik, és amely döntő módon hozzájárult a PiS választási győzelméhez. Ebben a kormányzati–civil együttműködésben igazi lehetőség rejlik, hogy hatékony legyen és tudjon más országokra, más nemzetekre inspirálóan hatni kontinensünk védelmében.
A szerző Magyarországon élő lengyel író, történész és nemzetiségi politikus