Kemény Dénes még szövetségi kapitányi korszakában egyszer úgy fogalmazott, „nem keressük egymás társaságát”, ez a bújócska különösen a 2000-es sydney-i olimpia után jött divatba. Akkor és ott ugyanis a jugoszlávok úgy érezték: szinte alanyi jogon járna nekik az arany, és fel nem fogták, miként kaphattak ki a mieinktől az elődöntőben. A 2004-es athéni játékokon aztán a torna első és utolsó meccsét is e két gárda vívta, és fiaink úgy nyertek előbb 6-4-re, majd utóbb, a fináléban 8-7-re, hogy mindkétszer 3-0-s utolsó negyeddel rukkoltak elő. Onnantól viszont csak akkor zártak az élen, ha a végjátékban elkerülték a szerbeket.
Barátságos, felkészülési alkalmakra végképp senki sem erőltette a közös programot, pedig az inkább a magyar csapat érdekében állt volna, hiszen az évi egy-két hivatalos összecsapás kevés ahhoz, hogy játékosaink felvértezzék magukat a délszlávok – a szerbek mellett a montenegróiak – harcmodora ellen. Ezért is üdvös, hogy idén Rio előtt négyszer is kétkapuztak a régi vetélytársak. Annál is inkább, mert csakúgy mint Athénban, Rióban is egymással játsszák az első mérkőzést, és ha csoportjuk első két helyén végeznek, legközelebb garantáltan csak az utolsó napon akadhatnak egymásba.
Csütörtökön a Tasmajdan-uszodában a magyarok az első negyed után 4-2-re, félidőben 6-4-re vezettek, a világ- és Európa-bajnok hazaiak ekkor 6-3-as harmadik szakasszal fordítottak, végül 12-11-re győztek. Benedek Tibor szövetségi kapitány a szövetség honlapjának nyilatkozva nem ragadt le e részeredménynél. „A négy közös gyakorlást összességében értékelném, mert az a legfontosabb, hogy ezek során előreléptünk-e. Ugyan voltak nagyon nehéz pillanataink, főleg a szerda esti kétkapuzáson, de elég jó kis fejlődést tudtunk felmutatni a közös gyakorlások során. Eredménytől függetlenül jónak értékelem a teljesítményt, persze nyilván szerettünk volna győzni az utolsó meccsen. Harcosak voltunk, abszolút egyenrangú ellenfelei a szerbeknek. Nekünk még mindig vannak előrelépési lehetőségeink. Továbbra is reális, hogy a szerbek egy lépéssel a mezőny előtt járnak, de egyáltalán nem gondolom, hogy mi vagy a közvetlenül mögöttünk, mellettünk álló csapatok ne tudnának meglepetést okozni ellenük.”
Akár már az olimpia első mérkőzésén. Vagy még inkább az utolsón!