Előbb-utóbb mindannyian a kötelmi jog szakértői leszünk. Ahogyan a 4-es metró ügye lassan előrehalad a jogi úton, ki-ki egyre többet tud meg arról, milyen szerződéses kötelmeket vállalt hajdan az állam, a főváros s a különféle hazai és nemzetközi cégek némelyik csoportja a nagyberuházás létrehozásában.
A konkrétumokat ugyan eddig még nem nagyon ismerhette meg a nagyközönség, az viszont tény, hogy csak úgy röpködnek a levegőben az ilyen-olyan megállapodások ismérvei, elnevezései, kritériumai. A budapestiek így hovatovább szakavatott jogásszá válhatnak már csak a földalattiról szóló tudósítások, hozzászólások szövege alapján is.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal idevágó jelentése ráadásul gyanús ügyletekről tesz említést.
Nagy városfejlesztő beruházások persze korábban is voltak, elegendő csupán a kiegyezést követő építészeti alkotásokra gondolni. A Nagykörút és az Andrássy út, másképpen sugárút létrehozása, a kisföldalatti megépítése, a Parlament s a Kúria Kossuth téri székházának kialakítása annak idején szintén viták közepette zajlott ugyan, ám az eredmény, az eljárás mindenképpen igazodási pontként szolgál az utókor számára.
Továbblépve az időben megállapíthatjuk, hogy a rendszerváltozást követően is a nagyszabású fejlesztések kerültek előtérbe, ezek a törekvések azonban már a kezdet kezdetén a kíméletlen politikai harcok eszközeivé váltak. Az elmúlt csaknem három évtized emiatt jellemzően bizonyos kettősséget mutat. Elég arra utalni, hogy bár a Horn-kormányzat hatályon kívül helyezte az 1996-ra tervezett budapesti világkiállítás megrendezéséről szóló 1991-es jogszabályt, az expóhoz köthető városfejlesztési tervek java része a mindenkori kormányok pénzügyi hozzájárulásával megvalósult.
A főváros felújíttatta a Nagykörút egyes szakaszait – igaz, ennek oka volt egy rendkívüli esemény, egy vis maior is, hiszen a Blaha Lujza térnél eltört az úttest alatt húzódó, egy méter átmérőjű, százéves víznyomócső. Történtek bizonyos átalakítások a kisföldalatti vonalán is. Végül kiegészült a budapesti hidak sora, 1995-ben átadták a szintén az elmaradt világkiállításhoz időzített Lágymányosi, mai nevén Rákóczi hidat és 2008-ban a Megyeri hidat.
A rendszerváltozás utáni évek egyetlen nagy tervének kivitelezése váratott egy ideig magára: a 4-es metró megépült szakaszát csak 2014-ben adták át a forgalomnak. Ne beszéljünk most arról, hogy az orosz államadósság felhasználása az építkezés céljaira a 1990-es évek elején elmaradt, kanyarodjunk át a szerződések témaköréhez.
Medgyessy Péter pénzügyminiszter és Demszky Gábor főpolgármester 1998 tavaszán, néhány nappal a választások előtt megállapodást írt a 4-es metró költségeiről. Ebből a kormány és a főváros között hamarosan olyan vita kerekedett, amelyet immár a jogtörténet is fontos állomásként tart számon. Pacta sunt servanda, a magánjogi szerződések teljesítendők – az önkormányzat ügyvédei ezt a régi római jogi alapelvet hangoztatták.
Ám a kibontakozó perben csakhamar igazolódott, hogy mégsem kell mindenféle szerződést azonmód teljesíteni. Eleve kérdés ugyanis, mit lehet magánfelek érvényes magánjogi szerződésének tekinteni. A Legfelsőbb Bíróság azóta is mértékadó döntése szerint az önkormányzat és a kormány képviselője nem magánember, így hát megállapodásuk közjogi dokumentum, de csak akkor, ha a vezetők az aláírásra felhatalmazást kaptak az Országgyűléstől és az önkormányzat közgyűlésétől. Ennek magyarázata az, hogy a költséget az államháztartás viseli.
A főváros és a parlament ugyanakkor csak később, az ítélet alapján hozta meg azt a döntést, amely a 4-es metró beruházásának kiindulópontja lehetett.
A magánjogi szerződések egyébként valóban teljesítendők. A Legfelsőbb Bíróság hajdani intencióinak megfelelően több évre szóló közösségi építkezések esetén csak azok a megállapodások tekinthetők érvényes magánjogi szerződésnek, amelyeket a helyhatóság és a kormány közjogi megállapodása alapján írtak alá a tervezők, a beruházók, a kivitelezők.
Ez már a régi magyar jogban is így volt. A 4-es metró ügyében most lényegében az ilyen kötelmek vizsgálata van soron. A létrejött húsz nagy magánjogi szerződés között – az eddigi adatok szerint – akad olyan, amelyik legalábbis felveti a szabálytalanság gyanúját. Több mint százmilliárd forintra rúghat az az összeg, amelyről nem megfelelően szerződtek az érintettek. Ennélfogva lényeges kérdés, hogy kinek, mikor és mennyit kell fizetnie.
A végelszámolás mindenesetre a jogi út fontos állomása lesz.