Kraljevóban, a második félidő derekán, 18-10-nél úgy tűnt, minden eldőlt. Aztán mégsem, mert a szerbek 10-1-es részsikerrel fordítottak, és végül még ők voltak csalódottak 26-25-ös vereségük miatt.
No meg picit azért mi is, mert „kicsiben” ugyanaz történt, ami a kölni BL-döntőben. Ahogyan Mikler Roland, a Veszprém és a válogatott kapusa szemléletesen megfogalmazta, a Final Fourban hagyták, hogy a földön fekvő oroszlán – jelesül a végső BL-győztes Kielce – magához térjen, ám ugyanezt a hibát, vagy inkább vétket a vb-selejtezőn tilos volt elkövetni.
A szerbek szerdán is négy alapjátékosuk, Momir Ilics, Marko Vujin, Alem Toszkics és Ivan Nikcsevics nélkül kezdtek, ott volt viszont soraikban az első meccsen tíz gólt vágó és emellett is számos gólpasszt adó Petar Nenadics.
Közelmúltbeli tapasztalataink alapján azt kívántuk, végig vezessen a csapatunk, aránylag biztosan, de ne behozhatatlannak hitt előnnyel, mert azt egyszer csak úgyis behozzák. Az első félidő megfelelt e kívánalmaknak. Nenadics ugyan gyorsan meglőtte az első három gólját, de átmenetileg sikerült takarékra tenni, társai pedig általában kiismerhetőbben próbálkoztak.
Elöl Harsányi kezdett remekül, 5/4-es ziccermutatóval, sokismeretlenes akcióink megoldását egyébként sem nagyon találták a szerbek. Így aztán szép lassan ötre nőtt a különbség, és a félidő végén, 17-12-nél itt is állapodott meg.
Futballválogatottunk kapcsán a napokban sok szó esett 1986-ról, tegnap kézilabdában is a harminc évvel ezelőtti vb-re és a magyar ezüstre emlékeztünk; akkor a jugoszlávoké lett az arany, de ők mint vetélytársak azóta osztódással szaporodtak.
Egykori klasszisaink között köszöntötték Iváncsik Mihályt is, akinek két fia, Gergő és Tamás az aktuális válogatott oszlopos tagja, úgyhogy kíváncsian várjuk az unokákat. Egyelőre persze rövidebb távú terveink voltak, a második félidőre készültünk.
A vendégöltözőből kihallatszó üvöltözés és fogadkozás arra figyelmeztetett, messze nincs még vége, és erre 18-17-nél számszerű bizonyítékot is kaptunk. Az összecsapás legfontosabb szakaszát azonban a mieink uralták, hátul Mikler védéseinek, elöl leginkább Lékai sziporkáinak is köszönhetően.
Ismét biztonságosra nőtt a követési távolság, olyannyira, hogy a hajrá ezúttal a körömrágás helyett az ünneplés jegyében telt.
Válogatottunk 30-25-re nyert, ezzel kettős győzelemmel jutott túl a szerbeken, ki a világbajnokságra, ismét a nagyok közé!