Tavaly találkoztunk az Akadémiai Aranyérem átadásán. Az MTA talán legfontosabb elismerését vette át. Sok mindenről beszéltünk, például arról, hogy furcsa mód sem a gyerekei, sem az unokái nem érdeklődnek a természettudományok iránt.
– Lehet, hogy ez az én saram is, mert egyetemi oktatóként rajtam is múlt, hogy milyen tanárok kerültek a középiskolákba – mondta akkor Beck Mihály, aki ha a családjából nem is talált követőre, de számos tanítványa közül ketten akadémikusok, többen pedig tanszékvezető egyetemi tanárok lettek.
Szőregen született, fiatal korában a Tolnai Világlapját hordta ki az ottani előfizetőknek. A Szegedi Tudományegyetemen 1952-ben szerzett vegyész oklevelet. Az 1959-es londoni Koordinációs Kémiai Konferencia indította el hosszú és eredményes vegyészi pályáján. Kutatóként a komplex vegyületek kémiáját, termodinamikai stabilitásukat, valamint kémiai tulajdonságaikat tanulmányozta. 1968-tól 1990-ig tanszékvezető Debrecenben, időközben rektorhelyettese és egy éven keresztül megbízott rektora is volt az egyetemnek. 1973-ban az MTA levelező tagjává, 1979-ben rendes tagjává választották. A Kémiai Tudományok Osztályának elnöke volt 1976 és 1985 között. Huszonhárom saját szabadalmat jegyez és egy olyat, amit munkatársaival végzett kísérleteik alapján megsemmisítettek.
A tudományetikai problémák egész élete során foglalkoztatták, ebbe a körbe tartozik a tudomány és az áltudomány kapcsolatrendszerének vizsgálata. 1977-ben adták ki Tudomány – áltudomány című könyvét, amely nagy sikert aratott. 2010-ben Humor a tudományban címmel jelent meg kötete.
Munkáját 1985-ben Állami Díjjal, 1992-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal, 1996-ban Polányi Mihály-díjjal ismerték el, 1999-ben megkapta az Arany János Közalapítvány Nagydíját, 2004-ben átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. A Finn Tudományos Akadémia és a Mediterrán Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja is volt. A hétfőn elhunyt tudós több mint 250 tudományos publikáció és számos ismeretterjesztő írás szerzője vagy társszerzője volt.