Mint Kínában minden, a futballforradalom is felülről indult. Hszi Csin-ping köztársasági elnök, a Kínai Kommunista Párt első embere igazi futballőrült. Miután „tanulmányúton” járt Angliában 2015-ben, kijelentette – mit kijelentette, utasításba adta! –, hogy a földkerekség legnépesebb országának 15 éven belül a labdarúgásban is (piac)vezető hatalomnak kell lennie. (Jelenleg a 83. a FIFA világranglistáján.) Tanácsadóival kidolgoztatott egy tízéves tervet a jelenleg mintegy 300 milliárd font értékűnek tartott kínai sportgazdaság méretének 600 milliárdosra duplázására. 2017 végére létre kell hozni az országban 20 000 futballiskolát és ki kell nevelni – 2025-ig – 100 000 új labdarúgót. (1,3 milliárd emberből az egyáltalán nem sok.)
A szakma és a kínai üzleti szféra nagy lendülettel beállt a sorba. Alig pár hetes a hír, hogy a Boca Juniors sztárja, Carlos Tévez, aki megjárta a Manchester Unitedet, a Manchester Cityt és a Juventust is, heti 615 ezer fontos fizetésért két évre (ez összesen 64 millió font, 23 milliárd forint) a Sanghaj Senhua csapatához szerződött. Ez majdnem annyi, mint Lionel Messi és Cristiano Ronaldo fizetése. Nem külön-külön, hanem együttvéve.
Még Tévez leszerződtetésénél is frissebb hír, hogy az argentin egykori klubtársát, a jelenleg is a Cityt erősítő Yaya Tourét heti 430 ezer fontért csábítja egy meg nem nevezett kínai klub, az elefántcsontparti középpályás azonban nemet mondott, miként a Csiangszu Szuningnak is egy éve, a heti 520 ezer fontos csábításra. „Engem csak a City érdekel, meg akarom szilárdítani a helyemet a csapatban, s mivel júniusban lejár a szerződésem, ki akarok harcolni magamnak egy újat” – nyilatkozta a 33 éves óriás, az üdítő kivétel, aki többre tartja a szakmai előmenetelt, a dicsőséget a „júdáspénznél”.
Persze senki se szólja meg azokat, akiket megfertőzött a „Kína-szindróma”. Immár Guzmics Richárdot is: az egykori szombathelyi védő a Wisla Krakówtól igazolt a Jenpien Funde együtteséhez, persze nagyságrendekkel kisebb pénzért, mint az „Apacs”. „Guzmó” fizetése – jellemző módon – nem publikus.
Az vesse rájuk az első követ, akiket nem szédített volna meg ekkora összeg. Csak 2016-ban a következő csillagászati összegű átigazolások történtek: Tévez 70 millió font (átigazolási díj), 615 ezer font (heti bér); Oscar (brazil, a Chelsea-től a Sanghaj SIPG-hez) 60 millió, 400 ezer; Hulk (brazil, Zenyit, Sanghaj SIPG) 47 millió, 320 ezer; Graziano Pellé (olasz, Southampton, Sandong Luneng) 34 millió, 290 ezer; Ezequiel Lavezzi (argentin, PSG, Hopej) 10 millió, 220 ezer; Jackson Martínez (kolumbiai, Atlético M., Kuangcsou) 32 millió, 207 ezer; Ramires (brazil, Chelsea, Csiangszu Szuning) 25 millió, 200 ezer; Alex Teixeira (brazil, Sahtar, Csiangszu Szuning) 38 millió, 150 ezer.
A sajátos kínai államkapitalizmus jellegéből fakadóan a befektető cégek – mert nemcsak játékosokat vásárolnak, hanem egyesületeket is, részben vagy teljes egészében – háttere, finoman fogalmazva, sokszínű. Az elmúlt időszakban olyan mamutklubokba vásárolták be magukat kínai érdekcsoportok, mint az AC Milan, a Manchester City, az Aston Villa vagy az Atlético Madrid, s napirenden van a Liverpool és a Hull City bizonyos százalékának megvétele is. Ezek a tranzakciók komoly, az állam által birtokolt cégcsoportokon keresztül – mint a Wanda, a Fosun International vagy a China Media Capital – valósultak meg.
Vannak azonban komolytalanok is, mint például bizonyos Carson Yeung nevű fodrász, aki elsőként vásárolt meg egy Premier League-egyesületet, a Birmingham City FC-t, még 2009-ben. Aztán a csapat hamarosan kiesett a másodosztályba, Yeungot pedig Hongkongban bebörtönözték pénzmosásért.
Úgy tűnik, Kínában sem minden arany, ami fénylik.