A Paks több szempontból is unikum a magyar futballban. Sokan kétségbe vonják, hogy a húszezres város csapatának van-e a létjogosultsága az élvonalban, sőt mintha három és fél éve ki is mondatott volna, hogy nincs: az addigi főszponzor, az MVM Zrt. – amely pedig a Paksi Atomerőműből „táplálkozik” – nem hosszabbította meg a támogatási szerződést. Az NB I-ben a tizenegyedik idényét futó Duna-partiakat azonban nem lehet megtörni. Noha a mezőny legkisebb költségvetéséből gazdálkodnak, mindig hozzák legalább a minimumot, a bennmaradást. Erre csakis az a magyarázat, hogy összetartó közösséget alkotnak. Nemzeti ünnepünkön osztozhatunk a büszkeségükben: a Paksban – egyedül az NB I-ben – csakis magyar labdarúgók szerepelnek!
– Ez az elv nincs rögzítve alapító okiratban, még határozatba sem foglaltuk, az évek során így alakult, s ma már tudatosan kitartunk mellette – kezd bele Haraszti Zsolt ügyvezető, mit is jelent paksi futballistának, vezetőnek lenni. – Amikor 2006-ban feljutottunk az NB I-be, azt gondoltuk, azok, akik kivívták a sikert, megérdemlik, hogy a legjobbak között élvezzék annak a gyümölcsét. Úgy hozta a sors, hogy velük is bennmaradtunk. Volt olyan edzőnk, aki légióst igazolt volna, de azonnal elvetettük ezt a lehetőséget. Egyetlen kivételt teszünk: külhoni magyar játékosokat örömmel szerződtetünk. Egyrészt büszkeséggel tölt el bennünket, hogy színmagyar együttes vagyunk, másrészt megtapasztaltuk ennek az előnyét is. Úgy tartják, a jó közösség hat pontot hozzátesz, a rossz ugyanannyit elvesz egy csapat eredményéből. Nos, mi mindig megpróbálunk hat pontról indulni.
A klub történetében a 2011-ben szerzett bajnoki ezüstérem, a Ligakupa-győzelem és az ezt követő nemzetközi szereplés (az Európa-liga selejtezőjében elérte a harmadik fordulót) jelentette a csúcs-, majd a villamosművek támogatásának már említett megvonása a mélypontot, az MVM pénze – igaz, csak átmenetileg – Dunaújvárosba vándorolt.
– Az idő tájt különös élményekben is volt részünk. Dunaújvárosban a főszponzor, a Paksi Atomerőmű nevében köszöntötték a vendégszurkolókat, azaz minket, paksiakat – említi Haraszti Zsolt. – Büszkén reklámoztuk a villamos műveket és a Paksi Atomerőművet, ez a támogatás jelentette az alapbiztonságot, nem értettük, miért szakadt meg a jó együttműködés. Azóta is minden évben benyújtjuk a támogatási kérelmünket, s rendre tudomásul vesszük az udvarias elutasítást. Az MLSZ-től érkező bevételektől függően hét-nyolcszázmillió forint a költségvetésünk, amiben benne van az utánpótlás is.
Paks nem teheti meg, hogy akadémiát tartson fenn, s az ország minden pontjáról toborozzon, a helyi utánpótlás minőségi képzése ezért létérdeke. Közismerten innen indult Böde Dániel, Fiola Attila, a szintén válogatottságig jutó Heffler Tibor. Az ifjabbak közül Hahn János, Lenzsér Bence, Szalai András és a nyáron a Veszprémből, a megye I-ből igazolt Zachán Péter korosztályos válogatott. Ma is a csapatot erősíti az U20-as vb-bronzérmes Szabó János s ifjabb Haraszti Zsolt, aki megjárta a Videotont és a Ferencvárost is.
– A fiamról nem tudok jó döntést hozni, ha itthon szerepel, akkor „nyilván azért, mert a főnök fia”, ha eligazol, akkor meg „persze csak ő mehet el”. Szerencsére ez inkább elméleti probléma, Zsolt többször bizonyította, hogy a csapat meghatározó embere – jellemzi az apa-fia futballkapcsolatot az ügyvezető.
Haraszti Zsolt munkájára máshol is felfigyeltek, csábították, ő mégis maradt.
– Nem vagyok tősgyökeres paksi, 1988-ban költöztem a városba, de ez a klub a mi közös gyerekünk, nehéz szívvel hagynám el. Inkább itt valósítom meg a terveinket. A bennmaradásért rendre iszonyatos a versengés, mi mégis újabb nagy dobásra készülünk. Ha beindul az erőmű-beruházás, több ezer vendégmunkás érkezésére lehet számítani, akiknek a szórakoztatásáról is gondoskodni kell. Megvalósulhat a régi vágyunk, a stadionrekonstrukció, s az is, hogy ismét kijussunk a nemzetközi porondra.
Lám, a futball nem csupán üzlet. Kevesebb és több is annál.
Otthonra lelt
Napokon át mindenki Bartha Lászlóról beszélt a magyar labdarúgásban. A paksi támadó a hét végén olyan gólt rúgott sarokkal, amit akár Puskás-díjra is lehetne jelölni. A játékos pályafutása bizonyos szempontból ennél is érdekesebb: az ország legnépszerűbb csapatát, a Ferencvárost elhagyva Pakson lelt otthonra. – Rossz szájízzel hagytam el a Fradit, de a kozármislenyi kerülő után Pakson magamra találtam, immár hetedik éve játszom itt. Nem tagadom, szívesen kipróbáltam volna magam erősebb csapatban, netán külföldön, de nem vagyok elégedetlen a sorsommal, sok korábbi korosztályos csapattársam az NB I-ig sem jutott el. Paks szép, biztonságos város, immár itt élek a feleségemmel és az egyéves kisfiammal, s a klubban is remek a hangulat. Ugyan az átlagosnál kevesebb a szurkolónk, de ők lelkesek és hálásak, itt nem játszunk hétről hétre olyan nyomás alatt, mint például a Ferencvárosban – jellemezte Paksot a harmincéves játékos.