Ami a szikár tényeket illeti: 1–1-es félidő után 2–1-re alulmaradt a luxemburgi fővárosban a két mérkőzésre mandátumot kapó ideiglenes kapitány, Szélesi Zoltán csapata. Joachim góljára a Storck-érában mellőzött, de most visszahívott MLS-gólkirály, Nikolics Nemanja válaszolt pontos fejessel, majd a második félidőben Lovrencsics Gergőt két sárgával kiállította a belga játékvezető, s a tíz emberrel játszó – inkább vergődő – magyar együttes nem bírta ki a luxemburgi nyomást, amit Marvin Martins váltott gólra a 85. percben, egy látványos csukafejessel. Lovrencsics ép ésszel felfoghatatlan hibát követett el, sárga lappal „megterhelve” a félpályánál húzta vissza az ellenfelét; szegény játékvezető szabadkozott, de nem tehetett mást, mint hogy felmutatta a második sárgát s vele a pirosat.
A sokkoló vereség alaposan megfoghatta Szélesit, mert ugyanolyan zavarodottan nyilatkozott, mint ahogyan csapata futballozott. Vagy háromszor egymás után elmondta, hogy a hibákat ki kell javítani, leszögezte, hogy Lovrencsics kiállítása befolyásolta a mérkőzés alakulását – ez is tagadhatatlan, de hát mutassanak nekünk egy olyan válogatottat, amelyiket feldobja, ha emberhátrányban kell futballoznia. Már-már büszkén vállalta, hogy „a Luxemburg elleni taktika az enyém, nem szólt bele Georges Leekens a hadrendbe”, pedig ezt talán jobb lett volna elhallgatnia…
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke nyilatkozatának első mondatával beledöfte a tőrt a balhét a jelek szerint elvivő Szélesibe: „Ezért kell új szövetségi kapitány…” Könnyen lehet azonban, hogy akár az MLSZ portása is ülhetne a válogatott kispadján, akkor se lenne sokkal nívósabb a produkció. A luxemburgiak egyénileg is legalább olyan jó futballisták, mint Dzsudzsákék. Lefordultak, kicselezték ellenfelüket, tették-vették a labdát, míg a mieink inkább eladták: a statisztikai adatok szerint minden második passzunk rossz helyre került!
Kenderesi István, a Vasas, később a Beerschot Belgiumban élő egykori kapusa beszélgetett a Josy Barthel stadionban Georges Leekensszel, a már kinevezett, de még csak megfigyelőként jelen lévő új szövetségi kapitánnyal. „Azt hiszem, Georges – akivel régen egymás ellen is játszottunk – most szembesült azzal, mire is vállalkozott. Mondtam neki, tizenhat éven át voltam a magyar válogatott mellett európai megfigyelő, de két éve lemondtam. Kérdezte, miért. Hát azért, mert már nem volt kit megfigyelni… Európában jóformán nincs légiósunk, talán Gulácsi és Szalai, már ha egészséges, a többiek Kínában, Arábiában, Amerikában futballoznak.”
Hát, ilyen szegény az eklézsia. Pedig alig másfél év telt el a franciaországi Eb óta, ahol megvertük az osztrákokat, ikszeltünk a későbbi aranyérmes Portugáliával, és csoportelsőként léptünk tovább a nyolcaddöntőbe. Az Eb előtt a FIFA világranglista 18. helyén büszkélkedtek Gera Zoltánék, most Korcsmárék az ötvenharmadikok.
Tizennyolc hónap alatt sikerült harmincöt helyet zuhannunk, és egyre többünk fejében ver gyökeret a gondolat: nem az Andorrától és Luxemburgtól elszenvedett arcpirító vereség az aberráció, hanem az, hogy ott lehettünk a 2016-os Eb-n.
Dzsudzsákék jövő kedden, a Groupama Arénában a vb-szereplő Costa Rica ellen cáfolhatnak rá értékelésünkre. Sajnos, a sérült Varga Roland nélkül.