– Édesapja, Vogel Zsolt nem a Népligetben, hanem a Margitszigeten, az Újpesttel nyert BEK-et és magyar bajnoki címet, ön mégis az ősi ellenfél Fradi pólósa lett. Hogyan?
– Apám a Ferencvárosban fejezte be a pályafutását, és itt is lett utánpótlásedző – természetes volt, hogy én is itt játsszam. Az egyetlen röpke kitérőt az jelentette az életemben, amikor másfél évre a karate világába kirándultam.
– A laikus számára a vízilabda a legnehezebb sportág, pláne kapusnak lenni. Erre még nem gondolt?
– Őszintén szólva nem; nekem a vízben védeni ugyanolyan természetes mozgásforma, mint másnak járni a szárazföldön. Úgy érzem, mintha sétálnék a vízben. Persze én sem így születtem, rengeteg edzés kell ahhoz, hogy az ember megszerezze a szükséges lábtempót.
– Märcz Tamás meghívta a felnőttválogatott összetartására. Meglepte?
– Titkon reméltem, hiszen a Herceg Novi és a Nagyvárad ellen jól ment a védés az Európa-kupában. Persze mindig el kell mondani, és ez nem tiszteletkör, hogy a pólókapus ki van szolgáltatva a társaknak. Egymaga nem tudja befedni a kaput, kell az együttműködés a blokkal. Nagyváradon úgy működött a védelmünk, mint egy precíziós szerkezet: szinte csak onnan lőhettek az ellenfél játékosai, ahonnan megengedtük nekik. Azokat a szűk sávokat pedig én már le tudtam zárni.
– Mikortól érzi úgy, hogy ön a Fradi első számú kapusa?
– Tavaly januárban Gárdonyi András, a kapusunk megsérült, és én éltem a lehetőséggel, „bevédtem” magam a kapuba.
– Hogyan emlékszik vissza első nagy sikerére, a 2014-es isztambuli U18-as vb-diadalra?
– Gyönyörű emlék, de egy pici szerencse is kellett hozzá, a tavalyi U19-es Eb hetedik helyébe viszont a balszerencse játszott bele. Annyira rosszak azért nem vagyunk.
– Volt még két éve az U20-as vb-bronz is, Almatiban ketten felváltva védték a kaput Kardos Gergellyel. Egyre többet mondogatják, pár év múlva önök ketten védhetik a felnőttválogatott kapuját.
– Szép is lenne, s bevallom, álom szintjén az is megfordult a fejemben, hogy jó lenne a pesti vb-n védeni, már húszévesen, merthogy július 20-án születtem.
– Mi az erőssége, és miben kell még javulnia?
– 199 centi vagyok, hosszú a karom, nem kell „ugrálnom” a vízben, csak derékból „rádőlök” a lövésekre. Hogy miben kell javulnom? Az irányításban, bátrabban kell dirigálnom a védelmet, kicsit jobban fel kellene pörögnöm. De ebben is fejlődök, rutinos társaim, Nyéki Balázs, Madaras Norbert elfogadnak, és segítenek, pedig akár a fiuk is lehetnék.
– A múlt szerdai, nagyváradi 12-6 az Európa-kupa döntőjében álomszerű volt. Mire emlékszik vissza a legszívesebben?
– A közönségünkre. Az utolsó negyedben már csak a száz Fradi-szurkoló hangját hallottam a vízben, a lefújás után pedig odamentünk hozzájuk, és együtt énekeltük a magyar himnuszt és a Fradi-indulót. A visszavágón gálameccsel szeretnénk kedveskedni a szurkolóinknak, és ígérhetem, azon is leszünk.
– Van kapus példaképe?
– Igen, Stefano Tempesti, az olaszok világbajnoka. 205 centi, hasonló a testalkatunk. Akkor mutatkozott be a válogatottban, amikor én születtem. A magam számára szebb bemutatkozást nem is tudnék elképzelni, mint júliusban a pesti vb-n…