A legendás szakember, aki páratlan módon több mint két évtizeden át irányította a női válogatottat, csodálatos örökséget hagy maga után.
„A mester nemcsak nagyszerű szakember volt, hanem remek, érzékeny pedagógus, széles látókörű européer, aki öt nyelven – magyarul, románul, angolul, franciául, olaszul – beszélt. Nem fanatizált bennünket, inkább megkereste és meg is találta valamennyiünk erősségét. Elismerték, tisztelték külföldön is, sokáig, talán sohasem lesz ilyen kosárlabdaedző Magyarországon” – mondta lapunknak szeretett mentoráról a 338-szoros válogatott Beloberk Éva, aki néhány játékostársával, Kiss Lenkével, Váci Piroskával és Szuchy Katival rendszeresen látogatta az utóbbi években már súlyos beteg, nehezen mozgó edzőlegendát, sőt ünnepek környékén még főztek is a rózsadombi otthonában magányosan éldegélő idős úrra.
Killik (képünkön) eredménylistája káprázatos: a válogatottal háromszor szerzett Eb-bronzérmet (1983 – Budapest, 1985 – Treviso, 1987 – Cádiz), az 1980-as moszkvai olimpián a negyedik helyre vezérelte az együttest, és a feledhetetlen 1984-es havannai olimpiai selejtezőről kijuttatta a Los Angeles-i játékokra a gárdát.
„Igazi halálcsoportban végeztünk a negyedik helyen, Kubát, Dél-Koreát, Ausztráliát és Csehszlovákiát megelőzve. Amikor hazafelé tartva Párizsban átszálltunk a Malév járatára, és a magyar újságok címlapján megláttuk a vezető hírt, hogy nem utazunk az olimpiára, összeomlottunk. Annyi zokogó nőt egy repülőgépen talán sohasem láttak még. A mestert élete végéig kísértette a bojkott, velünk együtt meggyőződése volt, hogy dobogóra állt volna Los Angelesben a csapatunk, a magyar női kosárlabdázás történetének legnagyobb sikerét elérve” – idézte fel Beloberk a Killik-válogatott történetének legtragikusabb sikerét.
Killik Lászlót a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége és az MTK – amely klubbal 1990-ben bajnokságot nyert – saját halottjának tekinti. A mesteredzőt édesanyja mellett helyezik örök nyugalomra a Farkasréti temetőben.