2018. január 19., péntek, Sára, Marió napja
Sport
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/sport/bizonytalan-let-mag-koruli-burokban-2666215/

Bizonytalan lét a mag körüli burokban

Öt játékost rögtön a felkészülés első napján a második csapathoz irányítottak a Videotonnál
Miközben a labdarúgó NB I-ben listavezető Ferencváros beérné azzal, ha – mindenekelőtt Joseph Paintsilre gondolva – együtt tartaná a keretét, a bajnoki címért folyó versenyben legfőbb, sőt egyetlen riválisa, a Videoton már a felkészülés első napján több érkező, illetve távozó játékosról adott hírt.

„Kiderült, hogy kikre lehet számítani és kikre nem. A téli szünetben szeretnénk tovább erősíteni a keretet, de számíthatnak a szurkolók távozókra is. Az jól látható, hogy van egy erős mag, ezt szeretnénk erősíteni meghatározó játékosokkal” – nyilatkozta lapunknak az ősz szezon zárása után Kovács Zoltán, a Vidi sportigazgatója.

Nehéz lett volna számszerűsíteni, hogy ebből kiindulva a magot körülvevő „burokból” hányan távoznak, illetve hányan érkeznek oda, de hogy Kovács Zoltán nem a levegőbe beszélt, az egészen biztos. A klub honlapjára feltett hír szerint öt játékos – Barczi Dávid, Ezekiel Henty, Asmir Suljic, Szolnoki Roland és Fejes András – már a tegnapi orvosi vizsgálat előtt, „kapásból” átkerült a Vidi második, NB III-as csapatához. Barczi és Fejes keveset játszott, az ő lefokozásuk érthető, Hentyé pedig nyilván csak átmeneti, hiszen tucatnyi európai középcsapattal hírbe hozták, vélhetően még télen eladja a klub, Suljic és a büszkén saját nevelésű Szolnoki kegyvesztettsége azonban meglepetés.

Fotó: Mirkó István

Asmir Suljic (jobbra) aligha a Vidi-fakóban tölti a tavaszt

A sportigazgató Kovács István ügyében is tartotta a szavát. A támadó sorozatos sérülések miatt már évek óta nem nyújt tőle elvárható teljesítményt, főnöke mégis így fogalmazott róla még tavaly: „nagy értéke a Videotonnak, fel sem merült, hogy elhagyná a klubot.”

Az öt távozó helyett némi jóindulattal négy érkező máris akad. Ketten – Réti Patrik és Elvir Hadzic – éppen a második csapatból kerültek fel, utóbbi az egyik alapember, Anel Hadzic öccse. A fehérváriak ismét szerződtették Tomás Tujvelt; a 34 esztendős szlovák kapus régi ismerős, hiszen 2009 és 2016 között a Vidi játékosa volt, most Mezőkövesdről tér vissza.

A negyedik igazolás minden bizonnyal Nagy Dominik, bár tegnap lapzártáig még nem erősítették még, hogy a Varsóban átadólistára tett támadó valóban Fehérváron köt ki. Szenzációs átigazolási hír – hacsak nem Gulácsi Péter lépne még feljebb, netán Dzsudzsák Balázs a keleti álomból visszatérne az európai valóságba – szinte eleve kizárható a magyar labdarúgásban, Nagy Dominik esete mégis megér néhány mondatot.

A bólyi születésű, Pécsen nevelkedett játékos 18 évesen a Ferencvároshoz került, ahonnan úgy igazolt egy esztendeje a Legiához, hogy a klub – mármint a Fradi – érdekében a távozását fél évvel elhalasztották. Hazatérve most mégis a Videotonhoz szegődik.

Nem tudhatjuk, hogy azért, mert a Népligetben nem számítanak rá, vagy az ő szíve – pénztárcája – húzza a Vidihez, de az esete így is, úgy is látlelet napjaink futballjáról.

Kiemelt

Ünnepelt a sportos kerület

Budafok-Tétény tizenkilenc ifjú sporthőse gyűlt össze a Klauzál Gábor Művelődési házban és találkozott Karsay Ferenccel a kerület polgármesterével és Kulcsár Krisztiánnal, a MOB elnökével.

Poszt-trauma

A Budapest Pride csapata bedobta a Conchita-bombát

„Az egész országot szivárványba borítjuk”.

Oknyomozó riporternek csapott fel a DK elnöke

Bizonyára ő is a Gőbölyös Soma-díjra hajt.

Megkapták a leckét a fideszes parasztok

Az SZDSZ émelyítő bűzét böfögte fel Vajda Mihály.

Elképesztő információ látott napvilágot

Élő adásban vedlett álcivillé a Független Diákszervezet.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!