„Négy perc hosszabbítás várható” – közölte a bemondó, s még a mondat végére sem ért, amikor Szabó Zsolt sípjába fújt, véget vetve az első félidőnek.
Tökéletes lezárása volt az első 45 percnek. Mintha a rutinos játékvezető – aki kimagaslóan a mezőny legjobbja volt – önmagát és a közönséget is meg akarta volna kímélni a további szenvedéstől. A második félidő végén ugyan rátett három percet a játékidőre, de nem azért, mert gyökeres fordulat következett be. Szenvedés volt a lelátón végigülni a Ferencváros–Videoton mérkőzést.
A rangadót. Nemcsak a 21. forduló, hanem a teljes tavaszi szezon legfontosabbnak hitt találkozóját, amelyet napokon át vezetett fel a magyar média, s amelynek kedvéért a FIFA stábja is eljött Magyarországra. Ha az NB I két legjobb csapata ennyire képes, akkor mindent át kell gondolni. Önáltatásként ne éljünk a cáfolattal, hogy a Honvéd vezeti a tabellát, a Fradit pedig még a Vasas is megelőzi, nyílt titok, hogy lehetőségeit tekintve a Fradi és a Vidi kiemelkedik a hazai mezőnyből.
Érthetetlen, a két gárda, természetesen a két vezetőedzővel az élen, miként gondolhatta, hogy ez a teljesítmény bármire is elég. A fehérváriaknak, ha nagyon akarunk, könnyebben találunk mentséget; Henning Berg a találkozó után ki is jelentette, a döntetlen nem rossz eredmény. A Videoton nem akart mást, mint megölni a játékot, amibe – mintha Shakespeare-drámát láttunk volna modern adaptációban – maga is belehalt. Csak ehhez miért kell a kezdő tizenegyben hét külföldi?
A leépített Kovács Istvánról, a Fehérváron önbizalmát vesztő Bódiról, a lehetőség híján a tehetségét kibontakoztatni képtelen Géresiről és Szolnokiról nem is szólva, egy hónappal a Portugália elleni vb-selejtező előtt valóban az a magyar futball érdeke, hogy a válogatott egyik alapembere, Fiola Attila, még ha maszkban is, a kispadot koptassa? De ha már az „eredménykényszer” mindent felülír, akkor a Videotonnak ezzel a kerettel utcahosszal kellene vezetnie a bajnokságot.
Thomas Dollnak is volna miről számot adni. Az ősz eltelt, úgy, ahogy, a zöld-fehér kifogásokat, ha nem is fogadhatjuk el teljesen, de megértjük; ám a szombati produkcióra nincs mentség, különösen azután, hogy két hete a Ferencváros kimondottan élvezetes meccset vívott a Honvéddal a kupában.
Miért illant el az önbizalom, a lendület? Hogyan gondolhatta a német tréner, hogy a Dilaver, Gera, Hajnal középpályás sorral térdre lehet kényszeríteni a Videotont?
Előbbi játékában annyi a kreativitás, mint az edzéskellékként használatos sorfaléban; Gera talán pályafutása legrosszabb meccsét játszotta, képtelen volt megszelídíteni a legegyszerűbb labdákat is, aminél csak az érthetetlenebb, hogyan játszhatta végig a meccset; Hajnal pedig, bár jól mozgott, ma már csak egy órát bír, ráadásul rúgott három borzalmas szögletet. Eközben Kleinheisler 68 percen át a bal szélen várt jobb sorsára, Bognár ezúttal sem kapott egyetlen percet sem – akkor miért szerződtették? –, Lovrencsics pedig, aki Debrecenben is lendületet vitt a játékba, csak a hajrára szállt be a csetlő-botló Moutari helyére.
Hogy valami továbbra sem működik a Ferencvárosnál, arról Kleinheisler és Djuricin kakaskodása mindennél pontosabban árulkodik.
Doll beismerte, nem érezte azt, hogy a csapata képes lenne megnyerni a mérkőzést. Ez az őszinteség az egyetlen momentum, ami reményt adhat.
Nem csak a ferencvárosi szurkolóknak.
NB I, 21. forduló
Ferencváros–Videoton 0-0. Groupama Aréna, 8725 néző, jv.: Szabó Zs.
Haladás–Újpest 0-2 (0-1), Sopron, 1831 néző, jv.: Andó-Szabó. Gólok: Perovics (13.), Szűcs K. (92.)
Honvéd–Debrecen 1-0 (0-0). Bozsik-stadion, 2019 néző, jv.: Berke. Gól: Eppel (85.)
Diósgyőr–MTK 2-3 (2-1). Mezőkövesd, 1646 néző, jv.: Erdős. Gólok: Ramos (öngól, 17.), Fülöp (42.), ill. Gera D. (6.), Kolomojec (53.), Kanta 73.)
Vasas–Gyirmót 1-1 (0-1). Szusza Ferenc Stadion, 1950 néző, jv.: Karakó. Gólok: Király B. (81.), ill. Novák (25.)
Paks–Mezőkövesd 5-0 (4-0). Paks, 800 néző, jv.: Szőts. Gólok: Szabó J. (19.), Gévay (26.), Kulcsár D. (31.), Papp K. (41.), Bartha (86.)