S hogy miért éppen most vált aktuálissá a kérdésfelvetés? Ökölvívóink szerény világbajnoki szereplése apropóján egy internetes portál megszellőztette, miszerint a MOB-ban a boksz „kiebrudalásán” gondolkodnak a kiemelt sportágak közül.
– Mielőtt megnyugtatnám az ökölvívókat, hogy semmi ilyesmi nem fenyegeti őket, nem lenne haszontalan egy kis történelmi visszatekintés – kezdte az olimpiai és világbajnok egykori öttusázó. – A 2012-es londoni olimpia előtt készítettünk felmérést a magyar sport általános helyzetéről. A jelentés a kormány elé került, s ennek alapján született meg a koncepció az áldatlan állapotok megszüntetéséről. Egyetlen szegmensben volt kielégítő a helyzet, a legfelső, vékony réteg eredményességét illetően, ez elfedte a hiányosságokat: az omladozó öltözőket, azt a tényt, hogy néhány sportágat roppant kevesen művelnek hazánkban. Nos, akkor a MOB tizenegy sportágat javasolt a programba kerülésre. Ebben egyfajta „öncenzúra” is szerepet játszott, nem mertünk túl sokat kérni. Kellemes meglepetésünkre a kormány további öt sportággal egészítette ki ezt a számot.
– Nem túl nagy szám ez a tizenhat?
– Egyáltalán nem, sőt örömünkre további tizennyolc sportágat besoroltak az úgynevezett felzárkóztatási programba, s akkor még nem is említettem a társaságiadó- (tao-) kedvezmény áldásaiból részesülő öt látványsportágat: a labdarúgást, a kézi-, a kosár- és a vízilabdát, továbbá a jégkorongot.
– A sportágfejlesztési támogatásra sokan ácsingóznak. Bővülhet még a kör?
– Aligha, de helycserék elképzelhetők, ám a riói olimpia előtt semmiképp. Persze egy-két olimpiai sportágat szívem szerint még beemelnék. Például a gyeplabdát.
– Ez most komoly?
– Komoly. Nem azt akarjuk, hogy záros határidőn belül olimpiai érmes csapatunk legyen – egyelőre az olimpiára kijutás is reménytelen –, de egy nagy hagyományokkal rendelkező olimpiai sportágról beszélünk. Nekik is kell, hogy legyen helyük a nap alatt.
– Lehet átjárás a kiemelt és a felzárkóztatásra szánt sportágak halmaza között?
– Erre van igény, hiszen az értékelésnek, a számonkérésnek csak úgy van értelme, ha következményekkel is jár. Egyébként az értékelésnek nem az eredményesség az egyetlen szempontja. Fontos fokmérő az edzőállomány szakmai színvonala. Megdöbbentő, milyen kevés hazánkban a szakedző. A Testnevelési Egyetemen jó húsz éve megszűnt a szakedzőképzés. Szerencsére az egyetem új vezetése vissza akarja állítani a régi, valaha jól működő edzőképzési rendszert.
– Hogyan tervezik szankcionálni az esetleg gyengébben teljesítőket?
– Nem vagyok híve a forrásmegvonásnak, de elképzelhető, hogy erre is szükség lesz. Úgy tűnik, a magyar ember csak a körmösből ért… Az olimpiáig azonban, ismétlem, semmiféle változás nem lesz, nem is lehet. Logikus, hiszen – hogy megint a sokat támadott ökölvívásnál maradjunk – két selejtezőjük még hátravan, csak június közepére derül ki, lesz-e olimpikonunk, s ha igen, akkor hány.
– Egy neves kosárlabdaedzőnk azt mondta a tao-rendszerről: a középszert konzerválta, csak jóval magasabb életszínvonalon. Valóban?
– Nincs igaza, hiszen még az illető úr sportágában is volt előrelépés, igaz, egyelőre csak utánpótlásfronton. De nekem a magasabb életszínvonallal sincs bajom: a közelmúltig az edzők nagy része csak munka után tudott edzősködni, mert éhen halt volna a tréneri fizetéséből. Szerencsére ma már kijönnek a bérükből.
– Hányasra osztályozná a sportágfejlesztési támogatás rendszerét egy tízes skálán?
– Mondjuk hetesre. Az a baj, hogy a szakmai koncepció kialakítása a MOB dolga, a finanszírozás viszont a szakállamtitkárságé. Ez a kettősség nem segíti elő az értékelés, a visszacsatolás megvalósítását, nehéz lemérni a pénzek hasznosulásának hatékonyságát. Pedig a sporttörvény is az egycsatornás sportfinanszírozást írja elő.