Ennyi dán soha nem szurkolt a magyar férfi-kézilabdaválogatottnak, mint tegnap este Varasdon. Ha ugyanis a magyarok legyőzték volna a cseheket, akkor a dánok az ellenünk szerzett 2 pontot vitték volna tovább a középdöntőbe.
Ennek megfelelően a legtöbb dán szurkoló (volt belőlük bőven) már a magyar–cseh meccsre kilátogatott a varasdi arénába, persze a magyarok és a csehek mellett. Spanyolokból keveset láttunk, igaz, nekik két győztes meccs után nem volt miért idegeskedniük, garantáltan továbbjutottak a középdöntőbe.
Nyolc, kilenc, tizenegy, legrosszabb esetben is hét – mondogatták a magyar drukkerek a leendő különbségről a meccs előtt. Természetesen ide, tették hozzá magabiztosan. A csehek már megírták a maguk hőskölteményét a dánok legyőzésével, alkoholmámorban ünnepeltek, de nekünk ez még nem adatott meg Varasdon. Ekkor még nem sejtettük, hogy nem is fog.
Lékai Máté góljával indult a „ki-ki” meccs. Aztán kétszer vezettünk kettővel is, Mikler Roland öt perc után már két védésnél járt, de becsúszott néhány hiba, és máris egyenlő lett (5-5). Kasparekkel, a Balatonfüreden játszó langaléta átlövővel s különösen a svájci St. Gallenben kézilabdázó Ondrej Zdrahalával nem tudtunk mit kezdeni. A 17. percben egyre nagyobb lett a baj: meglépett 2 góllal az ellenfél. Lékai Máté hétméterest rontott, kezdett kicsúszni a talaj a lábunk alól, háromra duzzadt a különbség (10-13), amikor Vranjes szűk hét perccel a félidő vége előtt időt kért. Nem ment, Martin Galia felpörgette magát a cseh kapuban, elkezdte védeni Lékai ziccereit, s ahogy az lenni szokott: ami az egyik oldalon nem ment, az a másik oldalon igen (10-15). Tíz percen keresztül képtelenek voltunk gólt dobni. Az első félidő után (11-15) nem az volt a kérdés, hogy nyolc, kilenc vagy még annál is több góllal nyerünk, hanem az, hogy egyáltalán nyerünk-e.
A folytatás nem sok jóval kecsegtetett. Zdrahala ott folytatta, ahol a szünet előtt abbahagyta. Megállt a játékunk támadásban, Vranjes minden mindegy alapon időt kért. Nem ment, nagyon nem. Hirtelen megmozdult valami, zsinórban három dobott góllal használtuk ki a cseh rövidzárlatot (17-19). Daniel Kubes kapitány gyorsan rendezte a sorokat, náluk nem volt olyan mély, elhúzódó válság, mint nálunk az első félidőben. Percek alatt újra öt lett a különbség. Vranjes kapuscserével próbálkozott, de ez sem ült, tíz perccel a vége előtt négygólos cseh előnynél a kapitány kikérte az utolsó idejét. Pislákolt a remény, feljöhettünk volna egy gólra, de Bartók Donát hosszú indítást kapott, a csehek pedig azonnal büntettek.
Nem lett plusz négy, nyolc, tíz: mínusz hat lett a vége (27-33). Hiába akartuk annyira, talán túl görcsösen a sikert.
„Gratulálok a cseh válogatottnak. Nagy lendületet adott nekik az olimpiai bajnok dánok legyőzése. Nekünk voltak felvillanásaink, de nem játszottunk jól, görcsösek voltunk. Bebizonyosodott, hogy a jobb játékosok még nem feltétlenül alkotnak jobb csapatot. Mi papíron erősebbek vagyunk, de ezt nem tudtuk megmutatni a pályán” – értékelt Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány.
A történelem ismételte önmagát: nyolc éve Bécsújhelyen szintén a csehekkel vívtunk sorsdöntő meccset, s akkor a 14 gólig jutó Filip Jicha vezérletével győztek a csehek. Idén Ondrej Zdrahala dobott 14 gólt, aki pedig nem üstökös tehetség, már 34 éves, s világklasszisnak véletlenül sem mondanánk.
Számunkra három mérkőzés után véget ért a kézilabda Európa-bajnokság.
Nem erre számítottunk.