„Aggodalmának adott hangot” a bukaresti külügyminisztérium szóvivője, bizonyos Paul Ciocoiu, amiért újabban több vezető magyar politikusnak „következetesen provokatív a hozzáállása a román hatóságokkal, a román néppel és annak történelmével szemben”. Emellett csalódottságot is érez a román diplomácia, mert azt tapasztalja, a magyarság megkérdőjelezi a világháborúk után felépített európai jogrendet, holott az a stabilitást és biztonságot garantálja a térségben. Stabilitást és biztonságot… Szóvivő uram túladagolhatta a napi cujkát. Vagy csak hazudós.
Milyen stabilitást és milyen biztonságot „garantált (…) a felépített európai jogrend” Trianonban? Mi maradt meg a győztesek által összetákolt Kelet-Közép-Európából? A szanaszét szakadt „Jugoszlávia”? A viccnek is gyenge „Csehszlovákia”? Az ötször gazdát cserélt Kárpátalja?
A kétszeresére hizlalt Nagy-Románia, az igen…
Lázár János főminiszter Szarvason, a nemzeti összetartozás napján elmondott beszéde verte ki a biztosítékot odaát. Hát hogyne! Tud ám fájni az igazság… „Trianon valójában egy adminisztratív eszközökkel végrehajtott etnikai vendetta volt, nem békeszerződés. Nem lezárta, hanem fenntartotta a háborút (…) A trianoni diktátum Magyarország fájdalma, Európa bűne, a nyugati világ szégyene (…) Ideje lenne, hogy szomszédaink és Európa vezetői elismerjék: a magyar nemzet Trianon áldozata. Ehelyett csak azt mondják: ideje lenne túllépnünk a régi sérelmeken.”
Túllépnünk? Erdély, a Partium és a Bánság – 26 történelmi vármegye – került át Romániához Trianon által. Mit ígért gyulafehérvári memorandumában az einstandot kimondó nagy román tanács? „Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára; egyenlő jog és teljes autonómia az állam összes felekezetének; korlátlan sajtó-, gyülekezési és egyesülési jog stb.”
Memória, kedves szomszédok, memória!