– Mennyire volt fontos a Szolnoknak és kiváltképp önnek a Szuperkupa megnyerése?
– Minden trófea fontos, de mindig az aktuális a legfontosabb. Örülök annak, hogy sikerült, igazából nagyon nem készültünk rá, egy folyamat elején tartunk. Most kezdődött a szezon, némiképp átalakult a csapatunk, bíztunk abban, hogy a mostani formánk elegendő lesz. Döntőhöz illő befejezés volt az ötméterespárbaj.
– Inkább presztízsmeccs volt ez, mintha – mondjuk – a Pro Reccóval játszottak volna? Hiszen a Fradiban öt exszolnoki is vízbe szállt.
– Tény, hogy a Varga fivérek, Vámos Marci, Madaras Norbi és Sztefan Mitrovics korábban nálunk játszott. Óriási presztízscsata volt, ne titkoljuk. Mindkét csapat meg akarta mutatni, hogy mit tud. A nagyon megerősödött Fradit tudtuk legyőzni ötméteresekkel. Személy szerint roppantul élveztem a párharcot Vámos Marcival és Varga Dénessel, pár hónapja még együtt nyertünk BL-t, addig legfeljebb edzésen lőttek a kapumra. Ez volt az első komoly szembekerülésünk. Jó volt ellenük védeni!
– Vámos be is vert egy védhetetlen bombát, igaz, több lehetőséget nem adott neki…
– Ahogy én ismerem őket, ők ugyanúgy ismernek engem, szóval egálból indultunk. És hogy védhetetlen volt a bomba? Nos, nincs védhetetlen lövés, az az egy gól is nagyon bosszantott, mert az enyém volt…
– Szombaton végig figyeltem, és mintha nem láttam volna a korábbi grimaszoló, mutatóujjal integető, az ellenfelet felbosszantani akaró Nagy Viktort. Megszelídült volna?
– Igyekszem visszafogottabb lenni, 33 évesen talán benőtt a fejem lágya. Meg aztán van két kisgyerekem, akiknek néha tetszik, néha kevésbé a magánszámom, és ezt meg is mondják nekem a meccsek után. Állítólag a szurkolókat is megosztotta, bár ez annyira nem érint meg, mert én ilyen vagyok, mindig magamat adom. Ez nem póz, nem előre megfontolt produkció a részemről. Ha kijön belőlem, akkor kijön, ha nem, akkor nem.
– A budapesti világbajnokságon döntőt játszottak, tényleg csak egy apró lépést kellene megtenni a csúcsig. Talán majd jövőre, a barcelonai Eb-n?
– Úgy tűnt, csak egy kis lépést kellett volna megtennünk, de a legnagyobb különbség az első és a második hely között van. Ehhez sajnos most kevesek voltunk. Mégis hatalmas élmény volt hazai közönség előtt vízilabdázni, újból megtapasztalni, hogy sehol sem szeretik annyira ezt a sportágat, mint nálunk. A nyár még messze van, a klubom most minden gondolatomat leköti.
– Többen lemondták a válogatottságot, van, aki talán végleg – Varga Dániel –, van, akik csak átmenetileg, mint Varga Dénes és Hosnyánszky Norbert. Ön meddig tervez előre?
– A 2020-as tokiói olimpiáig, de minden attól függ, hogyan érzem magam 36 évesen. Azt mondják, a kapus tovább is védhet, és az is igaz, érzem, hogy egyre könnyebben, jobban megy a védés, kevesebb a rossz meccsem, mint korábban volt. Mindig úgy ugrom be a vízbe, hogy egy adott szint alá nem mehetek, és szerintem eddig megfeleltem a magam mércéjének.