Tiba István helyi illetőségű országgyűlési képviselő (Fidesz–KDNP) a klub elnöke. Amikor felhívtuk, kis türelmet kért, kivonult a testületi ülésről, és máris rendelkezésünkre állt.
„Nem mindennap jut fel egy ilyen kis egyesület az NB I-be, természetes, hogy időt szakítok az újságírókra – kezdte. – Csak arra kérném, ne írja le ön is, amit mindenki tévesen leírt, hogy mindössze hatéves a klubunk, mert ez nem igaz. Balmazújvárosban 105 éve alakult meg a futballklub, 1912-ben, csak éppen hat éve történt, hogy egy NB II-es gazdasági társaság indulási jogának megvásárlásával elindulhattunk a második vonalban.”
Ezt akkor tisztába tettük, de ettől még nem lett kisebb léptékű a balmazújvárosi csoda. Amelyet kizárólag magyar – még ha itt-ott határon túli származású – játékosokkal ért el a csapat.
„Ez nem véletlen – folytatta az elnök úr. – Bár három évvel ezelőtt, amikor hullámvölgybe kerültünk, horvát légiósok segítségével maradtunk benn az NB II-ben, manapság már kizárólag magyar szót hallani az öltözőnkben. De ennél sokkal többről van szó. A balmazújvárosi Veres Péter Gimnáziumban indítottunk egy futballosztályt, amelybe határon túli magyar fiatalok járnak. Hosszú távon velük – is – képzeljük el a csapat utánpótlását.”
Persze más forrásból is érkeztek tehetséges labdarúgók Balmazújvárosba, méghozzá a szomszédos Debrecenből, az ottani futballakadémia növendékei közül.
„Ha rosszmájú akarnék lenni, mi azokat a srácokat építettük fel itt a klubnál, akiket vagy azért küldtek el Debrecenből, mert megsérültek, vagy mert nem tartották elég tehetségesnek őket. Feczkó Tamás vezetőedzőnk azonban megmutatta, hogy a máshol könnyűnek találtatott játékosokból is lehet sikercsapatot formálni. És ehhez még csak forintmilliárdokra sincs szükség.”
És valóban, Balmazújvárosban aprópénzből alakították ki az immár NB I-es csapatot. S ha most valaki arra számítana, hogy bonyolult körülírások, utalások és sejtetések következnek, az nem is tévedhetne nagyobbat.
„Durván 250 millió forintos éves költségvetéssel jutottunk fel az élvonalba. Bátran kijelenthetem, hogy az NB II pénzügyi szempontból alsó harmadába tartozó csapatai ennyiből működnek, de van olyan második vonalbeli együttes is, ahol három játékosnak ennyi az összesített bére. A klubot elsősorban az önkormányzat, no meg a gyógyfürdő finanszírozza, büdzsénk jelentős részét teszi ki az MLSZ-től normatív alapon, valamint a közvetítési jogok értékesítéséből befolyó pénz, és helyi magánszemélyek is támogatják a csapatot, büszke vagyok rá, hogy jómagam is. De hozzánk nem a pénzért igazolnak a labdarúgók. Itt olyan családias közösség alakult ki, amely – bátran kijelenthetem – párját ritkítja az országban.”
A csapat edzője, az alig negyvenéves, nyíregyházi illetőségű Feczkó Tamás mostanság az egyik legkapósabb szakember hazánkban. Nem tart a klubelnök attól, hogy elcsábítják a mestert?
„Megmondtam Tamásnak, az észszerűség határain belül minden kívánságát teljesítem. Bízom benne, hogy marad, nem látom be, miért menne egy NB II-es csapathoz, amikor azzal a gárdával, amelyet ő juttatott fel, most az élvonalban bizonyíthat. Oroszlánrésze volt a feljutásban, megérdemli őt ez a csapat, mint ahogy ő is megérdemli ezt a csodás kollektívát. Biztos vagyok benne, hogy nem kell majd szégyellnünk a Balmaz Kamilla első NB I-es szezonját!”
„Micsoda csapat!”
A Balmaz Kamilla négy határon túli magyar labdarúgót tudhat a soraiban: Vajda Sándor a kárpátaljai Nagyszöllősről, Zsiga Ervin és Rus Adrián Szatmárnémetiből, Bódis Norbert Zilahról került Balmazújvárosba. Közülük Zsiga a legnevesebb, vasárnap, a Kisvárda elleni feljutási rangadón ő szerezte az egyetlen gólt. „Szatmárnémetiben kezdtem, onnan igazolt le a Vaslui, amellyel ezüstérmesek lettünk a román élvonalban – mondta a 26 éves középpályás. – Aztán még több helyen is megfordultam, két éve hívott Feczkó Tamás Balmazújvárosba, és én mentem, mert a neve garanciát jelentett számomra. Egyszer, régen, 16 éves koromban kis híján játszottam már a keze alatt Nagyecseden… A mostani csapatot is teljes egészében ő építette fel, a többiek nevében is mondhatom, tűzbe mennénk érte.”
Zsiga remekül érzi magát a hajdúvárosban, földrajzi okokból is. „Szatmárnémeti 120 kilométerre fekszik innen, a szüleim átjárnak a hazai meccseinkre. Ilyen nagyszerű csapatban sohasem játszottam még, ha nem hatna érzelgősen, azt mondanám, igazi nagy család vagyunk. A 2016–2017-es bajnokságnak úgy vágtunk neki, hogy mindig csak a következő mérkőzés megnyerése lebegett a szemünk előtt. Becsületszavamra mondom, nekem a felcsúti találkozóig meg sem fordult a fejemben, hogy feljuthatunk, de a Puskás Akadémia legyőzésével helyzetbe hoztuk magunkat, amit a Kisvárda elleni 1-0-lal értékesítettünk. A vasárnapi bulit kihagytam, mert a feleségem bármelyik pillanatban szülhet, ott akarok lenni mellette, amikor az első gyermekünket világra hozza.” Zsiga Ervin esetében igazán érvényes a mondás: nemcsak a baj, az öröm is csőstül jön.