Csütörtökön még akadtak üres székek, tegnap este viszont már csordultig telt ház volt a Groupama Arénában. Nyilván nem a lettek ellen kiizzadt győzelemnek köszönhetően – az Európa-bajnok Portugáliának, s mindenekelőtt természetesen Cristiano Ronaldónak szólt a felfokozott érdeklődés. Felhördült a közönség, amikor a Real Madrid csillaga kifutott a gyepre, a melegítés alatt azonban senki sem foglalkozott vele (pedig saját szemünkkel láthattuk, hogy még CR7 is képes a lekészített labdát húszról fölé, mellé durrantani).
A közönséget a mérkőzés kezdete előtt az tartotta lázban, mi lehet az a „tizennyolcezer fős koreográfia”, amit a válogatott szurkolótábora, a Carpathian Brigade beharangozott. Nos, nem csalatkoztunk, sőt leesett az állunk. Amikor a csapatok feltűntek a játékoskijáróban, a lelátó egyszer csak nemzeti színekbe öltözött, a B-közép előtt még a címer elemeit, a kettős keresztet és a vörössel, ezüsttel hétszer vágott Árpád-sávos zászlót is kivehettük.
Ráadásként a fúvószenekar tökéletesen eltalálta a mértéket himnuszunk eredeti, kissé melankolikus és újabb, túlzottan indulószerűre vett változata között. Aki ilyen felvezetés után sem szántja fel a pályát, annak nincs is szíve, írnánk a nemzeti romantika hangján, de hát a futball alapvetően professzionális tevékenység, amiben, felkészülhettünk rá, jobbak a portugálok.
Bernd Storck szokatlan, azt is mondhatnánk, bátor taktikát eszelt ki, nem egy centerrel, hanem két csatárral, Eppellel és Priskinnel álltunk fel (Szalai sérülés miatt nem játszhatott). Lám, így is lehet, a kapitány, ki tudja, miért, csak Nikoliccsal vonakodott ezt a variációt kipróbálni. A lettek elleni tizenegyből eltiltás miatt kimaradt még Bese, továbbá Nagy Ádám, Varga Roland; mindezt figyelembe véve így kezdett a magyar válogatott: Gulácsi – Fiola, Guzmics, Kádár, Korhut – Lovrencsics, Pátkai, Elek, Dzsudzsák – Priskin, Eppel.
Az első percek Ronaldóról szóltak. Először Fiola lépett oda neki keményen, majd veszélyes, lecsapódó lövéssel tesztelte úgy 25 méterről Gulácsit, végül kapura fejelt, a magyar hálóőr elhűlve nézte, amint a labda arasznyival a bal kapufa mellett hagyja el a játékteret.
A 30. perc eseménye aztán döntően befolyásolta a folytatást. Egy indításra felugorva Priskin tagadhatatlan kitette a könyökét, hogy eltartsa Pepét, s meg is ütötte. A holland játékvezető úgy ítélte meg, hogy szándékosan, mert kiállította Priskint. Szigorú, de nem téves döntés. Más kérdés, persze, ha Ronaldo bánik el így Guzmiccsal, akkor aligha kap pirosat. De Priskin nem Ronaldo.
Ezután egykapuztak a portugálok, de szünetig a szerencse mindannyiszor megóvott bennünket a góltól. Utána viszont csupán nem egészen három percig. Ronaldo ívelt át az alapvonalnál a hosszú oldalra, André Silva bólintott a tátongó kapuba (0-1). Ezután a portugálok higgadtan adogattak a mi térfelünkön, sőt még helyzetet is engedélyeztek nekünk, de Pátkai veszélyes lövése elkerülte a kaput, Böde elől az utolsó pillanatban mentettek, Fiola pedig egyenlíthetett volna a végén. Maradt a 0-1, kikaptunk, de ha szabad ilyet mondani, ez a vereség alig fáj. S még meg is magyarázható.
Egyaránt a tét nélküli tétmeccs abszurditásából fakadóan.