Időre elkészült a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda felújítása, a vízilabdázók Mekkája, a Dagály területén a betarthatatlanul rövidnek vélt határidő előtt 40 nappal (!) befejeződött a világ egyik legnagyobb és legszebb fedett uszodája, a Duna Aréna építése, beköltöztek a szinkronúszók a városligeti Műjégpályára, készen áll a Füredi-öbölben kialakított nyílt vízi terület, s pár nap múlva a Batthyány téri szupertoronyugró-állványt is birtokba veszik a sportág fenegyerekei: minden és mindenki készen állt a 17. FINA-világbajnokság tegnapi nyitányára.
Magyarország történetének legnagyobb, legjelentősebb, már-már olimpiai dimenziójú sporteseményéhez természetesen méltó megnyitó dukált; ami azt illeti, a Duna vizén – történelmi reminiszcenciák alapján majdnem azt írtuk, a Duna jegén – felállított úszó színpad, háttérben a földkerekség egyik legszebb városának kulisszáival, a Várral, a Citadellával, a Mátyás-templommal, a Duna-hidakkal, Buda felől nézve pedig a szállodasorral pazar megnyitót ígért. Az időjárás nem is lehetett volna kellemesebb; nyoma sem volt a korábbi napok elviselhetetlen, trópusi hőségének, ugyanakkor a csütörtöki viharos szél is elült, tiszta volt az égbolt, nem fenyegetett eső, mintha odafent is úgy gondolták volna, egy ilyen ünnepi estét nem lenne ildomos holmi zivatarral tönkretenni.
A jeles vendégek már délután érkeztek a VIP-lelátóra, Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Gyarmati Andrea, a hetvenes évek klasszisa, a közelmúlt aranycsapatának zseniális pólósai – Benedek Tibor, Kiss Gergely, Kósz Zoltán, Gergely István –, valamennyien a fémdetektoros kapukon át, hiszen napjaink terrorizmustól sújtott világában mindez már ugyanúgy része a megnyitóünnepségeknek, mint maga a műsor. Este kilenc után pár perccel felvillantak a fények, és elkezdődött a kétórás kulturális program.
A Duna vizén, a Lánchíd alatti szakaszon lehorgonyzott négy hatalmas hajótesten alakították ki a színpadot, amelyen felidézték a magyar történelem kulcsmozzanatait a római kortól (Aquincum) a honfoglaláson és a középkoron át a reformkorig, az Experidance táncosai huszáros csűrdöngölőt adtak elő, Herczku Ágnes varázslatos népdalokat énekelt, kaptunk egy kis operett-ízelítőt is (Vágyom egy nő után A mosoly országából), a popkultúrát a Jaj, úgy élvezem én a strandot képviselte. Aztán komolyra váltott a rendező, megemlékeztek a nézőtéren helyet foglaló olimpiai bajnokokról, felcsendült a Himnusz, felkúszott az árbócra a nemzetiszínű trikolór.
A részt vevő 186 nemzet zászlói közül elsőnek a két évvel ezelőtti rendező Oroszország lobogóját hozták be a színpadra, majd sorra érkezett a többi. Utolsóként a magyar zászlót az olimpiai és világbajnok vízilabdázó Varga Dénes hozta be, miközben felvonták a nemzetközi szövetség, a FINA zászlaját. A háttérben a Sándor-palota homlokzatára rávetült a magyarországi világbajnokság emblémája, majd Áder János köztársasági elnök, Tarlós István főpolgármester és Julio C. Maglione, a FINA uruguayi elnöke lépett a mikrofonok mögé. A megszívlelendő gondolatok közül emeljük ki az agg FINA-vezér mondatát: Budapestnél és a Dunánál alkalmasabb helyszínt a vb-re és a megnyitóünnepségre keresve sem találhattak volna.