2018. január 18., csütörtök, Piroska napja
Interjú, Sport
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/sport/egy-gomboc-es-sok-szep-emlek-2659837/

Egy gombóc és sok szép emlék

A négyszeres olimpiai bajnok Szabó Kati Franciaországban él, de a gyökerei hazahúzzák
Ahhoz az exkluzív hölgykoszorúhoz tartozik – Larissza Latinyina, Keleti Ágnes, Vera Caslavska és Simone Biles mellett –, amelynek tagjai egyetlen olimpián tornában négy aranyérmet szereztek. A holnap esti az Év sportolója gála díszvendégével, Szabó Katival lenyelhetetlen gombócról és az utókor hálájáról egyaránt beszélgettünk.

– Hatévesen került az onesti „tornászkombinátba”. Elengedné a saját gyermekeit hasonló helyzetben?

– Egészen biztosan nem, de ez nem az édesanyám kritikája. A legjobb anya volt, nélküle soha nem jutottam volna idáig. Fogalmam sincs, honnan merítette azt az erőt, amellyel annak idején Onestiben hagyott. Nélküle ma nem létezne Szabó Kati, sem a tornász, sem az ember. Ma már tudom, hogy tíz éven át emésztette magát, vajon jól döntött-e. Folyamatosan őrlődött: ha otthon tart, ha nem adja meg a lehetőséget, hogy kifussam a pályámat, egész életében küzdhet az önváddal. Mindig úgy éreztem, az élet rengeteg megpróbáltatás elé állított, talán hogy még erősebb legyek. A sport megtanított harcolni, azzá tett, ami ma vagyok: ambiciózussá, talán makaccsá is. És olyanná is, aki a gyermekei érdekében bármire képes, éppúgy, mint az édesanyám. Több mint tizenkét év telt el a halála óta, és egyre nehezebb nélküle.

– Edzőként az anya nyilvánult meg önben, vagy azoknak a kemény módszereknek volt a híve, amelyek a világ egyik legnagyobb tornásznőjét faragták önből?

– Az első csoport, amelyet röviddel a sportolói pályafutásom befejezte után rám bíztak Déván, kicsikből, első osztályos kislányokból állt. Nem volt könnyű megszokni, hogy ne az én szintemmel mérjem őket, de nagyon élveztem a munkát. Egyszerre igyekeztem az edzőjük, anyjuk, barátnőjük lenni, miközben arra törekedtem, hogy igazságos és következetes maradjak. Egész nap dolgoztam, nyüzsögtem, versenyekre jártunk, és ebben semmiféle nehézséget, megerőltetést nem éreztem. Nem jósolgattam, egyikükbe sem próbáltam valamiféle fényes jövőt belelátni, azt tartottam, hogy csakis munkával lehet feljebb lépni.

– Emlékszik még önmagára kislányként, az első lépésekre, amelyeket a torna világában tett?

– Nagyon kevés részletre emlékszem, leginkább arra, amikor megtetvesedtünk. Nyolcan voltunk a szobában, mindannyian hasonlóan jártunk. Petróleumot öntöttek a fejünkre, sapkát kellett húznunk, úgy aludnunk, hogy a gázok elpusztítsák a tetveket. A hajszálak azonban kicsúsztak a sapka alól, és a petróleum hólyagosra égette a hátamat. Az orvosi rendelőben az asszisztens tapaszokkal ragasztotta tele a hátamat, de mivel naponta kellett mennem kötözésre, a ragtapasszal a bőrömet is mindig lehúzták. És természetesen az áldott Ghioane nénire, a csángó asszonyra is emlékszem, az egyedüli emberre, akivel magyarul beszélhettem, aki kezdetben anyám helyett anyám volt. Hiszen amikor Onestibe kerültem, egyetlen szót sem tudtam románul. Amúgy nem tépelődtünk túl sokat a dolgokon. Igyekeztünk elvégezni a feladatokat, tökéletesen végrehajtani a gyakorlatokat, enni, aludni, kacagni. Kemény, de egyszerű élet zajlott a tornászlíceumban.

Fotó: Vargyasi Levente

1983-ban Budapesten nyert először vb-t a kiváló tornásznő

– A világ Ecaterina Szabóként ismerte meg önt. Kérték ki valaha is a véleményét a névváltoztatásról?

– Ugyan, soha senki. Először az 1980-as lyoni ifjúsági Európa-bajnokság után írták a nevemet Ecaterinának. Igazából nem is volt honnan tudomást szereznem az egészről, az útlevelemet sohasem láttam, mindig az edzőknél volt, hazaérkezés után is ők adták le a rendőrségen. A születési évemet is akkortájt módosíthatták 1968-ról 1967-re.

– Legsikeresebb versenye, a Los Angeles-i olimpia előtt tisztában voltak azzal, hogy a legnagyobb ellenfeleik közül a szovjetek és a kelet-németek nem lesznek jelen?

– Természetesen értesültünk róla – a távolmaradás körülményeiről persze nem –, és mi tagadás, örültünk neki, hiszen így jócskán nőttek az esélyeink. De azt is ki merem jelenteni, hogy abban a formában, azzal az anyagerősséggel – négy szerből háromban nekem volt a legjobb gyakorlatom – a szovjetek jelenlétében is favoritnak számítottam volna. Arra viszont előzetesen soha nem gondoltam, hogy egy amerikai lány fog legyőzni egyéni összetettben. Ennek ellenére nem az fáj, hogy legyőztek, hanem az alig ötszázados különbség. Mary Lou Retton talán jobb is volt aznap, de akkor legalább vert volna meg rendesen, mert így ma is ott a gombóc a torkomban.

Egyetlen olimpia fért a pályafutásába. Miért állt le szűk egy évvel Szöul előtt?

– Tízévnyi versenysport, tizenhét évnyi torna állt a hátam mögött, edzőtáborok, erőnléti felkészülések, napi minimum nyolc óra edzés. Amikor megkezdtem az 1987-es felkészülést, tudtam, hogy az lesz az utolsó évem. Már elviselhetetlen volt tizenkilenc évesen ugyanúgy élni, mint a körülöttem lévő tizenegy éves kislányok. Ugyanakkor hiába hajtottam, miután Zita nővérem benyújtotta kitelepedési kérelmét az Egyesült Államokba, sehová sem engedtek utazni, csak a világversenyekre vittek el.

– Negyedszázada Franciaországban él. Mi vitte oda, mi tartja ott?

– A férjem után mentem, aki tornaedzőként kapott szerződésajánlatot egy évre. Ott ragadtunk, ott születtek a gyermekeink, ott veszítettem el az első fiamat. A nagyobbik, Lorenzo már elvégezte az egyetemet, a kisebbik, Zénó most kezdte a középiskolát. De rendszeresen hazajárok Zágonba, igyekszünk karbantartani a családi örökséget, a gyökerek hazahúznak.

– Elégedett az utókorral, azzal, ahogy emlékeznek önre, a román torna­sport dicsőséges nemzedékeire?

– Ha csak az utóbbi tíz évet vesszük figyelembe, nincs okom panaszra, de hát miért ne csak a szépre emlékezzünk… A régi társakkal is egyre sűrűbben találkozunk, még akkor is, ha sokan szétszóródtunk a világban. Különböző eseményekre hívnak, megbecsülnek immár magyarként is. 2016-ban az erdélyi magyar diákolimpia meghívottja voltam, Kolozsváron egészen megható fogadtatásban részesítettek. Nagy izgalommal várom az Év sportolója gálát is, annál is inkább, mivel a felnőtt mezőnyben aratott első sikereim épp Budapesthez kötődnek, itt lettem első ízben világbajnok 1983-ban. A sors fintora, hogy akkor kezdenek újra felfedezni, amikor az egészségi állapotom miatt már nincs sok közöm a tornasporthoz. Sportolóként sokat dolgoztam, sokat szenvedtem, de soha nem éreztem aránytalannak a meghozott áldozatot.

Az ötödik szer

Január 22-én Sepsiszentgyörgyön, majd két nappal később Budapesten mutatják be Csinta Samunak Szabó Katiról Az ötödik szer címmel írt életrajzi kötetét.

 

Kiemelt

Novák Katalin: Elismerés illeti azokat, akik segítenek, hogy hazánk családbarát ország legyen

A családok éve elsősorban a figyelemről, a családbarát gondolkodásról szól – mondta a politikus, és arra kérte az újságírókat, hogy segítsenek közvetíteni ezeket az értékeket.

Poszt-trauma

Oknyomozó riporternek csapott fel a DK elnöke

Bizonyára ő is a Gőbölyös Soma-díjra hajt.

Megkapták a leckét a fideszes parasztok

Az SZDSZ émelyítő bűzét böfögte fel Vajda Mihály.

Elképesztő információ látott napvilágot

Élő adásban vedlett álcivillé a Független Diákszervezet.

Űrhajóval még nem jöttek

A bevándorlás egy álprobléma.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!