2017. június 23., péntek, Zoltán napja
Interjú, Sport
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/sport/hivtak-de-akkor-nem-lephetett-1512553/

Hívták, de akkor nem léphetett

Bölöni László, a román labdarúgás magyar klasszisa megőrzi realitásérzékét a mai meccs előtt
A mai Portugália–Magyarország világbajnoki selejtező számos emlék felidézésére, egykori és jelenlegi kiválóság véleményének a tolmácsolására kínál lehetőséget. A Franciaországban élő, de egyre gyakrabban Budapesten is megforduló Bölöni László gondolatai azért érdekesek, mert két éven át dolgozott Lisszabonban a Spor­tingnál, akár Cristiano Ronaldo felfedezőjét is tisztelhetjük benne. A román labdarúgás BEK-győztes magyar klasszisa játékos- és edzői pályafutása több vitatott mozzanatáról is beszélt, így például arról, miként élte meg, hogy nem szerepelhetett az 1982-es világbajnoki selejtezőben a román csapatban, és miért nem lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

– Miért éppen Nizzában telepedett le?
– Hosszú éveken át Franciaországban, illetve Belgiumban francia nyelvterületen éltem, dolgoztam, másfél évtized biztosan összeadódik. Dél-Franciaország kétségtelenül nagyon szép és kellemes vidék. Ám nem csak magamra gondoltam, amikor Nizzában, azaz Provence-ban telepedtem le. Régen elszakadtam az otthoniak­tól, olyan helyet kerestem, ahová ők is örömmel ellátogatnak. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Budapesten is sokat tartózkodhatok, de igazán otthon még mindig Marosvásárhelyen érzem magam.

– Jól ismeri a portugál labdarúgást. Mit gondol a mai mérkőzésről?
– Mesélhetnék a portugál futballról, hogy a jól felépített rendszernek a Brazíliából tömegével érkező motivált játékosok kiapadhatatlan forrását jelentik, a nagy klubok állandó résztvevői a Bajnokok Ligájának, ám egyetlen meccsről szólva én is csak azt mondhatom, bármi megtörténhet. Természetesen a portugálok a mérkőzés esélyesei, de akár az újabb meglepetés is benne van.

Forrás: Mirkó István

Az erdélyi edző a futballt sohasem munkaként fogta fel

– Tehát a magyar válogatott reményeit részben ön is az Európa-bajnoki szereplésre alapozza?
– Sohasem voltam az a típus, aki egy győztes meccs után, akár edzőként, akár játékosként, még ha kimondottan jól is ment a futball, félistennek tartotta volna magát. Hasonlóképpen vereség után is képes voltam higgadtan gondolkozni, inkább a továbblépésre koncentráltam. Az Európa-bajnokság alatt Magyarországon tartózkodtam, jó volt látni, ahogy a sikerre kiéhezett embereket elragadta a futball-láz. Nem akarok ünneprontó lenni, de magát a játékot reálisan kell értékelni. Ha az osztrákoktól Alaba lövése az első percben a kapufáról befelé pattan, akkor az a találkozó valószínűleg másként alakul. Izland ellen a magyar válogatott uralta a játékot, ám ennek ellenére egyetlen helyzetet sem tudott kidolgozni, végül öngóllal sikerült egyenlíteni. A legjobb meccset a portugálok ellen játszottuk, hiszen három gólt szereztünk, igaz, a labda ott is megpattant az ellenfélen kétszer is, de a szerencsét ki kell érdemelni. S arról se feledkezzünk meg, hogy a második félidő derekán Ronaldo kapott egy üzenetet, amelyről erősen feltételezhetjük, az állt benne, jó a döntetlen. Nem állítom, ha arra lett volna szükségük, akkor a portugálok egyből rúgnak három gólt, de érezni lehetett, jobban koncentrálnak arra, hogy ne kapjanak egy negyedik gólt, mint arra, hogy rúgjanak még egyet.

– Sőt, Elek Ákos kapufás lövésére gondolva mi álltunk közelebb a győzelemhez…
– Ez is igaz, ezért mondom, a portugálok ellen játszottunk a legjobban az Eb-n, ebből valóban lehet erőt meríteni, de a folytatás akkor és később is megmutatta, egyetlen igazán jó teljesítmény kevés az üdvösséghez. Szívből szurkolok a magyar válogatottnak, de a realitásokat nem tudom figyelmen kívül hagyni.

– Hogy ne csak a mi szerencsénket emlegessük fel: egyetért azzal, hogy a portugálok Eb-győzelme legalább akkora meglepetés, mint a mi továbbjutásunk?
– Igen, ebben van valami, a német, a spanyol és a francia válogatott is erősebb, mint a portugál. Ám Ronaldóék mesteri módon használták ki az esélyeiket, minden meccsen kipréselték magukból a maximumot. A döntőig el kellett jutni, s ahogy már említettem, egyetlen meccsen bármi megtörténhet.

– Ha már Ronaldo többször szóba került: ön két éven át nap mint nap láthatta kibontakozni a tehetségét a Sportingnál. Tizenévesen meg lehetett jósolni, hogy a világ egyik legjobb labdarúgója válik belőle?
– Tizenhét évesen korai lenne bárkiről kijelenteni, hogy a világ legjobbja lesz, de azt érezni lehetett, hogy a futball óriásainak egyike válik belőle. A sebessége, a robbanékonysága már akkor is kiemelkedő volt, és technikailag is a legjobbak közé tartozott. Mégsem ezt emelném ki. Ronaldo az öltözőben gyerekként viselkedett, de kinn, a pályán, nemcsak a mérkőzéseken, hanem az edzéseken is, már akkor olyan céltudatos és érett volt, mint az idősebb, tapasztalt játékosok.

– Nem arra kérem, hogy egykori önmagát Ronaldóhoz mérje, de tehetség híján magyarként nyilván ön sem emelkedhetett volna ki Ceausescu Romániájában. Mi volt a fő erénye?
– Először is azt kellene körbejárni, mit is jelent a tehetség a futballban. Ha valaki fél órán át trükkök százait mutatja be dekázva, úgy, hogy közben le sem esik a labda? Vagy ha olyan dinamikus, mint Ronaldo? Netán olyan kitartó, mint Bölöni? Ez tényleg érdekes kérdés. Annak idején a francia futball­iskolákban próbáltuk megfejteni, mitől fejlődik töretlenül az egyik játékos, és miért marad le a másik. Olyan fiatalok, akiket egyformán tehetségesnek gondoltunk, hiszen mi választottuk ki őket. Adódik a magyarázat, a mentális faktor szerepe, különösen egy bizonyos életkor felett.

– Nem véletlen, hogy a tehetség elfogadott definíciójában a szorgalom is benne foglaltatik. A kiemelkedő tehetség elmélyül abban a tevékenységben, amihez kiváló érzéke van. Önt is ez jellemezte?
– Talán jobb is, hogy én ezt ilyen szépen nem tudtam magamnak megfogalmazni. Nekem a futball játékosként és edzőként is mindig örömet jelentett, még az is, amikor télen, hidegben, fagyban vagy éppen sárban kellett kimerülésig sprinteket futni. De az igaz, hogy a kitartásom jelentős szerepet játszott a kiemelkedésemben. S ez javarészt, legalábbis az én esetemben, neveltetés eredménye. Édesapám a magyar hadsereg tisztje volt, ami, elképzelheti, nem járt előnyökkel a kommunista Romániában. Nem utazhattunk például külföldre, így Magyarországra sem, ahová csak mint futballista jutottam el. Apám arra nevelt, hogy nekem mindig többet kell nyújtanom. Nem csak a futballpályán. Így volt ez már gyerekkoromban, ha vizet kellett hozni a kútról, ha meg kellett kapálni a paradicsomot, ha ki kellett pucolni a cipőmet Mikulásra. És persze a tanulásban is: az egyszerűen nem fordulhatott elő, hogy én felsüljek, mert nem készültem. Ebben benne volt természetesen a magyarságunk, de ez a szemlélet idővel az életformámmá vált. Ez segített túl a nehézségeken. Örömömet leltem a futballban, aztán abban is, hogy másoknak ezzel örömet szerezhetek, olyan helyen is felfigyeltek rám, ahol nem volt szokás a labdarúgással foglalkozni. Mindig többet és többet akartam. A neveltetésem és a szenvedélyem révén mindig feljebb tudtam lépni. Talán azért is, mert a futball nekem soha nem jelentett munkát, hanem testi és lelki kielégülést.

– Karrierje csúcsaként a Steauával 1986-ban, Puskás Ferenc után második magyarként, megnyerte a BEK-et. Az viszont máig tisztázatlan, hogy az 1982-es világbajnokság selejtezői során miért nem játszott a magyar válogatott ellen. Nem akart vagy nem engedték?
– Soha nem akartam a futballba politikát belevinni. Gyerekként a magyar focit követtem. Édesapámmal közösen csüngtünk Szepesi közvetítésein. Felcseperedve természetesen a román futball szereplője lettem, és mindent megtettem, hogy a legjobbak közé verekedjem magam. Sikerült eljutnom a válogatottságig, és mindent megtettem – bárki ellen –, hogy az én csapatom, a román válogatott nyerjen. Igen, az 1982-es vb-selejtezőkből politikai okok miatt maradtam ki. Beismerem, emberi gyengeség, mivel elfogadhatatlan tény miatt nem játszhattam, ellendrukkeré váltam. Nem X vagy Y csapatnak szurkoltam, pusztán nem kívántam volt válogatottam, a román csapat sikerét.

– Edzői pályafutásának – Magyarországról nézve – ellentmondásos döntése, hogy noha hívták, nem vállalta el a válogatottunk irányítását, román szövetségi kapitányként viszont dolgozott. Valóban a 2004. december 5-i népszavazás ütött sebet a lelkén, amiatt nem vállalt munkát Magyarországon?
– A népszavazás végeredményét, nem kertelek, aljas dolognak tartottam. A magyar kisebbséget, nem csak az erdélyit, felhasználni olcsó politikai célokra – kicsinyes manipuláció. Más népek ezt a kérdést sokkal korábban és elegánsan elrendezték. De ha már mégis kiírták a népszavazást, nagyon drukkoltam, hogy győzzenek az igenek. Letörtem, hogy nem így lett. Ám ennek semmi köze sincs a futballhoz, az én dacosságom kimerült abban, hogy a népszavazás után románul beszéltem a magyar újságírókhoz. Azért nem dolgoztam Magyarországon, mert a megfelelő időben nem kaptam megfelelő ajánlatot. Kisteleki István sportágfejlesztési igazgatói állást kínált. Akkor azt gondoltam, ennél többre vagyok képes, nem akartam ennyire eltávolodni a pályától. Aztán néhány évvel később én kerestem meg a magyar futball vezetőit. Jelezni akartam, hogy létezem. Elég jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Hasznos beszélgetések, elemzések, változtatások, a nemzetközi mérce – sok mindenről beszélgettünk. Azt persze el kellett fogadnom, hogy amikor én léphettem volna, nekik nem állt módjukban ajánlatot adni. Szinte rá egy évre változott a helyzet. Megkerestek, de akkorra már én nem tudtam mozdulni. Kellemetlen lett volna szembeszállnom egy olyan futballal, amelyikkel kapcsolatban akartam maradni. Hallottam és olvastam, hogy azért nem válaszoltam, mert tudtam, úgysem fogok jönni, csak húztam az időt. Ebből csak az időhúzás igaz. Az is csak azért, mert valóban jönni akartam. De konfliktus nélkül. Csapatom akkor nehéz helyzetben volt, ilyenkor az edzőtől könnyen megválhatnak. Elég későn értesítettem a magyar vezetést a helyzetről. Természetesen megértettem, hogy lépniük kellett. Nagyjából ez volt az „időhúzás”. Mindezt rövidebbre is foghattam volna. Amikor jelentkeztem, ők nem léphettek. Amikor viszont ők jelentkeztek, én voltam kellemetlen helyzetben.

– S a klubok? Magyarországon ma már több csapatnál európai szintűek a feltételek. Nem érzi csonkának az edzői pályafutását annak híján, hogy Magyarországon még sohasem dolgozott?
– Profi edző vagyok, ezért minden ajánlatot meghallgatok és elemzek. Azt is, amelyik esetleg Magyarországról érkezne. Az én személyemnél sokkal fontosabb, hogy a magyar foci egyről a háromra jusson. Mert a „kettőt” az állami vezetés meglépte. A csapatsportok állami támogatása előtt megemelem a kalapom. Nagyon szép lenne, ha az aktuális magyar kormány erőfeszítéseit a magyar labdarúgás meg tudná hálálni. Ezáltal a szakma nem is a kormánynak, hanem az adófizetőknek róná le a háláját. Nagyon szép lenne. Hogy én ebben egyszer részt veszek vagy sem, azt majd az idő vagy a sors eldönti.

Hirdetés

Kiemelt

Kalandozások a pisai ferde torony körül

Minden világjáró bakancslistáján szerepel a Torre Pendente, azaz a ferde torony, amely egész évben látogatók ezreit vonzza Pisába.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!