– Mi a svájci futball titka?
– A kilencvenes évek elején új alapokra helyezték az edzőképzést és az utánpótlás-nevelést. Sokkal gyakorlatiasabb képzést működtettek, mint amit otthon, a TF-en láttam. Én is részt vettem egy ilyen tanfolyamon, a saját szememmel láttam, hogy többet ér az itteni képzés, mint a magyar. Remélem, azóta változtak a dolgok.
– Hogyhogy nem edzősködik?
– Foglalkoztam azzal is, de a civil munkahelyem mellett nem volt időm itt kiteljesedni. Szeretem magasra tenni a lécet, de úgy éreztem, nem tudtam volna átugrani. Visszatérve a svájci futballra: az eredményességet Roy Hodgson alapozta meg, kiemelkedő szerepet játszott előbb a Neuchatel Xamax edzőjeként, majd a svájci válogatott szövetségi kapitányaként. Fontos szempontnak tartom, hogy a svájci lakosság 25 százaléka bevándorló, a fociban ez az arány talán még magasabb is, a honosított délszláv és albán származású játékosokból a válogatott profitál.
– Megijedtek a svájciak attól, hogy a független Koszovó válogatottját választják az albán származású futballisták?
– Ettől azért nem féltek, hiszen a húzóemberek, például a közönségkedvenc Shaqiri itt kezdett el ismerkedni a futballal, ide köti őket a múltjuk. Egy komolyabb vérveszteséget könyvelt el a svájci labdarúgás: a koszovói származású Xhaka testvérpár egyik tagja, Granit maradt a svájci válogatottban, de a bátyja, a Baselben játszó Taulant az albánokat választotta. Volt korábban némi belvillongás a válogatotton belül, a koszovóiak és az „echte” svájciak külön klikket alkottak, de Petkovics szövetségi kapitány hamar lezárta a kérdést. Az eredményeken látjuk, hogy mindezt sikerrel tette. Svájc nyolc forduló után a maximális 24 ponttal áll a csoport élén. Ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy nem becsülnek le minket.
– Dzsudzsák, Szalai és Fiola hiányában mit lépne a magyar kapitány helyében?
– Könnyű kívülről okoskodni, de én letámadnám a svájci válogatottat, minél messzebb a saját kapunktól. Ez nem ízlik nekik, nem szeretik, ha zavarba hozzák őket, ha nekik esnek. Gyömöszöljünk be egy gólt az elején, aztán hadd jöjjenek ők, utána kedvünkre kontrázhatunk. A svájci játékosok labdabiztosak és nagyon gyorsak, figyelnünk kell, nehogy kipasszoljanak minket. Tavaly ősszel Budapesten ezzel nem volt gond, végig partiban voltunk velük, de volt egy-két furcsa játékvezetői ítélet, például egy meg nem ítélt tizenegyes, vagy említhetném a harmadik svájci gól előtti helyzetet, amikor mi jöttünk volna bedobással. Egységes csapatjáték kell, és nem a védekezésre kell helyezni a hangsúlyt, bátran kell támadni.
– Kinek drukkol?
– Mindkét csapatnak. Remélem, döntetlen lesz! Nem szeretném, ha miattunk nem lennének csoportelsők a svájciak.
– Megtalálta a számítását Svájcban?
– Meg, persze. Dolgos nép a svájci, keményen hajtanak az emberek, de ha arról van szó, azért szeretnek bulizni is. Mi, magyarok kicsit „latinosabban” élünk, de nincs ezzel semmi baj. Megszoktam a svájci tempót, jó itt nekem. Huszonhét éve ugyanabban a lakásban élek a Freiburg kantonban található Bulléban. Megszoktam, megszerettem, amíg itt fociztam, nem kellett bérleti díjat fizetni, de ma már elkérik az árát… Komolyra fordítva a szót, 1975-ben szerettem bele Svájcba, amikor Rákosi Gyula vezetésével ott játszottunk egy UEFA-tornán, és bronzérmet szereztünk. Legutóbb két hete jártam otthon, egy vendéglátóipari cég képviseletében Magyarországon tárgyaltam. Korábbi csapattársammal, Esterházy Marcival kint voltam tavaly nyáron a franciaországi Európa-bajnokságon. Minket is magával ragadott az euforikus hangulat. Jó volt látni, hogy a remekül felkészített magyar válogatott méltó vetélytársa volt többek között a későbbi Eb-győztes portugáloknak. Remélem, hamarosan lesz hasonló siker a magyar futballban.