„Szombatonként itt játszik a most megye I-es SZVSE, vasárnap az NB II-es SZEOL, és higgye el, ha majd a Puskás Akadémiát fogadjuk, legalább háromezer néző lesz itt” – mutat a lelátóra az SZVSE sportkomplexumában Simon Attila. Amíg Márton Anitára várunk, a Kisbakter étterem vezetője megmutatja az intézményét, ami klubhelyiségként is funkcionál, a falakon Neymar, Pirlo és Ronaldo hatalmas karikatúrái, a zenegép felett pedig egy Puskás-fotó –
mégiscsak leginkább a labdarúgók birodalma ez. Megfordulnak azonban itt a paralimpikon Biacsi ikrek is – Ilona 1500 méteren ezüstérmes, Bernadett ötödik lett Rióban –, az étterem azzal szponzorálja őket, hogy minden hétköznap vendégül látja őket. „Ott balra van a bejárat Anitáék helyiségeihez – mutatja Simon úr –, ő és az edzője, Eperjesi László, és a fia a két kezükkel rengeteget dolgoztak itt, hogy javítsanak a körülményeiken.”
Közben befut Márton Anita is, nyitja az ajtót, alapos idegenvezetőként kísér körbe bennünket, mutatja a felújított öltözőket, az új súlyemelő- és a konditermet. Megtudjuk, hogy az őszi munkálatok során ő leginkább a festésből vette ki a részét. Mindezt úgy meséli, mintha mi sem lenne természetesebb az efféle „levezetésnél” az olimpia után Rio egyik magyar hősétől. Bármennyire is takarosak a helyiségek, azért szemet szúr, hogy a férfiöltözőben a zuhany helyén egy kisebb raktár van, a női öltözőben pedig egyáltalán nincs tusoló. „Edzés után vagy otthon fürdünk, vagy átmegyünk a szomszédos épületbe a labdarúgókhoz” – neveti el magát Anita, pedig a helyzet egyáltalán nem mulatságos.
Sokat változtathat rajta viszont az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök február eleji bejelentése alapján a Modern városok programból Szeged 480 millió forintot kap egy atlétikai centrum kiépítésére. Kézenfekvő lenne, ha ez az SZVSE birodalmában valósulna meg.
„Felújíthatnánk a sportcsarnokot, amit a nyáron kiadtak egy hónapra a crossfiteseknek, akik hiába raktak le gumikat, a súlyokkal így is összetörték a parkettát. De legalább már van fűtésünk, az Emberi Erőforrások Minisztériumától kaptunk rá pénzt. A klubom, a Békéscsabai AC és a Magyar Atlétikai Szövetség is segített, így tudtunk felszereléseket venni, de minden forintnak megvan a helye. Az a súlyemelőrúd például, amit én használok, 250 ezer forint. Nagyon jól jönne egy munkacsarnok a dobókörök mellett, mert egyre többen vagyunk. Tavasszal szeretnénk további köröket is lerakni, mert lassan már nem férünk el” – mondja Márton Anita, és egy helyi „sajátosságra” is felhívja a figyelmünket: „Elég rossz a talaj, tele van kavicsokkal, és ezek úgymond megeszik a súlygolyót. Két-három dobás után pedig amúgy is meg kell csiszolnom, mert különben szétvágná a nyakamat. Tudni kell, hogy a súlygolyó a hiedelmekkel ellentétben nem tömör vas, hanem puha fémből készül, és így elveszítheti a súlyát. Ötven-hatvanezer forint darabja, mostanában vettem egyet, de ezt csak versenyekre viszem magammal.”
Ám ha kavicsos is a talaj, bizonyos megközelítésből a pálya mégis jobb, mint a felső-tisza-parti stadionban. „Ott közvetlenül a labdarúgópálya mögött van, és én ugyan megúsztam, de volt, hogy valakit fejbe lőttek közülünk. Amikor pedig a gyerekek fociztak, a szülők rendszeresen ott kószáltak, ahova mi löktük a súlyt…” – mondja Márton Anita, aki a Békéscsabai AC versenyzője, és a külső szemlélőnek ez kétségkívül pikáns helyzet. A versenyző és edzője azonban azt a történetet már lezárta, hogy Anita 18-20 évesen egyáltalán nem volt fontos Szegednek. A viharsarkiak viszont jól jártak a leigazolásával.
Elsőre igencsak meghökkenünk, hogy Eperjesi László és ifj. Eperjesi László társadalmi munkában edzi az SZVSE atlétapalántáit és csinosítja a helyiségeket, de végül is így mindenki megtalálja a számítását. S úgy tűnik, most már Szeged jobban figyel arra, hogy ha feltűnne egy új ígéret, azt meg is tartsa. „Összességében sokkal jobbak a körülményeink, mint tavaly, de az európai átlagtól még mindig messze vagyunk. Ha viszont megvalósulna itt az atlétikai centrum, ezen belül akár egy dobóakadémia is létesülhetne, olyan, mint amilyen Szombathelyen működik” – mereng el olimpiai bronzérmesünk, akit azzal rántunk vissza a valóságba, hogy a jövő héten Belgrádban rendezik meg a fedett pályás Eb-t, amelyen címvédőként indul. És a legnagyobb esélyes azt követően, hogy megnyerte a nemzetközi szövetség World Indoor Tour-sorozatát, két arany- és egy ezüstérmet szerezve a három állomáson. Az európai ranglistán 18,97 méterrel áll az élen, közel fél méterrel vezet a német Christina Schwanitz előtt, a többiek 18 méternél járnak.
„Legfeljebb a német Schwanitz lehet veszélyes” – vetjük fel. „Ő biztosan nem, a múlt hét végi német bajnokság után leállt, de nekem már korábban elárulta, hogy terhes, ikrei lesznek. Azzal búcsúztunk, hogy majd jövőre találkozunk. Úgy gondolom, hogy ha 19 méter fölött dobok, akkor senki sem tudja elvenni tőlem az aranyat. Ám úgy szeretnék nyerni, hogy megjavítom a 19,33-as fedett pályás magyar csúcsomat, amivel tavaly ezüstérmes lettem a portlandi vb-n” – vallja be Márton Anita, és szalad átöltözni. Kisvártatva már az edzés elején a bemelegítésnél a csoport élén fut és szökdel. „Anita mindig odaáll a sor elejére. Ha odakint az eső után tele van vízzel a dobókör, akkor is ő az első, aki lehajol a törlőrongyért. Ő már csak ilyen, nemcsak az eredményeivel, hanem a viselkedésével is példát mutat” – súgja a bordásfal mellett Eperjesi László.
Anita igazi segítőkész, jótét lélek, ami abból is kiderül, hogy már Pest határában jártunk, amikor megcsörrent a telefonom – ő hívott: „A fotósotok itt felejtette a gépe állványát!”