A botrányt – amellyel lapunk is foglalkozott már – néhány hete egy Fullánk-cikk robbantotta ki, a bulvárportál először egy olyan fotót közölt, amely az anyaszült meztelen trénert, az MTK vezetőedzőjét, régiós főnököt ábrázolja. Tóth Ramon Facebook-bejegyzésben reagált az újságcikkre, állítása szerint a fotó hatéves, akkori barátnőjének küldte, senki másnak, s fogalma sincs, hogyan került illetéktelen kezekbe. Azok az MTK-s szülők, akiknek a csemetéje Tóth csoportjában úszik, nyílt levélben álltak ki az edző mellett. A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) már a cikk megjelenése előestéjén vizsgálatot indított, amikor a névtelen feljelentő, aki a Fullánknak eljuttatta a kompromittáló fotót, a MÚSZ-hoz is beküldte a felvételt. A vizsgálóbizottság előtt a tréner megesküdött, nincs több fotó, nem kell tartani a skandalum továbbterjedésétől.
Mondanunk sem kell, a Fullánk már másnap előállt egy újabb fotósorozattal, amely a cikk állítása szerint korábban az edző valamelyik tanítványánál landolt. (Uszodai pletykák szerint még kompromittáló hangfelvétel és pornóvideó is van a Fullánknál, csak a publikálás megfelelő időpontjára várnak…)
Tóth – akinek addigi irigylésre méltó élete egy csapásra pokollá vált – összeesett egy edzésen, mentővel kórházba szállították, s bár időközben kiengedték, a második Fullánk-cikk óta nem látták a Tüske-uszodában. Nem, mert az MTK klubelnöke, Deutsch Tamás a múlt hét elején felfüggesztette a botrányhőssé vált úszóedzőt.
És most ugorjunk vissza az időben. Szilágyi Zoltán, az MTK négyszeres olimpikon szakosztályelnöke még a Fullánk-írás megjelenése előtt lemondott – mert a kompromittáló fényképet a klubhoz is eljuttatták –, a köztiszteletben álló jogász nem tudta és nem akarta a nevét adni a mocskos történethez.
Itt tart most a mocskos ügy, egy nappal a budapesti vb-re minősítő debreceni országos bajnokság kezdete előtt. Azt nem állítjuk, hogy a botrány elvonná világklasszisaink figyelmét arról, amiért tiszteljük és szeretjük őket – az úszásról –, de hogy nem javítja sikersportágunk megítélését, az több mint valószínű.
Szelfi
A fentiekben taglaltuk a történet büntetőjogi vonatkozásait, ám az igazán megbotránkoztató a morális tartalom. Sokan most azon rágódnak, vajon ki lehetett az a bosszúálló úszóedző, aki a fotó publikálásával ártani akarhatott a tőle korábban néhány tehetséges fiatal versenyzőt elcsábító Tóth Ramonnak. S hogy spiclinek lenni milyen alávaló dolog. Persze, alávaló, de az ősbűn szerintünk mégsem a névtelen feljelentés.
Hanem a visszataszító szelfik elkészítése, de még inkább azok elküldése. Beszélgettem húszas éveikben járó úszókkal, vajon mennyire tekinthető manapság normális dolognak önmagunkról aktfotók készítése és küldözgetése, és megdöbbenésemre szinte kinevettek. Hiszen napjainkban – érveltek – a fél uszoda ezt teszi, legyen szó fiúkról vagy lányokról. Előrebocsátva, arra azért nem vennék mérget, hogy a magamutogatásnak ez az élemedettebb korú olvasó számára felfoghatatlan elburjánzása tényleg ennyire tömeges lenne, azért én a felháborodásában azonnal lemondó Szilágyival értek egyet. A szexnek, életünk legintimebb szférájának ilyetén kiteregetése – modern idők ide vagy oda – nem válhat gyakorlattá. S főleg nem egy úszóedző számára, aki – ha tetszik, ha nem – egyszersmind pedagógus, no meg valamilyen szinten versenyzőjének elöljárója, már-már főnöke is. Márpedig, ha mindezt munkahelyi szintre transzformáljuk – főnök–beosztott viszonyban –, akkor máris megérkeztünk a befolyással történő visszaélés minősített esetéhez.
Ugyan magánügy, de azért megosztom az olvasóval: három gyermekem (egy 13 éves fiú, továbbá egy 17 és egy 18 éves lány) úszik az MTK-ban.
Eddig még, hála istennek – legalábbis tudtommal – egyikük sem kapott az okostelefonjára meztelen férfitestet ábrázoló fotót…