Hosszú Katinka tegnap hajnalban egy olyan hosszúságú, angol nyelvű nyílt levéllel jelentkezett az Instagramon, amelynek az elolvasásához háromnapi hideg élelemmel kell feltankolnia magát az embernek. Én – becsületemre legyen mondva – végigolvastam. A lényegét úgyszólván lehetetlen összefoglalni pár mondatban, nagyjából arról van szó, hogy a FINA, az úszósportot irányító nemzetközi szervezet az Iron Lady szerint átláthatatlan módon fungál, nem tudni, valójában mekkorák a bevételei, de bármekkorák is, azokból jóval nagyobb mértékben kellene részesedniük maguknak az úszóknak. Körülbelül úgy, ahogy az az NBA kollektív szerződésében írva vagyon, vagyis a BRI (basketball related income, tehát a magából a kosárlabda-tevékenységből származó bevétel) 51 százalékát a játékosok kapják meg fizetés vagy bármilyen más juttatás formájában.
Az alapkérdésben akár igaza is lehet a világ ez idő szerint hivatalosan legjobb úszónőjének, aki – és ezt nem felejti el hangsúlyozni a levélben – eddig 21 aranyérmet szerzett olimpiákon, vb-ken, Eb-ken. Mert mi a termék, amit megpróbálnak eladni? Nem a FINA gerontokráciája, élen a 82 éves, trónjának karfájába két kézzel kapaszkodó uruguayi elnökkel, Julio Maglionéval vagy a 76 éves, minden hájjal megkent román igazgatóval, Cornel Marculescuval, akinek még vízilabda-játékvezetőként elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a müncheni olimpián nem Magyarország, hanem a Szovjetunió himnuszát játszották el a 3-3-ra végződött döntőt követően. Az a gerontokrácia, amelyben a 68 éves alelnök, Gyárfás Tamás az ifjú trónkövetelő…
Nem, a termék maga a tevékenység, az úszás, illetve a mozgásformát a legmagasabb fokon űző sztár, nevezzék bár Michael Phelpsnek, Cseh Lászlónak vagy éppen Hosszú Katinkának.
A néző – már aki piaci alapon elmegy mondjuk világkupafutamokat nézni, mert a Duna Aréna emberbaráti árképzéssel megállapított tarifáit azért mégse nevezzük piaci alapú belépőknek – rájuk kíváncsi, ergo hadd részesüljenek nagyobb mértékben a – miből is? No ez az, aminek nagyságáról nincsenek hitelt érdemlő információink.
Az Iron Lady és csatolt részei – ideértve a férjet, Shane Tusupot és az egész, Iron Corporationnek keresztelt monstre üzleti vállalkozást – azonban szerintem egy kissé eltévedtek. Az úszósportot – ezt az alapvetően amatőr foglalatosságot, amely nem kis mértékben az amerikai egyetemi szisztémára épül, ahol pedig már egy ingyenfagyi elfogadása is törvénybe ütköző cselekedet – napjaink legolajozottabban működő sportbizniszével, az NBA-vel egy lapon említeni még egy olyan, deklaráltan elvakult LeBron James-fantől is komoly melléfogás, mint amilyen Hosszú Katinka.
De van itt egy ennél vaskosabb probléma is. Ez az egész hajcihő nem éri el az ingerküszöbömet, miként az sem, hogy Bienerth Gusztáv MÚSZ-elnök a színtiszta igazat mondta-e a fővárosi közgyűlés előtt vagy netán csúsztatott, amikor tizenöt év leforgása alatt a hozzávetőleg kilencvenhatodik uszodás világverseny esetleges budapesti megrendezéséről folyt nagyban a szó.
Ugyanis be kell vallanom férfiasan, sportújságíró létemre is csak az érdekel az úszásból, ami a vízben történik. A sportág minden egyéb hordaléka – FINA–Hosszú cicaharc, Gyárfás–Bienerth hatalmi kötélhúzás, aktfotók férfi nemi szervekkel és azok nélkül – körülbelül annyira fontos számomra, mint egy futballrajongónak egy játékvezetői továbbképzés vizsgatételei.
Még szerencse, hogy már csak kéttucatnyit kell aludni addig, amíg elkezdődik az, aminek a rajtjáig körömrágva számolom a napokat.
Valami csip-csup világbajnokság…