– Emlékszik még, milyen érzésekkel, milyen haditervvel a fejében ugrott a vízbe Riesában 2002-ben, amikor a rövid pályás Eb-n élete első felnőtt érmét szerezte?
– Pontosan emlékszem, ugyanis nincs mit elfelejtenem: nem gondoltam én semmire 16 és fél évesen, csak beugrottam a medencébe és úsztam, ahogy a csövön kifért. Bizonyos szempontból az volt az igazi, akkor senki nem figyelt rám, nem nyomta a vállamat felelősség, tulajdonképpen magamnak úsztam. Ez az érzés később egyre halványabb lett, egyre többen számoltak azzal, hogy esélyes vagyok, és hamarosan azt is átéreztem, hogy az egész ország figyel, tehát nem csak magamat képviselem.
– Manapság, a 32. születésnapja felé araszolva melyek a prioritásai? Család? Munka? Jövő?
– Holtversenyben a család és az úszás, végtére is már nős ember vagyok. Az úszás utáni jövőmmel, bevallom, még nem foglalkozom, ami azt is jelenti, hogy – ha szimbolikusan akarnék fogalmazni – nem látok tovább a medence falánál. Nem, ma még nem tudom, hogy mi leszek, ha „nagy” leszek. Vagyis hát számomra is kissé meglepő módon az úszás teljesen leköt.
– Mikor kezdte meg a felkészülést a budapesti világbajnokságra?
– Amikor az évet: január elsején. Kétségtelen, idén még nincsenek nagy eredményeim, de ebben az életkorban már pontosan tudom, hogy csak az esztendő fő versenye számít. És remélem, hogy a Duna Arénában nem okozok csalódást.
– Mit szól a fiatal magyarok előretöréséhez? Kenderesi Tamás már tavaly, tavalyelőtt is „kellemetlenkedett”, Milák Kristóf pedig idén robbant be.
– Örömteli a fejlődésük, roppant tehetségesek, már most a magyar úszósport nagy értékei. De remélem, hogy a világbajnokságon állom velük a versenyt, Tamással 200-on, Kristóffal 100-on, és ha minden jól megy, le is győzöm őket.
– Van kedvenc száma?
– Valójában nem tudok dönteni a 100 és a 200 méter pillangó között. Mindkettőt meg fogom nyomni, az 50 pillangó azonban csak afféle rávezető szám nekem.
– Másfél évtizedes élvonalbeli pályafutása alatt több generáció is kikopott ön mellől. Az egyes szakaszokban kik voltak a legnagyobb ellenfelei?
– Egyvalaki csak tavaly „kopott ki”, ahogy ön fogalmaz, és ez Michael Phelps. Végigkísértük egymás pályafutását. Aztán jött Ryan Lochte, majd Chad le Clos, végül Joseph Schooling és a mai fiatalok. És persze korábban az olasz vegyes úszók, Luca Marin, Boggiatto… De az igazi nagy ellenfél Phelps volt.
– Kik lesznek az ellenfelei a Duna Arénában?
– A két legnagyobb Le Clos és a szingapúri Schooling, a 100 méter pillangó olimpiai bajnoka. Neki már van komoly eredménye idén. Aztán ott lesznek az amerikaiak, a japánok, a dán Viktor Bromer – nagy versenyre van kilátás.
– Ha egyetlen úszást kellene kiválasztani a sok remek versenye közül, melyikre mondaná, hogy az tökéletes volt?
– Jó kérdés… azt hiszem, olyan még nem volt. Talán majd most lesz, a pesti világbajnokságon. Ha rangsorolnom kellene az úszásaimat, akkor a három pekingi Európa-csúcsom ott van az élbolyban, és a tavalyelőtti, kazanyi 200 méter pillangóra sem lehet sok panaszom. A tökéletes úszás azonban egyelőre még várat magára, de nem szeretnék úgy visszavonulni, hogy nem értem el.
» Még több cikk a vizes vb-ről itt.