„Ötven ember ostobasága miatt nem szenvedhet húszezer” – fogalmazott meg szentenciát Kubatov Gábor az FTC-t érintő botrányról. S az ötven ostobáról óhatatlanul a bibliai ötven igazra, Ábrahám alkudozására kell gondolunk. Az Úr megmutatta, milyen nagylelkű: akkor is hajlandó lett volna megkegyelmezni Szodomának, ha csak tíz igaz embert talál a városban. De nem akadt, csupán egy. Ezért az Úr előkészítette Lót és családja menekülését, s elpusztította a várost.
Ötven ostoba. A Ferencvárosi Torna Club most ennyinél tart. Sok? Kevés? A húszezerhez képest elhanyagolhatóan kevés, a következményeket ismerve mégis nagyon sok. Alkudozzunk! Ha csak negyvenöt, negyven, netán harminc vagy csak húsz, sőt tíz ostobáról lett volna sejtése az FTC elnökének, akkor is engedi, hogy a B-közép tagjaira enyhébb szabályok vonatkozzanak?
Vannak hamis mítoszok a magyar labdarúgásban. Az egyik így szól: a „régiek” (szándékosan nem említve neveket) annyira tudtak futballozni, hogy a közönség észre sem vette, amikor csaltak, s becsapva is jól szórakozott. S ezzel meg is fogalmaztuk a felmentést. Aminek egyenes következménye, hogy a bunda úgymond szervesült, sőt legitimmé lett a magyar futballban.
Innen nézve nem kell meglepődnünk azon, hogy a kései, futballtudásban nyilván egyre méltatlanabb utódok időről időre megbotlanak, s a bűntudatukat azzal nyomják el: ha a „régieknek” lehetett, akkor nekik miért nem?
Több alkalom adódott rá, hogy a bunda írmagját is kiirtsák a magyar labdarúgásból, a tisztulást idővel mégis felváltotta a mosdatás, s a sokat emlegetett „közeg” beépítette ezt a tapasztalatot a tudatalattiba.
Ehhez hasonlóan, megnevezett személyi felelősök híján az is csupán a „közeg” megfoghatatlan bűne lett, befészkelve magát a közgondolkozásba, hogy a Ferencváros szurkolótábora, de legalábbis a „kemény mag” még a kilencvenes években kapcsolatba került az alvilággal. Újpesten, Kispesten, sőt Miskolcon, Debrecenben, Pécsett is akadnak nehézfiúk, de az ultrák egyenlő huligánok, még inkább bűnözők toposz valamiképpen az FTC-re ragadt szégyenbélyegként.
Történetek egész sorát emlegethetnénk fel, milyenek is valójában a mély érzésű zöld-fehér szurkolók, de lám, itt az újabb cáfolhatatlan bizonyíték, hogy a bűnözés még mindig jelen van a lelátón. S képviselőik azért érezhetnek mentséget, sőt biztatást, mert gyenge pillanatában egyszer, a múltban a klub korábbi vezetősége a nagy többség érdekével ellentétes alkut kötött.
Ez szülte a hamis mítoszt: a vad, az erőszakos drukker a jó Fradi-drukker, s az ilyennek mint kivételezettnek ráadásul befolyása is van, kell legyen.
Mint hírlik, Kubatov Gábor óvakodott a szurkolókkal való megállapodástól. Ma már tudjuk, jó oka volt erre. Ám ha már történt, ami történt, nem szabad megállnia félúton. Nemhogy ötven, de még húsz, tíz, sőt akár egyetlen piti, tulajdonképpen veszélytelen bűnöző miatt sem tehet vállalhatatlan, önveszélyes engedményeket azért, hogy úgymond fölöslegesen ne korlátozzon több ezer igaz szurkolót.
Sőt, ennél is nagyobb az őt terhelő felelősség. Kezdeni kellene valamit az említett hamis mítosszal. Nincs értelme sebeket feltépni: akik körön kívülre kerültek, hát maradjanak is ott, a holtak nyugodjanak békében. A hamis mítoszt nem kell feltétlenül feltárni, újabb erőszakot szülve átírni, mert túlzott kíváncsiságában a végén sóbálvánnyá mered még az igaz ember is.
Van ennél sokkal békésebb út, de azon következetesen végig kell menni: pusztán nem kell a hamis legendát ápolni, s akkor szép lassan kimúlik magától.