Mint rendesen, két játékrészből állt a szombat esti találkozó, csak éppen az első fájdalmasan hamar, a 18., avagy két perc hosszabbítással a 20. percben véget ért. Előbb Gulácsi hibázott érthetetlenül nagyot – a hazapasszolt labdát rosszul vette át, ráadásul meg is csúszott, Granit Xhaka köszönte és az üres kapuba passzolt –, majd nem egészen két perc múlva Frei lövése megpattant Bese lábán és védhetetlenül vágódott a bal felsőbe.
Akár le is fújhatták volna a meccset. Zuber még szünet előtt 3-0-ra növelte a hazai előnyt, a folytatásban ismét ő következett, 4-0-nál felsejlett a megsemmisítő vereség rémképe, de Svájc visszavett a tempóból (hiszen kedden Lisszabonban játszik az első helyért), a mieinkben is maradt némi lelkierő, és 5-2-re kozmetikázták a vereséget.
Nagyon nehéz egy ilyen összecsapás után pozitívumokról beszélni. Nem változott a véleményünk, az Andorra elleni vereségért Bernd Storcknak le kellett volna mondani, vagy – mivel ő ezt nem tette meg – az MLSZ-nek kellett volna menesztenie őt. Ez nem személyfüggő, a magyar labdarúgás óhatatlanul leárazta saját magát azzal, hogy a kapitány ekkora kudarc után a posztján maradhatott: már ez is belefér.
Ugyanakkor azt is el kell ismerni, ez az 5-2 nem Storck lelkén szárad. Ő abból főz, amije van. S úgy tűnt, Bázelben kimondottan jól „kotyvasztott”. Jó döntésnek bizonyult, hogy Nagy Ádámot kivette a „hatosból”, azaz szűrőből és kicsit feljebb tolta. Sokan bírálták már Ugrai beválogatása miatt is, ám a diósgyőri csatár megmutatta: másképp is lehet középcsatárként játszani, mint ahogy Szalaitól, Priskintől, Bödétől vagy éppen Eppeltől megszoktuk. Sokat változtatta a helyét, a szélekre is kihúzódott, felvette a versenyt a svájci védőkkel, meg lehetett játszani, és bár különösebb tét nélkül, de fejelt egy szép gólt.
A 18. percig nemcsak ő, hanem az egész csapat jól mozgott. Összességében bátran, fürgén, és még labda megjátszásával sem volt gond. Ám 17 perc alapján egyetlen futballcsapatot sem lehet értékelni. A folytatásról már csupán azt mondhatjuk: szerencsére nem csuklott össze teljesen a magyar válogatott, akár 8-1 is lehetett volna a vége, mint négy éve Amszterdamban, ehhez képest az 5-2 szinte vállalható.
Gulácsi Péterről külön szót kell ejteni. Nem a magyar közeg emelte fel, nem ügyeletes kedvenc, megküzdött azért, ahová eljutott. A válogatottban azonban mintha ugyanaz a béklyó szorítaná, mint korábban oly sok játékost az elmúlt évtizedekben. Bakizott Lisszabonban is (amikor „benyelte” Ronaldo szabadrúgását), Bázelben pedig betlizett, a negyedik gólban is benne volt. Egyedül az szolgál a mentségére, hogy nem akarja menteni a menthetetlent, az MLSZ honlapjának nyilatkozva nyilvánosan elismerte, hogy hibázott, sőt társaitól és a szurkolóktól is elnézést kért.
„A legnagyobbakkal egyszerűen nem vagyunk egy szinten, nem tudjuk velük felvenni a versenyt. Beállhatnánk a kapunk elé kilencven percre, lehet, akkor több esélyünk lenne, de én nem akarok olyan futballt játszani a csapatommal” – így értékelt Bernd Storck.
Védhető álláspont, ám eredmények híján könnyen sebezhető.
(A B csoport másik két szombati mérkőzésén: Andorra–Portugália 0-2, Feröer–Lettország 0-0. A portugálok szünetben még csak 0-0-ra álltak, aztán Ronaldo beállt és megszerezte a vezetést…)