Magyarország–Szerbia 9-6, maga a gyönyör. Mármint végkifejletként – de hogy félidőben álljon így a meccs, a földkerekség legszilajabb védelme ellenében? Ez két okból alakulhatott ekképpen: egyrészt mert a mieink pazarul lőttek, húztak, akcióztak, másrészt mert az általában áthatolhatatlan szerb védőfalban, mint a tornák elején nemegyszer, még nem kötött meg a habarcs. Mielőtt máris ünnepelni kezdenénk: az olimpia második hetére, a kieséses rendszerű derbikre meg fog.
Természetesen így is nagyon biztató, hogy kilenc emberünk szerzett gólt, nem is akármilyeneket, hogy már 10-6-ra nőtt a különbség, hogy 12-12 után is sikerült újítani, és Filipovics csak másodpercekkel a duda előtt egalizált. Jelzésértékű, hogy a soha nem handabandázó szövetségi kapitány, Benedek Tibor is azt találta mondani első lelkesültségében, a kispadról az MTVA kamerája elé állva: „Nagyon büszke vagyok arra, ahogyan ez a csapat elkezdett játszani. Ez már az a csapat volt, amelyik képes olimpiát nyerni.”
Aztán némi megfontolás után, a szövetség honlapján így elemzett: „Elégedett vagyok. Ez a szerb csapat nyolc éve játszik együtt, és nagyon sok olyat élt már meg, hogy három-négy gólos hátrányból felzárkózik, úgyhogy senki sem gondolta a meccs folyamán, hogy ez három-négy gólos győzelem lesz. Nagyon örültünk volna egy egygólos sikernek is, hogy ez nem lett meg, természetesen csalódott vagyok, de végig nagyon itt voltunk fejben. Az első negyedben csak kapkodtam a fejem, annyira gyors volt a játék mindkét csapat részéről, amolyan űrvízilabdát láthattunk.
De utána szerencsére elfáradt mindkét csapat, és kicsit követhetőbb volt a játék. Talán megnyugodtunk, és azt hittük, könnyebb lesz. A cserekapusnak nagyon könnyű labdákat lőttünk a kezéhez. Kihagytunk két emberelőnyt egymás után, és ez egy kicsit elbizonytalanította a játékot. De utána tudtunk újítani. A csoportelsőség másodlagos, ennél sokkal fontosabb, hogy nagyon harcos, jó játék volt – olyan, amilyet látni szerettem volna.”
Ugyanezt nem állíthatta az ellenfél trénere, Dejan Szavics, sőt odáig ment, hogy elismerte: nem biztos, hogy igazságos az eredmény, jobb volt a magyar válogatott. Efféle lovagiasságra sem tőle, sem csapatától nem számíthatunk majd a ki-ki meccseken. Igaz, ha ez a két együttes zár az A csoport élén, akkor legközelebb az utolsó napon, a helyosztókon kerülhetnek ismét szembe egymással, és ha így történne, azt a derbit bizonyára nem a 7–8. pozícióért vívnák.
Nem a lelombozás, hanem a miheztartás szándékával azért érdemes néhány alkalmat felidézni, amikor a két ősi rivális egy viadalon belül kétszer is megütközött. Mi természetesen az athéni olimpiára emlékezünk legszívesebben, hiszen ott az első napon 6-4-es, az utolsón, a fináléban 8-7-es diadalt arattak Kásásék, mindkétszer 3-0-s negyedik negyeddel. De intő jelként ott a 2010-es zágrábi és a 2014-es budapesti Eb: a csoportban 9-6-ra, illetve 8-6-ra nyertek fiaink, aztán hat éve a bronzdöntőben 10-8-cal, két esztendeje, a Margitszigeten a fináléban 12-7-tel vágtak vissza a szerbek, ekkor ráadásul félidőben 7-2-re ugrottak meg.
Persze most már és még ne rájuk összpontosítsunk, hanem a mai ellenfélre, Ausztráliára. A szombaton látszólag sérülést szenvedett és kényszerből lecserélt kapus, Nagy Viktor szerencsére védhet, csak a lába görcsölt be. Úgy, mint a komplett ausztrál gárda a brazilok elleni nyitányon, hiszen 8-7-re kikapott.
Ami olimpiai logika szerint nem azt ígéri, hogy ma minden könnyen megy, hanem azt, hogy a házigazdák ellen is fel kell kötni a gatyát.
Eredmények, A csoport, 1. forduló: Magyarország–Szerbia 13-13, Görögország–Japán 8-7, Brazília–Ausztrália 8-7.