„Apa, nem vagyok már baba” – kislányom enyhe rosszallással így fogadta a tizenegyedik születésnapjára ajándékul kapott rózsaszín felsőt. Akkor – idestova egy éve – be kellett látnom, a kislányom talán már nagylány, méghozzá kifinomult ízléssel.
A napokban mégis elbizonytalanodtam. Nézem az Australian Opent, s nem akarok hinni a szememnek. A férfimezőny jelentős része e szerint babának öltözött: a Nike sportszergyártóval szerződésben álló teniszezők rózsaszínben pompáznak.
Az ízlés dolgában is éllovas Roger Federer megúszta rózsaszín cipővel és vékony csíkkal a fehér pólóján, Rafael Nadalnak a nadrágja, a fejpántja és a csuklószorítója is pink, de a novemberi ATP-világbajnokság győztese, a Melbourne-ben már harmadik kiemelt bolgár Grigor
Dimitrov úgy néz ki, mint egy virágba borult őszibarackfa, az amerikai Francis Tiafoe pedig (hogy egy kevésbé ismert játékost is említsünk) úgy, mint egy rosszul sikerült politikailag korrekt Ken baba – mindenük rózsaszín.
A Nike kampánya heves reakciókat vált ki szerte a világon. Van, aki szerint jópofa a Melbourne-ben piacra dobott kollekció, jómagam azok táborát gyarapítom, akik szerint szörnyű.
A sportszergyártó cég azt hangoztatja, a színválasztással csupán a tévénézők és a közösségi média fogyasztóinak figyelmét akarja megragadni. Többről lehet itt szó. Újabb frontot nyitott a gender, divatbemutatóvá züllesztve az évszázados múltra visszatekintő ausztrál nyílt teniszbajnokságot.
Kislányom társaságában mindenesetre, ha éppen pink Nike-baba van a pályán, máshová kapcsolok. Tartok tőle, a manipulatív látvány árt a lelki fejlődésének.