Fiaink legutóbb az 1997-es vb-n nyertek az egyenes kieséses szakaszban egymást követően két kemény mérkőzést: a nyolcaddöntőben a cseheket verték 20-19-re, a negyeddöntőben az izlandiakat 26-25-re. Az pedig a 2007-es vb csoportkörében esett meg, hogy három napon belül előbb Dániát (30-29), majd Norvégiát (25-22) is legyőzték. Idén e két bravúrt kellett volna ötvözni, és ha csak abból indulunk ki, hogy az elsőt húsz, a másodikat tíz esztendeje vitték végbe az elődök, akkor nem is kívánhattunk volna kedvezőbb időpontot 2017-nél. Legalábbis elméletben.
Ám a gyakorlat fájdalmasan hamar felülírt mindent. Amitől tartottunk, az rögtön a kezdés után bekövetkezett: északi vihar zúdult a mieinkre, akik a 6. percre 6-1-es, később 11-4-es hátrányba kerültek. Elöl nem láttunk esélyt a skandináv fal áttörésére, átlövésére, az ellenfél viszont átszáguldott a mieinken. Átmenetileg abban reménykedtünk, hogy a 2011-es vb csoportmeccsén is 0-6 után fordított együttesünk, és a 12-8-as részeredmény táplálta is e bizakodást, de a 17-10-es szünet megint nem sok jót ígért.
Kiderült, hogy Nagy László bokájának három napon belül sok két ilyen megpróbáltatás, a vasárnap hőse, Mikler is a 10. percben védett először. De az első félidőben nem akadt játékosunk és momentumunk, aki és amely a két nappal korábbi hőstettet idézte volna, és sajnos nincs ebben semmi rendkívüli. A dánok felett aratott diadal volt az. Csupán a francia közönség formája maradt a régi, a legcudarabb helyzetben, 4-11-nél zúgott leghangosabban az „Hongrie! Hongrie!” biztatás.
A 45. percben, 26-16-nál kissé elhamarkodottan már azt latolgattuk, megússzuk-e tíz alatt, ekkor még kettős emberelőnyben is csupán szélső ziccert sikerült kialakítani, annyival gyorsabbak voltak lábbal a vetélytársak.
A sebesség mindent eldöntött, végül csak 31-28 arányban. Mert csapatunk szerencsére tudta, érezte, hogy vereség és vereség között is van különbség, és elsősorban Bodó bombáival, Bánhidi akcióival, Császár 11 góljával maradt tartása a felzárkózásra. További pozitívum, hogy e három névből az első kettő a jövő.
A norvégok amúgy lényegesen felkészültebbnek tűntek a dánoknál, emellett Albertville számukra kegyhely. Az 1992-es téli olimpián 9 aranyérmükkel itt emelkedtek végleg sportnagyhatalommá, Björn Daehlie és Vegard Ulvang nevét akkor ismerte meg a sífutáson túli világ, és most kézilabdázóik is berobbantak – sajnos a magyarok rovására, így Xavi Sabaté szövetségi kapitánynak nem maradt egyéb feladata, mint a búcsút követő végső összegzés: „Megérdemelten győztek a norvégok, akiknek fiatal, de remek csapatuk van, és az egész vb-n ők a legjobbak a gyors indításokban. Próbáltuk lassítani a támadásaikat, de az eredmény is mutatja, hogy a meccs elején nem sikerült, ráadásul eleinte támadásban is sokat hibáztunk. Büszke vagyok a csapatomra, hiszen ahhoz képest, hogy két éve a magyar válogatott nem volt ott a világbajnokságon, most kijutott, és bekerült a nyolc közé.”
A keddi második negyeddöntőben a házigazda franciák a Lille-i agglomerációban 28 ezer néző előtt játszottak a svédekkel. A radikálisan megfiatalított skandináv alakulat az első félidőt uralta, de ez csak egy gól előnyben mutatkozott meg. Karabaticék azonban elképesztő színvonalú és tempójú összecsapáson szokásuknak megfelelően a hajrában a maguk javára fordították a meccset, és 33-30-ra nyertek. Semlegesként azt mondhatjuk, még szerencse, mert – a városnyi közönséget elnézve – különben kitört volna a második francia forradalom.
Negyeddöntők: Norvégia–Magyarország 31-28, Franciaország–Svédország 33-30, Horvátország–Spanyolország 30-29 és Szlovénia–Katar 32-30.
Az elődöntők párosítása, csütörtök: Norvégia–Horvátország; péntek: Franciaország–Szlovénia.