Vasárnap este kilenckor Toulouse-ban, a világranglistán 2. helyezett Belgium ellen nagyobb a tét annál, semhogy Magyarország bejut-e a franciaországi Európa-bajnokság negyeddöntőjébe. Persze ez is óriási kihívás ennek a hatalmas kiscsapatnak, de nekünk, negyven év felettieknek még valamivel tartozik a magyar futball. Ki kell törölni kollektív emlékezetünkből azt a rémséges 1-1-et, amely a 34 évvel ezelőtti spanyolországi világbajnokságon elütötte (ennek a szónak lesz még jelentősége) legjobbjainkat a legjobb 12 közé jutástól. Egy fantomot már sikerült elűznünk, az 1969-es marseille-i csatavesztés, a csehszlovákoktól elszenvedett 1-4 fantomját az Izland ellen ugyancsak a Velodrome-ban kivívott, győzelemmel felérő 1-1-gyel.
Mai kerettagjaink közül Király Gábor hat-, Gera Zoltán hároméves volt, a többiek még meg sem születtek, amikor a Mészöly Kálmán irányította válogatottunk előtt egyszerű feladat állt: legyőzni Belgiumot az elchei Nuevo Estadióban a 3. csoport utolsó körében, s – mivel előzőleg 10-1-re vertük Salvadort – a hármas körbeverésben mi leszünk a legjobbak, és Argentínával együtt továbbjutunk. Varga „Kacsa” góljával meg is szereztük a vezetést, s a 65. percben megadhattuk volna a kegyelemdöfést a belgáknak, mert Fazekas egyedül tört Pfaff kapujára, csakhogy a tizenhatoson kívülre futó kapus brutálisan elütötte, legyalulta a történetesen éppen Antwerpenben légióskodó csatárt. Még ma is hallani vélem Vitray kissé unott, nazális kommentárját: „Pfaff szabálytalankodik, sárga lap…” Amikor világgá kellett volna üvölteni: Emberek, Clive White játékvezetőt leszámítva minden becsületes bíró kiállította volna ezt a mészárost!
És ezek után törvényszerű volt, hogy a 76. percben Ceulemans megiramodott a jobb szélen, a csereként beállított Csongrádi és Varga is hagyta, hogy szépen elmenjen, a keresztező Kerekes lyukat rúgott, a belga estében középre kotorta a labdát, és Czerniatynski 13 méteres lövése (gurítása) nyomán a labda, megint csak Vitray álmosító hangját idézve, „Gól, gól, gól, jaj, bement, bevánszorgott…” Mészáros mellett a jobb sarokba. 1-1, harmadik hely a csoportban, kiesés, szomorúság, és újabb fejezet futballtragédiáink végtelen hosszúságú legendáriumában.
De most vessünk egy pillantást a 2016-os Eb nyolcaddöntőjének táblájára, és rögzítsük, hogy a Jóisten fogja az eddig sikert sikerre halmozó válogatottunk kezét. A túlsó ágon 11 vb- és 9 Eb-trófea gazdái (Németország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Anglia, plusz Szlovákia, Írország és Izland), nálunk mindkettőből nulla. Ha holnap túljutunk Belgiumon a toulouse-i Stade Municipalban, akkor ennél már a döntőig – még a feltételezés is túlzott merészség, tudjuk – nem jönne szembe keményebb ellenfél, előbb Wales vagy Észak-Írország, majd a lengyel, svájci, horvát, portugál kvartett továbbjutója.
Ám vissza a fellegekből a földre, azaz Toulouse-ba, a Garonne felső folyásához – akár jó előjel is lehet, hogy Bordeaux (ahol 2-0-ra legyőztük az osztrákokat a nyitányon) partjait is ugyanez a folyó mossa. Az otthoni kánikulát idéző pokoli hőségben már gyülekeznek a magyar drukkerek az Allées Jules-Guesde-en kialakított 12 ezres szurkolói zónában, ahol a szervezők – honfitársaink nagy örömére – kísérleti jelleggel „emberi asztalifoci” tornát rendeznek, amely a rugós foci olyan változata, ahol a bábukat szurkolók helyettesítik.
Toulouse amúgy Franciaország negyedik legnagyobb városa Párizs, Marseille és Lyon után, s – nem mellesleg – Fabian Barthez, a világbajnok kapus, a Manchester United ikonja is idevalósi, ő az Eb alatt a város futballnagykövete, reszortja a sportág népszerűsítése.
Mi, magyarok embert próbálóbb feladatra vállalkozunk. Toulouse bevételére.
Eb-nyolcaddöntő: Magyarország–Belgium, Toulouse, vasárnap 21.00 (tévé: M4), jv.: Mazsics (szerb).