A pólósvilág valahogy úgy lehetett a világbajnoksággal, mint a tenisz. A fehér sportnak megvolt és megvan a maga Wimbledonja, Roland Garrosa, a pólónak megvolt a Trofeo Italiája, a Hungária Kupája, a Tasmajdan Kupája, amelyekkel évtizedeken keresztül jól elvoltak, elvoltunk. Csakhogy 1973-ban, Belgrádban megrendezték az első FINA-világbajnokságot, s ebből a férfivízilabda sem maradhatott ki. Hála istennek, merthogy a sportág első világbajnokát úgy hívták, Magyarország – erről a hőstettről alábbi interjúnkban olvashatnak.
A későbbiekben még két ízben Barcelonában sikerült vb-t nyernünk, előbb 2003-ban, majd 2013-ban. Az első még a Kemény Dénes vezérelte dream team műve volt, a második már a Benedek Tibor dirigálta utódoké. De hogy a vérvonal ne szakadjon meg, arról Madaras Norbert gondoskodott: az egri születésű virtuóz balkezes mindkét válogatottban kulcsszerepet játszott, előbb 24, majd 34 évesen. És hajszál választotta el, hogy még most, 38 évesen is ott legyen az első budapesti vb-n, egykori játékostársa, Märcz Tamás együttesében.
A hölgyek 12 év lemaradással követték az urakat, 1986-ban, Madridban szerepeltek először vb-n, akkor az az Ausztrália diadalmaskodott, amely épp a minap játszott 9-9-es döntetlent a mieinkkel a Vodafone-kupán. A ma már legendás Stieber Mercédesz és Rafael Irén vezérelte válogatottunk először 1994-ben, Rómában állt fel a dobogó tetejére, majd másodszor 2005-ben, Montrealban – Merci, a sportág történetének alighanem legnagyobb alakja ez utóbbi aranycsapatot is erősítette. Jelenlegi gárdánk Bíró Attila keze alatt tavaly Európa-bajnok és olimpiai negyedik volt, itthon is ez határozhatja meg a kereteit, bár az Egyesült Államok évek óta kiemelkedik a mezőnyből.
A magyar pólótörténelemből számos egyéniséget kiemelhetünk, választásunk ezúttal Csapó Gáborra esett, merthogy „Dudi” az ob II-ből szökkent fel a belgrádi világbajnoki dobogó legtetejére, ami máig egyedülálló bravúr.
„Szegedre jártam jogi egyetemre, s a városnak csak másodosztályú csapata volt. Abban az évben, 1973-ban, március 7-én nevezték ki Gyarmati Dezsőt szövetségi kapitánynak, engem azonban Rusorán Péter, a B válogatott edzője hívott meg az együttesébe egy olyan tornára, amelyen a magyar és a jugoszláv A és B válogatott szállt medencébe.
Nagyon nem voltam ijedős már akkor sem, a jugóknak két meccsen dobtam öt gólt, miután Jozef Dirnweber, a világ legjobb játékvezetője, aki nekünk is fújt, félrevonta Dezsőt, és a fülébe súgta: azt a nagy szőke melákot játszatnod kell a belgrádi világbajnokságon! Dezső hallgatott az osztrák síposra, s én Svejkkel együtt kiálthattam: Fel Belgrádra!” – idézi fel minden idők egyik legjobb pólósa a legendássá vált, 44 évvel ezelőtti történetet, amelynek döntő szerepe volt abban, hogy Magyarország lett a sportág történetének első világbajnoka.
„Odalent, a Száva partján nem mi voltunk az esélyesek, és nem is biztos, hogy a legjobbak, mégis aranyérmesek lettünk. Tudniillik az akkori volt minden idők legerősebb szovjet válogatottja Barkalovval, Kabanovval, Akimovval, Dolgusinnal, Drevallal. Én azonban három gólt dobtam nekik, az egyik olyan volt, amilyenre szerintem még nem akadt példa, amióta vízben labdával játszanak. Ugyanis két játékost cseleztem ki, a védőt és a kapust, méghozzá mindkettőt úgynevezett esernyőcsellel. Ez a futballban előfordul, a pólóban azonban valamivel nehezebb. Nekem sikerült, győztünk 5-4-re, megnyertük a világbajnokságot. A hatos döntőben mindössze egyetlen döntetlen csúszott be, én tizenkét gólt lőttem, Szívós Pista is, Faragó Tonó tizenegyet.” Egy évre rá a csodacsapat Eb-t is nyert Bécsben, de 1975-ben, Caliban, megbicsaklott a folytatás.
„Egyetlen góllal kikaptunk az oroszoktól. És bár Montrealban, mint jól tudjuk, olimpiai bajnokok lettünk, bátran kijelenthetem: hiába hívják aranycsapatnak ezt a Gyarmati Dezső vezérelte gárdát, még több volt bennünk. Meg kellett volna nyernünk példának okáért az 1978-as nyugat-berlini világbajnokságot, az 1982-es guayaquili vb-ről nem is beszélve, amit konkrétan elloptak tőlünk. No és 1986, Madrid? Harminchat évesen életem formájában pólóztam olaszországi profiként, a Siracusa csapatában, a válogatottság már nem foglalkoztatott, el is mentem nyaralni, amikor Dezső öt nappal a vb kezdete előtt behívott. A strandról. Állítom, ha egy héttel előbb szól, nem kilencedikek vagyunk, hanem legalább dobogósok…”
Lehet. De azért Csapó Dudié így sem szégyellni való pályafutás…
Világbajnok magyarok, férfiak, 1973, Belgrád: Balla Balázs, Bodnár András, Csapó Gábor, Cservenyák Tibor, Faragó Tamás, Görgényi István, Kásás Zoltán, Konrád Ferenc, Molnár Endre, Sárosi László, ifj. Szívós István; 2003, Barcelona: Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán, Steinmetz Barnabás, Varga Tamás, Varga Zsolt, Vári Attila; 2013, Barcelona: Nagy Viktor, Decker Attila, Varga Dániel, Varga Dénes, Szivós Márton, Madaras Norbert, Hárai Balázs, Gór-Nagy Miklós, Decker Ádám, Hosnyánszky Norbert, Vámos Márton, Bedő Krisztián, Bátori Bence.
Egyetlen kétszeres világbajnokunk van, Madaras Norbert személyében. Nők, 1994, Róma: Dancsa Katalin, Eke Andrea, Huff Zsuzsa, Kertész Zsuzsa, Rafael Irén, Rédei Katalin, Sipos Edit, Stieber Mercédesz, Szalkay Orsolya, Szremkó Krisztina, Takács Ildikó, Tóth Gabriella, Tóth Noémi; 2005, Montreal: Benkő Tímea, Brávik Fruzsina, Drávucz Rita, Horváth Patrícia, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Serfőző Krisztina, Stieber Mercédesz, Takács Orsolya, Tomaskovics Eszter, Tóth I. Andrea, Valkai Ágnes, Zantleitner Krisztina.