– Olvasom az életrajzában, hogy Liége-ben született. Beszél is franciául?
– Beszélek, de nem azért, mert Belgiumban, Vallóniában születtem, hiszen másfél éves koromban továbbállt a család, apa (Bognár György, az 50-szeres válogatott labdarúgó – a szerk.) hazajött a Standardból a BVSC-be futballozni. Viszont két tanítási nyelvű általánosba és gimnáziumba jártam, a Kölcseybe, s ott megtanultam franciául.
– Azt is hallottam, hogy a Közgázra, vagyis a Corvinus Egyetemre jár. Mikor végez?
– Manapság krediteket kell gyűjteni, a kommunikáció–médiatudomány szakon, ha minden jól megy, már csak fél évem van hátra, a nemzetközi tanulmányok szakon még kicsivel több. Két vasat tartok a tűzben, remélem, lesz rá időm a télen, hogy levizsgázzak.
– Akkor is, ha a vb-selejtezőkre kell készülnie?
– Értem a kérdést, de egyelőre nem vagyok a válogatott keret tagja – bár nagyon szeretnék.
– Betöltötte a 25-öt, s bár egy nappal sem néz ki idősebbnek a koránál, mégsem kezdő. Mostanáig mit csinált? Nem hiszem, hogy ezen a nyáron tanult meg futballozni…
– Valóban nem, de valami mindig hiányzott. Például a bizalom az edzőim részéről – valójában azt a bánásmódot, amit most Horváth Ferenc részéről élvezek, korábban csak Vitelki Zoltántól kaptam meg, de az ő megbízatása öt mérkőzés után lejárt –, s az önbizalom. Korábban akkora becsben tartottam a gólpasszt, hogy akkor is leadtam a labdát, ha simán rálőhettem volna. Mostanában viszont rájöttem, hogy egyszerűbb, ha én magam lövöm be. Nálam egyébként a gólpassz és a gól ugyanazon a polcon van, valahogy úgy, mint a jégkorongban. No és az is fontos, hogy középen játszom, ahol otthonosan érzem magam, és nem valamelyik szélen.
– Ilyen közönség előtt, mint az önöké, nem lehet nehéz jól futballozni.
– Én is ezt akartam mondani, ez idő szerint nekünk van a legjobb szurkolótáborunk, szombaton is csaknem telt ház, 6500 néző előtt futballoztunk. A fanatikusaink biztatása nélkül aligha győztünk volna.
– Látta futballozni az édesapját?
– Csak emlékfoszlányokat őrzök, annyira kisfiú voltam akkor… De csodálatos lenne, ha én is felhúzhatnám a válogatott mezt! Apa és fia a nemzeti tizenegyben – nem sokszor fordult elő ilyesmi a magyar futballban. Szombaton a Fradihoz látogatunk, ha onnan is sikeresen térnénk haza, s nekem is jól menne, annak már tényleg lenne súlya.