2017. június 24., szombat, Iván napja
Sport
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/sport/kassai-bayern-vegzete-1597723/

Kassai a Bayern végzete

A portugál csatár már száz gólnál jár a BL-ben, de a Bayern ellen kétszer lesről talált be
Kassai Viktor bölcsen tette, ha nem müncheni átszállással jött haza Madridból, mert bizony két hazai lesgólt is megadott a kedd éjszaka hosszabbításba torkollott Real–Bayern BL-negyeddöntős visszavágón. Mondani sem kell, hogy a spanyolok 4-2-es győzelme és a 6-3-as összesítéssel kiharcolt továbbjutása után nem csak Németországban szedik ízekre honfitársunkat.

Dacára annak, hogy az első meccsen otthon 2-1-re kikaptak, a németeknek a visszavágón is megvolt az esélyük. Amikor a 78. percben Sergio Ramos lábáról a saját kapujába csorgott a labda, ezzel 2-1-re a vendégek vezettek, ám Kassai a 84. percben kiállította tőlük Arturo Vidalt. A sárga lapos chilei korábban már megkaphatta volna a pirosat is, de ekkor éppen nem szabálytalankodott… A két eset között ráadásul a Realból Casemirónak egyértelműen kijárt volna a második sárga, Kassai már nyúlt is érte a zsebébe, de mérlegelt, így a brazil a pályán maradhatott.

A lejtőn nem volt megállás, Ronaldo a 110. percben méteres lesről egyenlített, a 2-2-vel már a Real volt a továbbjutó. Ronaldo öt perccel később aztán a harmadik gólját is megszerezte – mert az első madridi találat is az ő nevéhez főződött –, újabb szépséghiba, hogy Marcelo önzetlen átadásánál is hajszálnyi lesen kapta a labdát. A portugál ezzel együtt az első labdarúgó lett, aki a Bajnokok Ligájában eljutott a századik gólig. (Most, a Bayern elleni párharcban ötször volt eredményes!) A 112. percben Asensio állította be a 4-2-es végeredményt, megadva a kegyelemdöfést.

Münchenben azonban okkal vélhetik, hogy valójában Kassai – és persze ne feledkezzünk meg az asszisztensei felelősségéről sem – szúrta őket szíven. Franck Ribéry a Twitter-oldalára kitett két fotót, amelyeken kikockázva jól látható, hogy Ronaldo két gólja is lesről született. Mindehhez annyit fűzött hozzá: „Egy év kemény munkája, köszönjük, játékvezető, bravó!” Vidal szerint egyszerűen kirabolták őket, Xabi Alonso visszafogottabban annak a véleményének adott hangot, hogy ha csak 11-11 játékos állt volna szemben egymással, akkor ők jutnak be az elődöntőbe. Carlo Ancelotti vezetőedző is igyekezett szalonképes maradni: „Odamentem a játékvezetőhöz, és mondtam neki, hogy ez szép munka volt tőle… Sorozatos bírói tévedéseket láthattunk, amelyek egyszerűen nem fordulhatnának elő egy BL-negyeddöntőben. Remélem, hogy jön a videobíró.” A németek rossz kedvét fokozza, hogy a találkozó hosszabbításában Manuel Neuer három hete műtött bal lábában törés keletkezett, és így számára nem csak a BL-ben ért véget a szezon.

„Nagyon jól játszottunk, és nyilvánvalóan örülök a mesterhármasomnak, de az egész csapat dicséretet érdemel” – szögezte le Ronaldo, hozzátéve, hogy nagyon nehéz dolguk volt a Bayern ellen. Ezt a pálya mellől Zinedine Zi­dane is így látta: „Ebben a szezonban ez volt a legnehezebb BL-meccsünk, egy nagyon erős ellenfél ellen, de úgy gondolom, hogy megérdemelten jutottunk tovább. Büszke vagyok a játékosaimra, mert elképesztő erőfeszítéseket tettek a mai napon. Ronaldót szavakkal szinte lehetetlen jellemezni, a topcsapatok ellen mindig jól játszik, és most is szenzációs volt” – mondta Zidane, aki Kassai ténykedésről nem kívánt bővebben szólni: „Máskor sem szoktam értékelni a játékvezetőket, most sem teszem. A bíróknak nincs könnyű dolguk, előfordulnak tévedések.”

No de ennyi?! – kérdezik, és ne­m csak Münchenben, még a spanyol sajtó is Kassai hibáin élcelődik.

Forrás: Reuters

Egy vitatott ítélet a sok közül: Arturo Vidal (a kép bal szélén) piros lapot kap

Madridban a város másik fele is vigad, az Atlético 1-1-es döntetlent ért el Leicesterben, és 2-1-es összesítéssel jutott az elődöntőbe.

Hirdetés

Kiemelt

Aleksandar Vucic: Szerbia a bátrak hazája

A beiktatáson részt vevő Orbán Viktor arra a kérdésre, milyen tanácsokat adna Vucicnak kijelentette: a szerb elnöknek nincs szüksége tanácsokra.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!