Nem hiszem, hogy a Putyin-látogatáson kiakadó ellenzék javított volna saját tetszési indexén. Nem a nagyobb pártokra gondolok (azok csak közleményekben jajongtak), hanem az utcán visongó, lármázó nyeszlettekre. Ők bizony bölcsebben tették volna, ha romkocsmájukban maradnak, és onnét osztják a beléjük szorult rengeteg észt.
Ehhez képest az LMP a Kossuth téren röhögtette ki magát (50-90 piros fejű ember ordítozott a hatalmas placcon: „Putyin, haza!”), az Együtt-hőbörgők (a kendermagos Juhásszal együtt talán tucatnyian lehettek) meg négyórás várakozás után is csak az orosz delegáció üres autóit tudták kifütyülni. Merthogy abból már előzőleg kiszállt az elnök…
A Citadellánál parádézó Momentum égett a legjobban. Fekete-Győrék azt hitték, róluk szól majd a közbeszéd – csakhogy a nap végén még saját közösségi oldalukon is elküldték őket a zivatarosba. Ebben komoly része lehetett a magas lóról megszövegezett harci szózatnak. A „Putyin megint Budapesten – de minek?” című mennydörgés így kezdődik: „Ez idén már a második Orbán–Putyin-találkozó; a kettő pedig nagy szám, ha arra gondolunk, hogy az új francia elnök, Emmanuel Macron éppen múlt héten kerülte ki látványosan hazánkat, de Angela Merkel sem járt itt már több mint két éve.
” Bár a szerző nem mondja ki, nyilvánvaló: vele, a karon ülő szőrmókkal mint illetékes protokollfőnökkel kellett volna előtte egyeztetni… Ennél is viccesebb volt a pártvezér bejelentése odafönn, a szobornál: miniszterelnökként csak akkor lesz hajlandó találkozni Putyinnal, ha majd az kivonta csapatait Ukrajnából. Fekete-Győr, a miniszterelnök… Dobom el a fogsoromat.
Az anarchiacsinálás atyja, Saul Alinsky 12 pontos intelmeinek egyike így szól: „A nevetségessé tétel az ember leghatásosabb fegyvere. Nincs védekezés. Irracionális. Dühítő.”
Ez öngólnál is igaz. Sőt!